Hat előtt ébredek, még bőven alszanak a szobában az emberek. Szép csendesen kiosonok a fejlámpám piros fényét használva a mosdóba, hogy ne zavarjak másokat.
A konyhában készítek egy tegnap szerzett 3in1 kávét, majd kettőt otthagyok a hozzám hasonló koffeinfüggők javára. A reggeli kimarad, de eszem egy kis csokit, meg zsebrevágok egy zacskó magkeveréket. Az első boltig kibírom, nem gáz.
Hétkor elindulok, gondolom ma sem fogok fázni, ezért nem húzom az időt, ennyivel is kevesebb lesz a délutáni aszalódás.
Fel kell sétálni a főutcán a tegnapi Gadis szupermarket felé (mellette egy Santander bankfiók van ATM-mel), majd innen kell kisétálni a városkából. Erre is vannak szép fém jelek a földön.
Sok kávézó van erre, megörülök a kitett székeknek, de sajnos mindegyik zárva van még. Errefelé ugyanis nem szokás behordani záráskor a székeket, sem leláncolni, mert itt olyan fura emberek élnek, hogy nem lopják el és nem teszik tönkre azokat az éjjel.
A határban egy király fém faszobor (képzavar) áll, utána pedig egy kilátó színes híd, de sajnos a fák már körbenőtték annyira, hogy kilátni azt nem nagyon lehet róla, pedig nagyon szép természetvédelmi területen áll.
A 74-es kőnél egy kék felüljárón kelek át a vasúton és hagyom el a városkát, sajnos mindeddig rendes kávé és reggeli nélkül. Ledobom a kabátot, mert kezd melegem lenni.
Ahogy megyek lefelé a völgybe úgy érzem, hogy fokról-fokra hűl a levegő, de nem érdekel, élvezem a fázást inkább, amíg lehet, egy-két óra múlva már igencsak örülnék neki.
A folyópartra jutok, ahol rengeteg szépség és sok híd vár, nem is írok semmit, beszéljenek a képek inkább:
Nyolckor már három kilométeren is túl vagyok. Amikor az órámra nézek észreveszem, hogy mennyire durván barna a kezem. Hiába, nem múlt el nyom nélkül ez a negyvenpár nap a Rota Vicentinán és a portugál Lisszabon-Santiago szakaszon.
Úttest széli menet jön, felpakolom a narancs huzatot a táskámra és lehúzódok az út bal szélére (igen, bal oldalon kell a KRESZ szerint gyalogolni, hogy lássuk mi jön és ki tudjunk térni, ha kell).
Hamarosan egy régi kőhídon kell átkelnem, majd megindulok felfelé a hegyre. Itt már süt a nap, egyből meg is érzem a melegét, a sapkámat zsebre is kell vágnom.
A dombtetőn falu van, de bárnak nyomát sem lelem. Eszem pár szem mogyorót és kortyolok párat a gyümölcsléből, hogy csillapítsam az éhséget. Egészen jól rá tud szokni az ember a rendszeres evésre, ha itt van.
Vinas a hely neve, de itt sem járok szerencsével. Van egy kávézó ugyan, rajta egy táblával, hogy itt pecsételjem le a zarándokútlevelemet. Oké, velem lehet beszélni, akkor már csak fel kell feszítenem a rácsot és betörni az ajtót a pecsétért. A 70,2-es kőnél hagyom el a falut.
A határban szamócaleveleket látok, de sajnos még korán van, még csak virágok vannak rajta itt-ott. Emlékszem gyerekkoromban milyen jó volt a Mátrában keresgélni és hogy milyen finom is ez az apró gyümölcs. Egyszer csak oldalranézek és rám mosolyog ő:
Egy kisebb maréknyit találtam, isteni az ízük. Először kisit aggódtam és reméltem, hogy ez nem olyan indiai hashajtós íztelen lesz, mint amit a Nortén sikerült begyűjtenem, de most szerencsém van. Jó kis nap ez.
Innentől sasolom az árokpartot, aminek meg is lesz az eredménye, rögtön kettő is: találok egy nagyobb szamócalelőhelyet és ez rettenetesen negatív hatással van a sebességemre, bár az is igaz, hogy ha valaki azt mondta volna, hogy szamócát fogok ma reggelizni, azt tuti, hogy körberöhögöm! Pedig igaz, ami igaz, találtam a Francián, a Nortén és most itt, az Angol Úton is, csak Portugália nem kényeztetett szamócaügyileg. Mindegy, a tanulság: nyitott szemmel kell járni!
Egyszer csak egy tűzoltót látok aki épp egy nagy stoptábla nyomatát égeti az útra. Megkérdezem és mondja, hogy közel vagyok, Betanzos kábé 4 kilométerre van ide. Most 10 óra lesz, akkor legkésőbb 11-re odaérek és várhatóan kávét is kapok majd.
Fél 11 van, a 65-ös oszlop már Betanzosban fogad. Az idő kellemes, minden rendben, jöhet egy kávé és egy kis pihenés.
A főtéren leülök és megfejtem, hogy ma Presedoig megyek, ami további 11 kilométer. Ez elég lesz, mert a következő szállás 27-nél van, annak meg így délutánra a nagy melegben nem látom esélyét. Beszippantom a kávét és elindulok, fél tizenkettőt mutat az órám.
Betenzosban még beszaladok egy boltba, hogy feltankoljak kicsit kajából. A Caminótól nem messze, a 2. hídtól jobbra a körforgalom után van egy LIDL, ahol sikerült venni 2 banánt, 3 sajtos zsemlét és 2 péksütit, plusz a közeli lejáratú pultból egy sajtot és egy finom málnás joghurtot 30% engedménnyel. Tök jók ezek a dolgok, mert olcsóbbak, én meg úgyis megeszem legkésőbb egy napon belül, szóval a lejárat engem nem zavar.
Délben aztán visszatérek az útra. 11 kilométer nem sok, ha lassan ballagok és pihenek is időnként, akkor sem tarthat tovább 3-4 óránál. A szállás pedig itt is baráti potom 6€, ami tekintve az anyagi helyzetemet igen jól jön.
Betanzos végén jön némi hegymenet, nem vészes, csak az van, mint tegnap: nagy a meleg. Szerencsére azonban hamarosan újra megmentenek az árnyas eukaliptuszerdők.
Az autópályahíd után lejtmenet jön, de gyanítom meglesz ennek még a böjtje és újra másznom kell hamarosan.
Gyönyörű házak közt kanyargós utakon sétálok, nem győzök ámulni. A meleg is enyhült kissé pár felhőnek köszönhetően, így azért sokkal jobb ballagni.
Erdők következnek, a teljes csendben csak a madarak csicsergése hallatszik. Épp arra gondolok, hogy ma még emberrel sem sokkal találkoztam a városon kívül, zarándokot viszont egyáltalán nem láttam idáig, teljesen egyedül vagyok.
Egyszer csak épp az árnyékban pihenve iszogatom a gyümölcslevemet, amikor leszáll közvetlenül mellém egy lepke és nem megy el akkor sem, amikor megmozdulok. Le is fotózom, nagyon szép kis állat. Egyszer csak a semmiből egy macska is odajön, tiszta Disney film, mindjárt mellémül Bambi meg egy fehér nyuszi is.
Cos-ba pontosan a 20. kilométeremet elérve lépek be fél három előtt pár perccel a temető mellett. A falu kihalt, de pár szép horreót találok. Még kábé négy kilométer van hátra.
A főút mellett vezet a jel, de nincs forgalom. Az aszfalt viszont kelletlenül sugározza a meleget. Itt találkozom először "kollégákkal" akik egy fa árnyékában a füvön pihengetnek. Köszönünk egymásnak, de megyek tovább.
