Irány Skandinávia - Kungsleden trail, azaz a Királyok útja

2021. október 18. 07:29 - Pellegrino

azaz egy 440 kilométeres túra az északi sarkkörön

Még a COVID előtt volt pár tervem, de sajnos mind ment is a levesbe, ahogy kellett. Idén viszont elhatároztam, hogy ha mindet nem is, de legalább egyet megvalósítok a 2020-ban elmaradt utak közül. Ezért augusztus vége felé elindulok Svédország északi részére, a sarkkörre, Lappföldre és terveim szerint végigjárom a 440 kilométer hosszú Királyok útját, a Kungsleden trail-t.abisko_national_park_i_sverige.jpg

Ez kétség kívül a leghíresebb hosszútávú skandináv túraútvonal, ami Abisko és Hemavan között vezet elég  változatos tájakon. A Svéd Túraszövetség az 1900-as évek elején kezdte el kialakítani. Nyáron gyalog, télen pedig síléccel szoktak rajta túrázni. A Kungsleden a legnagyobb európai természetvédelmi területen belül van, a Vindelfjällen rezervátumban, ami 5628 négyzetkilométeres. Ezen belül négy nemzeti parkon vezet keresztül, ezek az Abisko, a Stora Sjöfallet, a Sarek és a Pieljekaise. Az északi szakasza Abisko és Kvikkjokk között nagyjából 200-220 kilométer, legtöbben ezt a részt teljesítik. Különleges útvonal, hiszen itt nincsenek fák, emiatt nagyon messzire el lehet látni ezen a gyönyörű zord tájon, én is főképp emiatt indulok útnak errefelé. Délen aztán erdős területek jönnek.kungsleden_terkep.png

Az időjárás nagyon változatos tud lenni, esős, szeles, havas is lehet már így augusztus második felében. De nyáron simán van 30 fok is, meg rengeteg szúnyog, hiszen eléggé mocsaras a terep, azt meg szeretik a vérszívók. Én nem rajongok sem a melegben túrázásért, sem pedig az ilyen fajta véradásért, ezért választottam az augusztusi indulást, mint opciót, remélem utólag is jó ötletnek fogom tartani.

Állatok tekintetében sok rénszarvas várható, illetve egyszer-kétszer jávorszarvasokat is lehet látni az erdős déli részeken, főleg hidegebb időkben. Szintén arrafelé él már rozsomák, medve és mindenféle ragadozómadár, de ezek eléggé kerülik az embert, mert itt bőségesen van nekik terület és élelem is, ezért nem mennek emberjárta területre kukázni vagy lopni, mint mondjuk Romániában. Szóval nem kell tőlük tartani.

Az ösvény pedig nagyon sziklás, mocsaras, de a mocsáron általában lefektetett fapallókon lehet áthaladni. Minden esetre nem lehet annyit menni rajta naponta, mint egy normál hazai ösvényen. Szinttel viszon nem nagyon kell számolni, mert elég sík a terep. Itthon ennyit nagyjából 2 hét alatt simén leballagok, itt viszont tekintve a terepet és a nehéz pakkomat nagyjából 3-4 hétre tippelem a teljesítéshez szükséges időt, de majd meglátom, hogy alakul, nem fogok kapkodni, az biztos.

kungsleden_terkep.jpg

(nagyításért klikk a térképre)

Pár helyen keresztezik folyók és tavak is az utat, itt hajóval vagy csónakkal lehet átkelni. A hajóért fizetni kell 100-350 svéd korona közötti összeget (egy korona nagyjából 35-40 forint 2021-ben), ahol viszont van csónak, ott ingyen is át tudunk evezni. Néhol ez elég komoly meló, főleg szeles időben, ahol hullámos a víz és van olyan szakasz, ahol nincs is más lehetőségünk, csak az evezés. Ha a mi oldalunkon csak egy csónak van érkezéskor, akkor ráadásul háromszor kell áteveznünk az adott tavon, mert vissza kell hozni a túlpartról egy csónakot, hogy mindkét oldalon maradjon legalább egy hajó utánunk is.

