Zsófi barátommal már egy ideje ismerjük egymás az "Ultrakönnyű túrázás" nevű Facebook csoportunknak hála. Ő saját magának készíti el otthon a dehidratált túraételeket, amiknek bolti ára egyébként úgy 2.000-3.000 forint is lehet adagonként, neki viszont így a töredékéből megvan és pont olyan lesz az íze, ahogy szereti.
Megtetszett a dolog, ezért megkértem Zsófit, hogy mesélje el és mutassa meg, hogy hogyan készülnek el ezek az ételek otthoni körülmények között, hátha más is kedvet kap hozzájuk. Íme:
A helyszínünk ezúttal Martin és André barátaim konyhája volt, amit mi építettünk nekik Balu cimborámmal pár hónappal ezelőtt. Mondtam nekik akkor, hogy ez a konyha szuper lenne forgatáshoz a pult helyzete és mérete-, valamint a letisztult dizájnja miatt. Erre rögtön felajánlották, hogy nyugodtan használhatom, ha kell. Innen is még egyszer nagy köszi nekik!
A videóban látható ételek receptjei kalóriával, árakkal:
-
Bolognai spagetti (kb. 4 adag)
Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma, 0,5 kg darált sertéshús, 3 evőkanál napraforgó olaj, 500g sűrített paradicsom, 2 db koktél paradicsom, 3 evőkanál ketchup, oregánó, kakukkfű, bazsalikom, őrölt fekete bors, só, 1 dl víz, 50 dkg tészta, reszelt sajt.
A hagymát apróra vágom és olajon megpirítom. Hozzáadom a darált húst, majd addig kevergetem, amíg elfehéredik. Belekeverem a paradicsomszószt és a felvágott koktélparadicsomot, a fűszereket, sót, vizet és fedő alatt főzöm kb. 25-30 percig.
Ha elkészült a szósz, akkor kifőzzük a tésztát és reszelt sajttal tálalhatjuk.
Ára: hús 900 ft, paradicsomszósz 300, hagyma, paradicsom 100, tészta 400 összesen:
1700/4 = 425Ft/adag
A sajt opcionális, mert kicsit nehezebb az edényt elmosni utána.
Tápértéke (www.kaloriabazis.hu alapján): 1 adag kcal: 696, zsír: 56,4, szénhidrát: 24,8, fehérje: 17,2
-
Curry-s csirke rizzsel (kb. 4 adag)
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 500 g paradicsompüré, curry por, garam masala, őrölt vagy friss gyömbér, só, 80 dkg csirkemell, 50 dkg rizs
A felkockázott csirkemellet kis olajon megforgatom, hogy fehér legyen, félreteszem hűlni, majd apróra vágom.
Elkészítem a rizst, de nem főzöm meg teljesen, félreteszem.
A hagymát és fokhagymát apróra vágom, majd kevés olajon megpirítom. Hozzáadom a paradicsomszószt, a fűszereket, sót és egy pici vizet. Fedő alatt kis lángon kb. 5-10 perc alatt összefőzöm. Belekeverem az apróra vágott húst és egy kis vizet hozzáöntve fedő alatt újabb 10 percig főzöm. Ha letelt az idő, akkor hozzákeverem a félkész rizst és egy kis vízzel fedő alatt, néha megkeverve főzöm még egyszer 10 percet.
Ára: csirke 800 Ft, hagyma 100, paradicsompüré 300 Ft, rizs 500 Ft
1700/4 = 425Ft egy adag
Tápértéke (www.kaloriabazis.hu alapján): 1 adag kcal: 514,8, zsír: 10.89, szénhidrát: 73,59, fehérje: 28,38
-
Zöldséges köles (kb. 2 nagyobb adag)
Hozzávalók: 1 kis fej hagyma, 1 evőkanál kacsazsír, 2 db répa, 1 db kaliforniai paprika, 1 db tv paprika, só, bors, 2 dl köles, 4 dl víz
A kacsazsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd adjuk hozzá a megpucolt és karikára vágott répát. Amikor üveges a hagyma, akkor öntsük hozzá a kölest és a vizet, sót és a borsot ízlés szerint. Fedő alatt kis lángon kb. 10 percig főzzük néha megkavarva. Ha letelt az idő, akkor adjuk hozzá a feldarabolt paprikákat és fedő alatt újabb 1 percet főzzük. Így mire a köles megfő a paprika még kicsit roppanós marad.
Ára: köles 200, répa, paprika 400, hagyma 60 Ft
660 Ft / 2 =330 Ft egy adag
Tápértéke (www.kaloriabazis.hu alapján): kcal: 239, fehérje: 5,3g, zsír: 7g, szénhidrát: 37,6 g
Ha nem akarsz lemaradni a hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzám Facebook-on, iratkozz fel Youtube csatornámra vagy nézegesd a blog Instagram oldalát.
Közkedvelt túrás témák:
Tippek a hátizsákválasztáshoz (videó)
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő skandináviai utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
Ha tetszett, nyomd meg a gombot!