Jól is teszem, mert nem sokkal később egy Carabel nevű bárt találok az út szélén, be is térek egy kávéra. 21,4 kilométer mutat a számlálóm, egészen idáig semmilyen vendéglátó- vagy vízvételi hely nem volt a város óta, erre érdemes felkészülni, főleg nyáron a nagy melegben.
Tetszik ez a hely, mert rendes pecsétje van, nem az az ipari műanyag bélyegző. A kávé mellé automatikusan tolja is elém a pultos, úgyhogy nincs mese, elő kell szednem a credencialt, pedig nem vagyok nagy pecsétgyűjtögető. Egy fél órát pihengettem a teraszon, közben képeket törölgettem a telómról, kezd megtelni a memória, pedig 128 Giga nem kevés, ahogy az úton töltött napjaim száma sem.
Az úttest szélén kell mennem, de továbbra sincs forgalom. Elvileg a 24. kilométeremnél lesz az albergue, úgyhogy negyed öt felé várhatóan be is futok majd, remélem lesz szabad ágy.
Az 53,672-es kő mellett befordulok az erdei útra, egy kis hegymenet jön az eukaliptuszosban. A dombtetőn meglepetésemre egy szamár várt, majd egy vérmes kis kutya kezdett el támadni.
Mivel a botom a táskámon van, más cselget kell folyamodnom: a földrenyúlós trükk bejött. Úgy kell tenni, mintha egy kavicsot vennénk fel a földről és dobást kell imitálni. Ettől a legtöbb kutya megijed.
A következő sarkon lent a földön egy tábla mutatja az utat a helyi albergue felé, így lekanyarodok.
Cím: Albergue Presedo (for Camino Ingles) Lugar Campo de Ntra. Sra. de la Saleta, 10, 15318 Abegondo, La Coruña, Spanyolország
Tel: +34608616533
Itt is úgy megy, mint Minoban, el kell foglalni egy helyet, majd jön a hospitalera hétkor és beregisztrál. Itt 7€ a szállás, de nincs vele baj, bár a szoba elég kicsi és zsúfolt, ezért két dolog biztos: sem hideg, sem csend nem lesz éjjel.
Miközben kiülök a ház mögött kialakított kőasztalhoz kajálni, egy macsek odajön lejmolni. Jó arc, csinálok pár portrét róla. 
Az olaszaim is befutnak, a srácnak be van dagadva a bokája. Már csak egy ágy van, a következő hely pedig messze, ők meg tanácstalanok. Felajánlom nekik az alsó ágyamat, amit így meg tudnak osztani ketten, én meg felmászok az emeletre, így egy perc alatt megoldódik a dolog. Olyan hálásak, mintha egy házat építettem volna nekik, ezért meghívnak pár sörre (akaratom ellenére) a szomszéd helyre, ahol ők kajálnak, közben meg jót beszélgetünk. Aranyosak, örülök, hogy segíthettem nekik.
Kicsit később a csend dolgáról meg is bizonyosodom, mert befutott a spanyol brigád, akik este 11-kor még vidáman átkiabálnak egymásnak a szoba túlsó sarkából, totálisan letojva azt, hogy az emberek 80 százaléka alszik (aludna)a pisszegést meg nem értik. Amúgy jóindulatúak, de valami tutira nincs rendben náluk ott fent, a toronyban...
Ma virágfotó napot tartottam, annyi szépség volt az út mellett, íme pár kép:
A nap legszomorúbb képe pedig ez:
Video:
Előző szakasz Következő szakasz
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Úgy gondoltam, hogy június elsején megajándékozom két támogatómat. A csomagokban 1-1 spanyolországi credencial, 1-1 santiagós karácsonyfadísz, felvarró és hűtőmágnes lesz. Bár ezek csak apróságok részemről, de nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített vagy segíteni fog május végéig. Ha esetleg Te is úgy gondolod és belefér, ide kattintva támogathatod a munkámat!
SEGÍTS, ha megteheted!
Ha szereted, amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy szállásra, szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
