Reggel 8:00-kor ébred a ház. Gyönyörű napsütés van, a házigazda szerint ma is olyan nap lesz, mint tegnap. Reggelire csokis granolát eszem instant kávéval, majd összerámolok. Vizet hozok a reggelihez megint a patakról, hogy úgy hagyjuk itt a helyet, ahogy tegnap találtuk.
A vécénél lévő kézmosókonzerv nagyon tetszik, egyszerű de jó megoldás. A dobozba vizet kell tölteni, ami az alsó részén lévő kis furaton keresztül lassan kicsorog. Éppen annyira jön, hogy az ember kényelmesen és víztakarékosan meg tudja mosni a kezeit alatta.
A ház előtti pallókból készített verandán egy szép nagy szikla körbe van építve a pallókkal, mert hát ő volt itt előbb. Ez is mutatja, hogy milyen szépen együtt élnek itt a természettel. A kabinban nagy a sürgés-forgás, mind az öten dolgozunk, akik itt éjszakáztunk. Én felsöpröm, más megint vizet hoz, valaki a szennyes vizet viszi ki.
Mindenki teszi ami eszébe jut, hogy a következőknek is rendes hely juthasson, működőképes modell ez, nem nagy dolog, de jó érzés csinálni. Amikor elkészülünk, kiülök a napra a táskámmal és dumálunk kint a padon a napsütésben a háziasszonnyal. Nyitott, jó fej öreglány. Elmeséli, hogy nincs vad rénszarvas Svédországban, mind a számik tulajdona. A többi állat (mint a hiúz, vagy a rozsomák) rejtőzködik, a jávorszarvasoknak meg túl meleg van még, ők az erdőkben elrejtőzve várják a hidegebb időt. 
Ma csak délelőtt 10:00-kor indulok, mert csak 9 kilométerre van a következő hely, de a hajó délután vagy 4, vagy 6 órakor megy át az ottani tavon, így nem kell sietnem. 
A ház után sziklás, de jól járható ösvényen haladok. Sok áfonya van körös-körül, megállok időnként szedni. A lényeg az, hogy ha szétnyomódik egy szedés közben, azonnal le kell nyalni a kezemről, mert különben megfog mindent a liláskék lé.
Egy kis patak átfolyásánál egy zöld színű szemüveg csillan meg a fűben. Dioptriás, svéd gyártmány, biztosan hiányolni fogja a gazdája. Mivel nem lehet tudni, hogy melyik irányba ment az illető, így nem veszem magamhoz, csak ráteszem egy feltűnő kőre közvetenül az ösvény mellé. Így ő is észreveszi, ha visszatér érte és más sem lép rá véletlenül.
Alig több, mint egy kilométernél járva egy gyönyörű hídhoz érek. Itt elég durva a folyó, nagyon tetszik. Vizet töltök a kulacsomba, közben nézelődök. Gyönyörű vízeséseket látok, fényképezek, forgatok, hosszú lesz ez a 9 kilométer, ha közben ennyiszer megállok. 
Egy kerítés mellett megyek, amik a rénszarvasok miatt húztak fel. Egyszer csak egy fura napszítta fakapuhoz érek, a jelzés a túloldalán folytatódik. Kihúzom a középső rudat és átbújok, majd visszateszem a fát, ahogy illik. Rövidgatyát csinálok a túranadrágomból, nagyon jó, hogy ezt a nadrágomat hoztam magammal. Eszembe jut, hogy tegnap a svéd nő mesélt valami ír idiótákról, akik rövidgatyában mentek fel a Kebnekaisére és menteni kellett őket, mert majdnem megfagytak. 
Egy mocsaras részhez érve megállok, mert a terep kedvezőnek tűnik a cloudberry gyűjtésére. Ez ugyanis az olyan lápokban terem, ami ilyen kis buckákból áll (nem tudom, mi a szakszó erre), ami pont ilyen, mint ez, úgyhogy körülnézek. Nem hiába teszem, jó sok gyümölcsöt szüretelek ismét, már egész komoly szakértője lettem ennek a témának. Szerintem a legtöbben nem is tudják, hogy milyen finomságok mellett sétálnak el folyamatosan.
Később elég változatossá válik a terep: néha autópálya nagyságú hidak vannak, amik 3-4 deszka szélesek, néha meg csak 1 szétkorhadt palló vezet át a mocsáron. De jó, hogy legalább az is van, így nem kell a mocsárban bokáig vagy térdig süppedve küzdeni, mint tegnap este.
Egy fennsíkra érek, a jeladóm szerint viszont még csak 4,5 kilométert haladtam, az idő pedig már 12:50, azaz már lassan 3 órája jövök és csak eddig jutottam. Ezért kicsit megnyomom a tempót, mert jól lehet menni és félúton vagyok. A fennsík haladós, gyorsan keresztülérek rajta. Gyönyörű színekben játszanak itt a növények: sárga, zöld és bordó minden árnyalata váltja itt egymást.
Emberrel nem sokkal találkozom, az előző menedékház vendéglátója mondta is, hogy Singi volt a vízválasztó, mert legtöbben ott elmennek a Kebnekaise felé és utána be is fejezik a túrát. Ez fel is tűnt, mert tegnap összesen 2 sátor állt a menedékház mellett, a Singi előtt meg vagy 15. 
A fennsík túloldalán egyszer csak kibukkan egy hatalmas tó. Ezek szerint ott lesz a hajós buli, odáig kell még lemennem. Nem tűnik távolinak, de elég magasan vagyok hozzá képest és általában lefelé nehezebb menni, főleg, ha nem stabil az ösvény felszíne.
