A Vákkudaváre - Saltoluokta busz 9:50-kor indul, de fél nyolckor már ébren vagyok. Nem aludtam valami jól, a térdeim kicsit kivannak. Reggelire a szokásos zabkása-kávé kombó szalad le, majd várom a buszt és agyalok, hogy mi is lesz ezzel a belengetett havazással.

A következő helyen majd megkérdezem, hogy ott mit mond a meteo, mert az már kicsit más régió és megnézem, hogy el tudom-e hagyni a havas zónát ma. Ha sikerül a következő húszast megtennem a busz után, akkor van rá esélyem, hogy holnap, mire a rossz idő beüt, már elég távol leszek tőle.

A menedékházban a vendéglátó pasas nagyon jó fej, megengedi, hogy felvegyem a belteret. Hozok vizet a patakról, majd végre ki tudom dobni a magammal hozott (egyébként nem sok) szemetet a házzal szemközti parkolóban lévő kukákba. Ugyanis itt út vezet, így könnyű elszállítani a hulladékot, nem kell úgy tovább cipelni, mint a vadonban lévő menedékeknél.

Hírt kapunk, hogy gond van a gyertyákkal a tegnapi hajós helyen, így az arra induló emberek önként magukkal visznek fejenként pár gyertyát nekik, hogy ott is lehessen majd világítani esténként. Nagyon tetszik, hogy itt ilyen prózai és valódi probléma van, amit ilyen emberi módon oldanak meg.

Szuper kis mosakodóhely van a ház mellett, ki is használom. A vendéglátó utólag említi, hogy vihettem volna egy kis meleg vizet hozzá, de nem gond, jó volt ez így is. Egy kis faajtó biztosítja a magánszférát. Elköszönök a férfitől és leballagok a buszmegállóba, ami a ház előtt van.

Egy busz megy csak ebbe az irányba, vagy 10-12 ember vár rá ma reggel velem együtt, ebből nyolcan túrazsákkal. Nem biztos, hogy ebből mindenki a Kungsleden-en megy, mert sok túraútvonal van errefelé. Potom 114 korona (azaz nagyjából 4.200 forint) a jegy ára a 30-35 kilométeres útra. A busz természetesen modern és kényelmes, a jegyért pedig felszálláskor kártyával lehet fizetni. A fedélzeti hőmérő szerint 12 fok van, 9:55-kor már úton is vagyunk. A buszon az ülések közt lehet tölteni az elektromos cuccokat, sajnos nekem csak félúton jut eszembe megnézni, de gyorsan rádugom a telót meg a nyomkövetőt, az a 10 perc is számít.

Az út a tóparton vezet, keskeny, egy sávos. Kábé az első kanyarnál jön szembe egy nagy dög kamion, mindketten megállunk, a kamion visszatolat, lehúzódik, a busz meg kikerüli és megyünk tovább. Párszor aztán megismétlődik a dolog. A Stora Sjöfallet Mountain Lodge-nál egy negyed órát állunk. A megállóhelyen a semmi közepén 11:15-kor leszállok a buszról, majd 11:30-kor már a Langas nevű hajón ülök, ami 140 koronáért visz át a tavon a Saltolouktai ellátmánnyal együtt.

Saltoloukta Fjallstation egy nagyobb komplexum, ahol mindenféle szálláshelyet találhat, aki erre jár. Nem csak kemping van, de rendes szálloda étteremmel, bolttal és ÁRAMMAL! Így bemegyek a hallba, mint mindenki és azonnal töltőre teszem a cuccaimat.

Közben betérek a boltba és körülnézek. Van itt minden, például szárított rénszarvashús, amiből 110 koronába kerül 10 deka. Ha lenne kicsi, megkóstolnám, de mivel csak 20-30 dekás darabok vannak, így nem költök el rá annyi pénzt.

Ami viszont nagyon kellene az a kézkrém, ugyanis a hideg, esős, szeles időjárás totál kiszárította a kezeimet. Itt találok kis testápolót, a kiírás szerint viszont elvileg kapható kézkrém is. A pultos srác felajánlja, hogy lemegy a raktárba megnézni, hogy ott van-e belőle valahol- Egy srác áll mögöttem a kasszánál, úgyhogy mondom, hogy előbb rendezze el őt, hogy ne kelljen miattam várnia. A srác hálásan megköszöni a dolgot. Sajnos kézkrém nincs, így veszek egy testápolót, az is jobb, mint a semmi. Legközelebb biztosan lesz nálam, ahogy amúgy szokott is, csak valahogy most kimaradt a csomagomból.Mellé beugrik még egy pillanatragasztó cuccot javítani, pár csoki, egy helyi gumicukor és egy király kis zöld tálka.

Itt a szálláson egyébként van lehetőség zuhanyozni (meleg vízzel!) 170 koronáért (6.200 forint, vagyis kihagyom), az ebéd pedig most paradicsomleves és saláta 130-ért (4.800 forint, szintén kimarad).

Olvasom a boltban az üres polc előtt, hogy a gáz hiánycikk lett a környéken, a következő helyeken sem kapható, így szólnak, hogy aki teheti, válasszon más módot a főzésre. Na király. Még van egy fél palackkal, de ugye még bőven van hátra az útból és fűtésre is ezt használom, szóval azért aggaszt a dolog.

