Reggel hétkor ébredek, szerencsére szép az idő. A kajautánpótló csomagom itt figyel a sátorban, remélem belefér majd belőle minden a hátizsákba. Elvben kábé ugyanaz van benne, mint amivel elindultam a Kungsleden első felére, szóval gond nélkül be kellene férnie.
Leballagok a menedékházba, ahol tegnap a töltőn hagytam a powerbankokat, meg elmegyek a mosdóba. A holmi természetesen ugyanott van, ahol hagytam és a sátorban is aggodalom nélkül hagyom ott a hátizsákomat benne minden holmimmal. Eleinte fura volt, mert aki ismer, tudja hogy eléggé paranoiás óvatos duhaj vagyok, de itt tényleg mindenki így csinálja és nem tűnik el semmi.
Visszafelé megnézem a menedékház mögött dübörgő gyönyörű folyót, amit tegnap a rosszabb időjárás miatt kihagytam. Leesik az állam, annyira szép, kár lett volna elmenni enélkül a látvány nélkül innen.
A kajásdoboz tartalma szerencsére simán befér, a táska sem lett túl nehéz (de igen, csak már megszoktam), szóval eddig minden oké. Tábort bontok, majd még egyszer bemegyek a menedékházba, veszek egy térképet és meleg vizet töltök a mosózsákomba, addig sem a gázt fogyasztom a melegítéshez. Út közben a parkolóban található szelektív hulladékgyűtőbe teszem a csomagolóanyagokat.
Reggel 9:00-kor aztán indul a kaland -és a Kungsleden- második fele, a túra déli szakasza! Elvileg most olyan 70-80 kilométeren át nincs semmilyen menedékház, remélem jó marad az idő a következő 3-4 napon. 
Itt ismét hajózni kell, szerencsére a hajó minden reggel 10-kor indul szeptember ötödikéig, ma pedig meg még csak harmadika van. Gyalog kábé 10 perc az út a dokkig, simán odaérek fél előtt, lesz időm még reggelizni. (A menetrendet itt találod)
Egy idős svéd ember és egy fiatal cseh lány érkezik még hozzám a partra, mi hárman leszünk összesen a hajóban. Az előző hajóútnál még 12 ember kelt át, szóval valóban úgy tűnik, hogy ez a déli szakasz nem annyira népszerű, mint az északi, a túloldalon pedig egy nagyon hosszú szakasz jön, ahol nem lesz település vagy ember lakta menedék, emiatt különösen kíváncsian várom ezt a rész.
A hajós bácsi aranyos, lassan megy, közben pedig mesél. A jegy 250 korona (húzós, 9.000 forint, amit kártyával is lehet fizetni), de hosszú az út és a szebbik irányban, egy lagúnán keresztül visz minket. Egyrészt erre szép a környék, másrészt pedig az erősödő szelet is lefogják a növények, amik a másik útvonalon a nyílt vízen nincsenek. Elég sekély víz, meséli, hogy gyerekkorában sokkal nagyobb és mélyebb volt a tó, ami folyamatosan egyre kisebb lesz.
Észreveszem, hogy egy szakadt Fjällräven gatya van rajta, de még nyúzza. Megmosolygom, mert én is ezt csinálom, csak az én nadrágom meg van varrva. A hajóút három kilométer, a túloldalon egy kis menedékház áll, benne egy powerbankon lógó egyszerű mobiltelefon lóg, amivel a bácsi és a felesége hívható, ugyanis mindketten hajókat vezetnek.
A Garmin 3,8-at mutat itt, 12 kilométerre van a következő (ember nem lakta) házikó, a Tsielekjåkkstugan. Az ösvény keskeny, de szép erdők között vezet, az időjárásra sincs panasz. A bácsi elmondja, hogy először nagyjából 4 kilométeres emelkedő van itt, de utána elég laza lesz a terep.
Viszont azt is mondja, hogy Hemavan innen 260 kilométerre van, nem 220-ra, ahogyan én hittem. Szóval a 10 nap necces lehet, főleg, hogy ma már elég késő van, így valószínűleg nem fogok túl sokat lefaragni a távból. A bácsi kicseréli a powerbankot a menedékházban hagyott telefonon, majd elköszön és mivel itt nem vár senki fuvarra, elindul hát egyedül visszafelé.
