A koronavírus után, június végén megnyílnak a spanyol határok. Ez azt is jelenti, hogy újra járható lesz a Camino, de sajnos sok változással (ezekről itt olvashatsz bővebben), ami a szálláshelyek kapacitásának csökkenésével is jár. Emiatt sok szállás a 2020-as évben ki sem nyit és egészen biztos,…

Norba barátom már egyszer meginterjúvolt a 2019-es portugál kalandom első hetében. Ekkor megbeszéltük, hogy az utam végén, ha már otthon leszek, ismét felhív majd a stúdióból. Így is tett.

Hatkor ébreszt a telóm, de a spanyol muki a szomszéd ágyról beelőz az egyetlen fürdő/WC kombinációban. Már este is gond volt, hogy nincs másik, ami legalább WC, számítottam erre.

Tizenegy van, a tizenötödik kilométeremnél járok Hospital de Brumában. Hűvös van és korán, mikor menjek sokat, ha nem most? Úgy döntök, hogy hajrá tovább, úgyhogy irány Sigüeiro!

Hatkor már felöltözve pakoltam, mert a sok ember a kis térben sajnos semmiképp nem a nyugodt alvás záloga.

Hat előtt ébredek, még bőven alszanak a szobában az emberek. Szép csendesen kiosonok a fejlámpám piros fényét használva a mosdóba, hogy ne zavarjak másokat.

Azt hiszem jól tettem, hogy privát szobába vonultam az este. Ezek a kedves "kollégák" ugyanis már fél hatkor telitüdőből "beszélgetnek", még a csukott ajtón át is hallatszik.

A pályaudvartól nagyjából negyed órányira van a templom, ahol a zarándokútlevelet elvileg be tudom szerezni, ezért odaballagok. Fél 10 van már, nem lesz korai a mai kezdés, de nem bánom.

Reggel 6:40-kor úton voltam a santiagoi pályaudvarra, ahonnan elvben 7:40-kor van egy vonatom A Corunába, ami nagyjából fél óra alatt ér majd oda.