Amíg töltenek az akkuk, leülök az előtérbe és várok. Két német srác ül az asztalnál és dumálnak, amin nagyon jól szórakozom, mert mindketten ultrakönnyű túrázás fanok, pont, mint az én cimboráim otthon. Hallgatom, ahogy németül azon vitatkoznak, melyik anyag a legjobb és hogy mit bír a „Dyneema” anyag. Tényleg, mintha otthon lennék, nagyon szórakoztató, főleg, hogy nem tudják, hogy értem őket.

Az ultrakönnyű felszerelés

Egy bő óra töltés után kint aztán meg is találom az egyik srác cuccát, nem viccel, tényleg ultrakönnyen tolja: kis zsák, rajta nagyon vékony matrac, benne meg szerintem egy ponyva lehet a menedék. Gondolom azért ő nem visz 8-10 napi kaját, nekem is ezért kellett a nagyobb teherbírású zsák.

A következő Sitojaurestugorna nevű menedékház 19 kilométerre van innen. Most 3,4 kilométert mutat a Garmin, szóval 22,4-nél lesz a ház, ebből tudom majd, hogy hol tartok.

Erdők vannak az út elején, szoktatlan a látvány, de szép. A sziklás ösvény utána egész jó, ahogy haladok rajta felfelé visszanézegetek és látom a tavat, amin átjöttem.

Egy fennsíkra jutok, azon visz tovább a jel. Nem hoztam sok vizet, mert gondoltam, hogy felesleges cipelni, de már kezd elfogyni a nálam lévő egy liter, víz meg sehol. Na király.

Az első patakot 5km-nél találom, meg is töltöm mindkét kulacsomat, biztos, ami biztos, ki tudja, hogy később lesz-e lehetőségem rá.

A fennsíkon aztán többször találkozom rénszarvasokkal, egész közel vannak, nem félnek tőlem, de azért tartják a 20 méteres távolságot.

Pontban délután négykor megpillantom a kis menedékházat, tök jó. Bemegyek, majd készítek egy kis kaját. Felmérem a készleteimet, mert hamarosan odaérek majd az újratöltő csomagomhoz. Mivel van még egy kis tartalékom, plusz a hírek szerint jön a rossz idő, úgy döntök, hogy hagyok itt egy kis tartós ételt, hogy ha valaki beragad ide a hóvihar miatt, lehet, hogy ez fog neki segíteni. Két csomag ramen levest teszek hát a pultra, ráírtam a mini filcemmel az „enjoy” szót, hogy tudják, hogy elvehetik, ha kell.

Már indulok, amikor befut a német srác a boltból és elkezdi kipakolni az ételét. Megkérdezem, hogy mit tud az időjárásról és a gázhiányról, de sajnos ugyanazokat a híreket tudja ő is, mint én. Elköszönök, majd háromnegyed ötkor továbbindulok.

A nyomkövetőm szerint 11,9 kilométernél járok, még 10 kilométer van hátra, szóval 22,9-nél leszek ott. Elég hideg van, felöltözöm és úgy ballagok tovább. Szerencsére jól válaszottam ki a ruháimat, így nem fázom, nem izzadok, jól variálható rétegeim vannak.

Kicsit később egy kedves fiatal pár jön felém szemből. Ők Hemavantól jönnek, így szóba elegyedek velük, hátha pontosabb értesüléseik vannak, mint nekem. Nem jók a hírek, ők is azt mondják, hogy a gázhiány valós probléma délen is és hogy szerda-péntek között hóvihar várható. Elmesélik, hogy már eladták az utolsó gázpalackot Kvikkjokkban, ahol az utánpótlás csomagomat fogom átvenni.

Na mondom király, majd lesz valami. Elkezdenek beszélgetni egymással, nem értem, hogy mit, mert a svédem nem túl acélos (nulla). Majd felém fordulnak és adnak egy új gázpalackot mondván, hogy az ő csomaguk Saltolouktában van és abban van egy másik teli palack, nem kell nekik kettő.

Ragaszkodom hozzá, hogy kifizessem nekik. Nagy nehezen belemennek és csak 50 koronát fogad el érte a srác. A karma extra gyorsan dolgozik: épp egy órája hagytam ott a kaját a menedékházban, erre máris kapok érte palackot.

Íme a sztori, lemaradt az elejéről, hogy "Találkoztam az előbb...."

Egy lejtősebb rész előtt térerőt találok, tábla jelzi, hogy innen lehet még telefonálni a reggeli hajós átkelés miatt. Kihasználom a kínálkozó lehetőséget és megnézem online, hogy mi a helyzet. Elég hideg van, lassan fél nyolc, érzem, hogy ideje lenne táborhelyet keresni. A völgyben fákat látok, így azt gondolom, hogy ott biztosan találok majd egy védettebb helyet, ahol letáborozhatok.

Álldogálok, amikor mellém ér a srác, akit a saltolouktai boltban előre engedtem, majd a menedékházban beszéltem. Dumálni kezdünk, kiderül, hogy Marcel a neve, geológus és Németországból jött. Előtte a Camino del Nortét járta, majd azt a norvég zarándokutat, ami helyett én idejöttem, szóval lett pár közös témánk egy perc alatt. Nagyon jó fej, együtt verünk tábort nem messze, majd egy kis tüzet rakunk az ott talált kis tűzrakóhelyen és a gázprobléma miatt inkább most azon melegítjük a vizet és a vacsorát.

Nem sejtettük, hogy ekkor már megfigyeltek minket...

Előző bejegyzések:

Mi a Kungsleden?

Felszerelések, kaja, utánpótlás

Az utazás megszervezése

Az utazás

Első nap

Következő bejegyzés:

Útinapló - tizedik nap

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!