Hamar ki is derül, hogy lefelé menni a tópart irányába nem annyira mókás, a térdeim figyelmeztetnek rá, hogy most már elég lesz nekik a sziklás lejtőkből így pár napon belül 2 hegy után. A menedékház neve Teusajaure. A menetrend szerint 4-kor megy a hajó, szóval van még időm, kajázom egy jót. Beverek egy zacskós levest, meg Zsófi barátom kísérleti szárított császármorzsáját megbolondítva egy kis vörösáfonyás lekvárral. Elég finom lett.
Elvileg evezve is át lehetne kelni, de nem javasolják most. A tónak ugyanis van sodrása, ami most a jó idő miatt megolvadt hó belefolyó leve miatt elég erős, így a kis csónakokat könnyedén elviszi. Kivárok hát, nem éri meg a kockázat, majd délebbre evezek úgyis, ahol kell. Itt nem annyira nyomják jól a bizniszt, mert a boltjuk akkor nyit, amikor a hajó már elindul. Így a rá várakozók nem tudnak itt vásárolni, pedig biztosan el tudnának adni ezt-azt nekik. Sebaj, nálam van minden, ami kell.
A hajó relatíve olcsó, csak 100 korona tagoknak, ami nagyjából 3.700 forint. A menedékháznál lehet kártyával is fizetni, de elfogadott kápét is a vezető tőlem, mert nem tudtam, hogy ott szokták intézni az anyagiakat és nincs idő már visszamenni az indulás előtt a stégtől. Amíg a beszállással foglalkozunk, egy aranyos kutya rám ront és vakargatnom kell ezerrel. Valahogy mindig megtalálnak az állatok. Annyira jó fej, hogy szívesen meg is tartanám, de a gazdája sajnos nem akarja nekem adni, így egyedül szállok be a hajóba. A víz szeles és elég hullámos. Egy srác elindul evezve, kicsit korábban, mint a hajó, de szerintem kábé két perc múlva megbánta. Már oda-visszaért a motoros amikor ő még csak a tó felénél szenvedett a csónakkal.
A túloldalt tábla fogad: ez itt már a Stora Sjöfallets nemzeti park. Van itt minden: medve, rozsomák, hiúz és pár nagytestű ragadozómadár. Erdő is van bőven, ami nem valami magas, (kábé 3 méter) de pont nem látni semmit tőle, szóval nem hiányzott nekem annyira.
Elvben innen még 16 kilométerre van a következő, Vakkotavare nevű menedék, fél öt van, szóval elvileg esélytelen odaérni, de persze én azért megpróbálom, ha jó a terep, akár sikerülhet is. Egy darab ideje már jövök, de eddig nincs sehol víz a fennsíkon, csak pár csóri rénszarvas legelget itt-ott. Oldalról viszont eléggé jönnek át a hegyeken a zord kinézetű felhők, egész hideg van. A hajó elment, már nincs visszaút a menedékbe, menni kell előre. Belehúzok, hogy átmelegedjek és meglegyen a mai terv, közben bízom benne, hogy nem fogok bőrig ázni. 
Szerintem ez egy jávorszarvas nyoma lehet, de nem értek hozzá
Már egy ideje jövök, amikor egyszer csak végre egy patak keresztezi az utamat. Elég széles, most a meleg miatt bővízű, nem könnyű átkelni rajta, sikerül is belelépnem. Töltök egy kis vizet, biztos ami biztos a sátorfűtős kulacsba is, majd felöltözöm. A nyomkövető 13,6 kilométert mutat 17:50-kor, ami azt jelenti, hogy nagyjából még 11,5 van hátra.
Kicsit kivagyok már, pihennék, meg van egy kis honvágyam is. Eszembe jut, amit a Rakonczay Gabi cimborám mondott a műsorban, ahová engem is meghívtak, hogy amikor szarul érzi magát valamelyik durva projektje közben, mindig megkérdezi magától, hogy "Vajon kinek a remek ötlete volt idejönni?" Kicsit most bennem is ez van, fel is teszem hát a kérdést, de valahogy mégis jobb kedvre derülök tőle.
Ahogy így agyalgatok, kisvártatva meglátok egy fekete rénszarvast egyedül a pusztában. Remélem ez nem a fehér rénszarvasos babona ellentéte, vagyis ha feketét látok, akkor balszerencse ér?
A terep egész jól járható, a pallók is láthatóan több helyen újak. Ember nincs sehol, sátrakat sem látok, de haladok rendesen. A fennsík végén egy hatalmas, nagyfeszültségű villanyoszlopot látok a völgyben egy tó partján. Elcsodálkozom, hogy ez hogy kerülhetett ide, de meg is örülök neki kicsit, mert végre a civilizáció jele! Lemegyek egy zúgós nagyobb vízesés mellett és szerencsésen megtalálom a Vakkotavare faházat még világosban. A számláló csak 22,4 kilométert mutat.
A busz reggel innen 9:50-kor indul elvileg, de szerintem nem megy csak máig, holnaptól a kiírás szerint csak délután ötkor van. Szóval megkérdezem a házigazda embert inkább. Azt mondja, hogy a reggeli busz megy, de holnapután már rossz idő jön havazással, szóval figyeljek oda. Remek lesz.
Előző bejegyzések:
Felszerelések, kaja, utánpótlás
Következő bejegyzés:
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel a Youtube csatornámra ide kattintva, vagy kövess Instagramon, illetve a blog Facebook oldalára (ezt itt találod) is kiteszem majd a friss napi bejegyzéseket, amikor elkészülnek.
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
A támogatók neve a túráról készülő kisfilm végén a stáblistában is megjelenik majd!
Ha tetszett, nyomd meg a gombot!