Élelmet nem árt vinni, mert vannak ugyan menedékházak arrafelé, amit a svéd túraegyesület üzemeltet, de aranyárban van ott az étel, hiszen az amúgy sem olcsó svéd dolgokat még oda is kell szállítani kutyaszánnal télen, vagy helikopterrel nyáron, ezek pedig tovább drágítják az amúgy sem olcsó dolgokat. Ezekből a menedékekből nagyjából 16 van az útvonal mentén, olyan 10-20 kilométerenként, főképp az északi szakaszon. Kvikkjokktól délre Ammarnäs-ig például egyáltalán nincsen ilyen házikó, de más szálláslehetőséget itt-ott lehet találni azért, például a számiknál.

kungsleden_bolt2.jpg

Egy jól felszerelt menedékházi boltocska a Kungsleden trail-en (fotó: STF)

Én 8-10 napi száraz élelmiszert viszek magammal az első szakaszra, majd ugyanennyit feladok csomagban még itthonról a félúton lévő kvikkjokki turistaházhoz, ahol van arra lehetőség, hogy napi 30 (nagyjából 1000Ft, maximum összesen 300) koronáért megőrzik a csomagot, amíg oda nem ér érte az ember.

kungsleden_szallas.jpg

A menedékházakban meg is lehet szállni, 600 (STF tagoknak 500) koronáért, vagy mellettük sátorozva használni a szárítószobát és a konyhát 300 (tagoknak 250) koronáért. Ez nem olcsó mulatság, de időnként azért fogok élni a lehetőséggel. Egyrészt hogy ezt is kipróbáljam, másrészt biztosan lesz olyan alkalom, ahol hasznát veszem majd a szárítószobának.  Nap közben is be lehet menni 11-15 óra között, ekkor csak 60 (tagoknak 40) korona a díj, szóval valószínűleg erre fogok inkább hajtani.

A menedékházakban nincsen használható áram. Van ugyan a tetőkön napelem, de az csak a saját telefonjuk/rádiójuk töltésére és a pénztárgép/kártyaolvasó működtetésére állít elő elég áramot. Ha nem süt a nap, akkor pedig beröffentik a generátort, amíg fel nem töltik a ház akkuit.Bent fával fűtenek (amit északon szintén oda kell vinniük, hiszen nincsenek csak apró növények) és gyertyával világítanak. A szárítószobák és a konyha gázpalackokról működik. Lehet azonban már mindenhol kártyával fizetni már vagy 4 éve, ezért készpénzt nem kell vinni, maximum talán 500 koronát lehet érdemes, ha esetleg valahol technikai probléma adódna.

img_20210822_201742.jpg

Cloudberry - mocsári hamvasszeder

Út közben lehet szedni a területen termő mindenféle ehető bogyót, gombát (ezt nem fogok, mert nem értek hozzá), de horgászni és vadászni tilos, mert nemzeti parkokon (szám szerint négyen) visz keresztül az útvonal. Én remélem, hogy fogok találni néhány szem cloudberry-t, azaz mocsári hamvasszedret. Ezt egyszer régen a norvég barátaimtól kaptam, különleges csemege, mert a srakköri mocsarakban terem, így elég drágán lehet hozzájutni. Ők tejszínhabbal eszik. Van még elvileg áfonya, amit imádok, illetve a vörös fajtája is, ami nem annyira finom, viszont nagyon egészséges.

Amiket tehát szeretnék:

- Hamvasszedret találni,

- Rénszarvasokat látni,

- Jávorszarvast látni,

- Északi fényt látni,

- Megmászni az ország legmagasabb hegyét, a Kebnekaise-t,

- Megmászni a Skierffé-t, ami svédország legszebb kilátásával kecsegtet.

Na meg persze lehetőleg egyben végigmenni. Remélem összejön mindengyik, de ha csak a fele sikerül, már annak is nagyon fogok örülni. A hegymászásoknál a változatos időjárás miatt sok gebasz lehet, de bízom a szerencsémben.

Lappföld egyébként csodálatos hely, ilyen hegyek vannak arrafelé:

Szóval most erre vállalkoztam, maradjatok velem, pár naponta jövök majd a napi bejegyzésekkel, remélhetőleg videókkal és szép fotókkal. Ott nincs térerő, így utólag tudom feltölteni, amiket készítettem, de most viszek rendes kamerát is, mert szebb felvételeket szeretnék készíteni, mint eddig.

Következő bejegyzések:

Kungsleden - Az utazás megszervezése, biztosítás stb.

2021.10.22. - Kungsleden felszerelések, kaja, ruházat

2021.10.25-től pedig jön majd az útinapló!

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel a Youtube csatornámra ide kattintva, vagy kövess Instagramon, illetve a blog Facebook oldalára (ezt itt találod) is kiteszem majd a friss napi bejegyzéseket, amikor elkészülnek.

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

blog_tamogatas_paypal_300_250_2.jpg

A támogatók neve a túráról készülő kisfilm végén a stáblistában is megjelenik majd!

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr1116660894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása