Dukát Csilla nevét sokan ismerik Caminós berkekben, sok értő hozzászólását lehet olvasni különböző Facebookos csoportokban. De ki is ő, hogyan került bele ebbe a körforgásba?

Nem szoktam teljesítménytúrázni, de Dénes cimborám rávett, hogy menjek el vele a Vértesbe, ahol kipróbálhatom, hogy mit bírok. Aztán ő mégsem jött el, de csatlakozott hozzám Viktor és november utolsó napjának hajnalán nekivágtunk. Tudtam, hogy 45 kilométert tudok menni 20 kilós zsákkal, na de 77-et? Lássuk!

December nyolcadikára, egy szép napos vasárnapra esett az idei Mikulás túra, amit a hazai Szent Jakab Út első szakaszára szervez minden évben a Szent Jakab Baráti Kör. Idén meghívást kaptam rá, hogy segítsek be egy kicsit a szervezésbe, mint aféle botcsinálta túravezető. Szívesen vállaltam a feladatot.

Van egy régi barátnőm, Szántó Nikolett, aki rettentő sokoldalú. Amellett, hogy a világ legjobb autóversenyzői közt tartják számon (innen az ismeretség), emellett restaurátor művész és grafikus is egy személyben. A napokban megkért, hogy segítsek neki egy videót összerakni, majd mivel ismeri a blogot, elküldte nekem egy régi munkáját, melyen egy híres Caminós jelenetet ábrázoló festmény restaurálását és történetét mutatja be lépésről lépésre és megengedte, hogy közzétegyem itt a blogon. Íme tehát a ritkán látható restaurálás folyamata és az akasztott zarándokfiú története!

A túrafelszereléseknél az olcsóbb és elterjedtebb szintetikus anyagok mellett létezik több természetes hőszigetelő is, mint a gyapjú vagy a pehely. Ezek az anyagok rettentő jó tulajdonságokkal bírnak, de van pár dolog, amikre érdemes odafigyelni, ha ilyen felszerelést választunk.

Nényei Zita a kilencvenes években hazai zarándokként az elsők között járta végig a Francia Utat. Akkoriban még nagyon más volt a Camino, nem volt sok szállás, sem sok zarándok, sem mobil alkalmazások (mivel mobilok sem voltak), sem útikönyv. Legalábbis addig, míg ő maga nem készített egyet (a szakdolgozatát), ami aztán sokáig az egyetlen hiteles magyar nyelvű információforrás volt.

Ha az ember hátizsákkal Caminózik vagy épp túrázik, akkor minden egyes gramm számít, amit cipelni kell. Íme pár gyakorlati tipp, hogy hogyan ne vigyünk magunkkal túl sok felesleges ruhadarabot, de mégis komfortosan érezhessük magunkat a gyakran meglehetősen változatos időjárási körülmények között!

Balázs jó cimborám, évek óta ismerjük egymást és ő is szeret túrázni. Még a Portugál Utam alatt megbeszéltük, hogy ha hazajövök, elmegyünk együtt a Pilisbe túrázni, mert nyárra kiköltözött egy kis faluba, Klastrompusztára, amin a Kék túra is áthalad. Ha pedig már ott voltunk, kipróbáltuk az új kamerastabilizátoromat (amilyet ő is tervez venni), így három legyet üthettünk egy csapásra: mókáztunk, túráztunk és közben teszteltünk  egyet. 

Én a túrázás mellett a munkám során is sokat utazom és általában kártyával fizetek. A bankok viszont nem túl baráti árfolyamon váltanak, illetve a pénzfelvétel is egy vagyonba kerülhet külföldön. Úgy fest, hogy itt a megoldás: rendeltem egy feltölthető bankkártyát, ami középárfolyamon számol 150 devizában és ingyenes a készpénzfelvétel vele külföldön is!

Rideg Ricsi barátom (mondhatni már menetrendszerűen) behívott magukhoz az Ozone TV-be egy beszélgetésre az 1.200 kilométeres Portugál túrám után. Meséltem neki a Rota Vicentináról, a Portugál Útról Lisszabontól és az Angol Útról Ferroltól.

Két Camino (és két pár nullára amortizálódott, eldobott bakancs) után úgy határoztam, hogy ideje lesz egy komolyabb (és vélhetően tartósabb) túrabakancsba beruháznom. De valóban megéri-e a magasabb árat? Tényleg tartósabb és jobban bírja a strapát, mint az előző lábbelim? Beletettem 1500 kilométert homokban, sárban, terepen, sós vizes partokon hogy kiderüljön, mit bír.

Amikor megkérdeznek, hogy melyek a legfontosabb túrafelszerelések, amikre nem is feltétlenül gondol az ember, én a füldugó és a túrabot mellett rögtön a csősálat említem. Ez a kicsi, könnyű, olcsó és szinte jelentéktelen ruhadarab rengeteg módon lehet a hasznunkra túrázás és utazás során.

Pár hónapja Tobias Panwitz, német zeneszerző és énekes felhívást tett közzé, miszerint fotókat vár a zarándokoktól a világ minden tájáról egy készülőben lévő videoklipjéhez, ami a Santiagóba való megérkezésről szól. Tetszett nekem az ötlet, ezért írtam neki egy E-mailt.

Fontos számomra a fenntarthatóság, igyekszem a lehető legtudatosabban élni. Ez nem könnyű feladat a mai világban, de pár egyszerű dologgal és egy minimális odafigyeléssel is sokat tehetünk az élhetőbb környezetért.

Norba barátom már egyszer meginterjúvolt a 2019-es portugál kalandom első hetében. Ekkor megbeszéltük, hogy az utam végén, ha már otthon leszek, ismét felhív majd a stúdióból. Így is tett.

Ahogy azt az idei utam során megígértem, ma este két kedves támogatómnak ajándékozok 1-1 kis Caminós csomagot, mindegyikben egy santiagoi karácsonyfadísszel, egy zarándokútlevéllel, egy felvarróval és egy hűtőmágnessel. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon segített, nagyon hálás vagyok érte!

Hatkor ébreszt a telóm, de a spanyol muki a szomszéd ágyról beelőz az egyetlen fürdő/WC kombinációban. Már este is gond volt, hogy nincs másik, ami legalább WC, számítottam erre.

Tizenegy van, a tizenötödik kilométeremnél járok Hospital de Brumában. Hűvös van és korán, mikor menjek sokat, ha nem most? Úgy döntök, hogy hajrá tovább, úgyhogy irány Sigüeiro!

Hatkor már felöltözve pakoltam, mert a sok ember a kis térben sajnos semmiképp nem a nyugodt alvás záloga.

Hat előtt ébredek, még bőven alszanak a szobában az emberek. Szép csendesen kiosonok a fejlámpám piros fényét használva a mosdóba, hogy ne zavarjak másokat.