Pontosan 4 kilométer mászás után (ahogy azt a hajós ember mondta), délután egyre értem fel a fennsíkra. Egy óra baktatás után egy tópartra érek, ahol befejezem a mosást, amit még Kvikkjokkban elkezdetem reggel, majd kártyát cserélek a kamerámban. Tartottam tőle, hogy kevés lesz a memória, de úgy fest, hogy nem, mert így félút után telt csak meg az első kártya a nálam lévő háromból. Két szép kis táborhelyet látok ezen a szavannára emlékeztető helyen, nagyon tetszik a látvány.
A menedékház nagyon kicsi, de nekem pont megfelel. Nincs itt senki, csak én, az ablakából pont kilátok a hídra. Készítek egy meleg kakaót, nyomok egy pecsétet az angol nyelvű útikönyvem hátába és olvasgatom a feliratokat. Megtudom, hogy ez a ház (a többivel ellentétben) használható éjszaka is, nem csak vészhelyzetben, de ilyenkor 100 koronát (csak 3.700 forintot) el kell utalni a fenntartó túraszövetségnek.
Innen 16:15-kor állok tovább. Az útjelző tábla szerint 50 kilométerre van a következő hajós hely, szóval összesen nagyjából 65 a teljes táv, ahol nincsenek emberek. Az nem annyira vészes, legalábbis nem ijedek meg tőle. Ennél ha nagyon muszáj, többet tudok egy nap alatt menni normál körülmények között, sérülés és nehéz zsák nélkül, szóval egészen belátható ez a táv nekem.
Remélem holnap estig odaérek, ha rendesen megtolom, így nem vesztek el még egy napot. Hűvös van, a szél igen erős. Délután hatkor két hegy közt ballagok felfelé. Nagyon szép a táj, itt-ott patakokkal és hófoltokkal tarkítva. A jeladóm szerint 21 kilométernél járok egy hegy oldalában a hóban, néha kis hóviharok támadnak fel, de nagyon furcsák, mert csak percekig tartanak. Valószínűleg a hegyről sodorja le a néha erős szél a havat és azt tolja a völgyben felerősödve bele az arcomba.
Egy alakot látok közeledni szemből. Hamarosan odaér, egy nő az. Kedves, váltunk pár szót, hogy melyik irányban mennyire vannak használható táborhelyek, mert lassan erre is kell majd gondolni, hiszen közeledik az este. Megtudom tőle, hogy a hegy alatt már kellemes lesz az idő, nincs szél és találni fogok táborhelyeket is dögivel.
Ahogy haladok lefelé igaza lesz, a panoráma gyönyörű. Hét óra van, így még nagyjából egy-másfél órát van lehetőségem menni ma, szóval ennyi időm van megtalálni a megfelelő táborhelyet mára. 
A cserjésnél a jeladóm 24,6 kilométert mutat, a nap lassan megy lefelé, az idő hűl. Nyolc óra van, de még nincs táborhelyem. A bozótos nem alkalmas sátorállításra, úgyhogy kicsit kilépek, mert már lehet ebből kellemetlenség, ugyanis sem menni, sem pedig tábort verni nem szeretnék itt sötétben. Egy kanyar után ráhozzuk a szívbajt egymásra egy rénszarvassal, aki pár méterre tőlem megriad és elinal. Én meg csak szimplán kihordok lábon egy infarktust.
Vizet végre találok, fel is töltöm mindkét kulacsomat. Az óra negyed kilencet mutat, úgyhogy elfoglalom a következő nem túl jó táborhelyet egy tó partjánál. Elég sziklás a talaj, nem is tökéletesen vízszintes és a sátram is éppen csak elfér itt, de nem akarok kockáztatni.
Már épp elkészülök és melegíteném az ennivalómat, amikor elered az eső. A sátor előterében folytatom az esti rutint, eddig ilyet nem kellett, de szerencsére kényelmesen elférek alatta. 
Negyed tíz van, amikor végre lefekszem és mint akit fejbe vertek, el is alszom rögtön.
Előző bejegyzések:
Felszerelések, kaja, utánpótlás
Következő bejegyzés:
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel a Youtube csatornámra ide kattintva, vagy kövess Instagramon, illetve a blog Facebook oldalára (ezt itt találod) is kiteszem majd a friss napi bejegyzéseket, amikor elkészülnek.
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
A támogatók neve a túráról készülő kisfilm végén a stáblistában is megjelenik majd!
Ha tetszett, nyomd meg a gombot!
