Camino Húngaro útinapló - Nyolcadik nap

2020. szeptember 10. 07:08 - Pellegrino

Győr - Lébény, 25 kilométer

Győrben a tervünk szerint még reggeli előtt bepótoljuk a templomlátogatást. Épp a 8 órás mise előtt érkezünk, így csak pár percünk marad a templomban. Utána a szállásra visszafelé beugrunk egy kisboltba, ahol feltankolunk a mai napra. A Győr és Lébény közti töltésen ugyanis nem lesz lehetőségünk sem étel, sem ital beszerzésére.camino_hungaro_utinaplo_nyolcadik_nap_youtube_cover.jpg

A Hofer ház aljában van egy remek kis delikátesz (Baross Delikát), ami nyitva van most is, így itt veszünk reggelire- és útravalót. Van péksütemény, felvágott és kefír is, amit minden nap fogyasztok mostanában. Valamiért rajta vagyok a cukros üdítőkön is ilyenkor, amikor sokat megyek, ezért egy flakon Canada Dry is beugrik a kosárba, majd még a bolt előtt el is fogy.1599668359242.jpgA mai nap a "Hosszú Idő Töltés" napja lesz, fel kell hát tankolni vízzel és alapos naptejezés szükséges hozzá, mert nagyon meleg lesz és a töltésen sem utántöltés, sem pedig árnyékos részek nem nagyon lesznek. A reggeli lecsóhoz még harapok a szálláson egy kis frissen vásárolt császárzsemlét, betolom a kefírt, iszom rá egy kávét (ajjaj, így visszaolvasva csoda, hogy nem kellett ezután szaladnom...), majd kissé későn elindulunk Lébény felé.1599668343498.jpgEz egyébként nem túl okos dolog, mert az ember ha teheti, ilyen nagy meleg napokon jobb, ha korán, még hűvös hajnalban elindul, így kevesebb időt kell majd a tűző napon gyalogolni. Ezt mi már elbuktuk mára, de sebaj, megoldjuk.1599668375414.jpgHa az ember már volt a belvárosban, akkor a szállástól az Olimpia utca felé kell mennie, ami egyenesen rávezet a Camino útvonalára. Itt egy térkép hozzá:1599668314679.jpgMi erre mentünk

A csodaszép Holt-Rábca felett átvezető Olimpia híd után a körforgalomban balra fordulva már ismét a jelölt az útvonalon voltunk. Itt egy füves töltés tetején ballagunk a napon, majd egy rövid házsor után feljutunk az igazi töltésre, ahol megkezdődik a nagyüzemi zarándokaszalás.1599668293006.jpg1599668262175.jpgA negyedik-ötödik kilométer tájékán jobbra lefelé egy lépcső vezet a Radnóti emlékkerthez, ahol megtalálták a tömegsírt, ahová temették. Megpihenünk egy kicsit, majd az elágazó töltésen balra fordulunk.1599668205789.jpgHamarosan keresztezzük az 1-es főutat, itt óvatosan átkelünk a töltés folytatására. Már nagyjából 30 fok van, tűz a nap, bár bekentem naptejjel, mégis ég egy kicsit a vádlim rövidgatyában.1599668073089.jpgVasúti sínek is keresztezik egyszer a töltést, de jobbra lent a híd tövében biztonságosan át lehet kelni alatta, nem kell kockáztatni egy esetleges vonatos összecsapást.1599668170434.jpgAz autópályahíd alatti oszlopon az erre járt zarándokok üzenetei gyűlnek. Nem vagyok nagy híve a graffitizésnek, de itt nem árt senkinek és semminek, úgyhogy tollat ragadunk Viktorral. Az egyik pillérre pedig egy útjelző matricát is felteszek, bár nehezen hiszem, hogy itt bárki is eltévedne, hiszen kábé mindig egyenesen kell menni. De mivel a töltésen egyébként nem nagyon vannak jelzések (lehetőség sincs nagyon hová tenni) ezért megerősítésként mégis kiteszem.1599668129119.jpgA közeli zsilip tövében egy fa árnyéka az út szélére vetül, ami ritka kincsnek számít ezen a szakaszon. Ezért itt leülünk és megebédeljük a reggel beszerzett zsemlét, kolbászt, sajtkrémet és zöldségeket. Kicsit fetrengek a fűben, pihengetünk, majd újra elindulunk.1599668035617.jpgÚgy nagyjából másfél kilométer után jobbra vezet a jel fel a Rábca hídra, amin átkelünk, kicsit ballagunk, majd ezután kb. 800 méter múlva kezdődik maga a híres-hírhedt Hoszzú Idő Töltés. Tényleg hosszú, sok egyenes szakaszból áll. Annyira nem élvezzük, de azért van egy fura varázsa.1599668008486.jpgFél négykor kanyarodunk le róla, addig erősebb tempóban megyünk, mivel túl sok látnivaló nincsen, meleg viszont van. A tábla szerint mindössze 4,7 kilométer van hátra ami nagyjából 1 óra 20 perc végig egyenesen egy keskeny aszfaltos úton, ahol szerencsére egyáltalán nincs forgalom.1599667987377.jpg

1599667962189.jpgBallagunk, beszélgetünk, közben lassan egy farm felé haladunk. Az út mellett állatok legelnek, de elég fura szerzetek, innen távolról nem tudjuk meghatározni mifélék. Aztán kiderül, hogy miért: két alpakkát találunk az út mellett legelészni.1599667928510.jpgFél ötkor érünk el Lébény határához, ez a tegnapi győri szállásunktól nagyjából 23 kilométerre van. A becsült 1 óra 20 perc helyett mindössze 1 óra alatt értünk ide, megörülünk neki, hogy milyen gyorsak is vagyunk. Aztán rájövünk, hogy mégsem stimmel a matek, a jelzések ugyanis a Camino Húngarón templomtól-templomig számolnak. Így legalább tudjuk, hogy még egy bő negyed óra lesz, míg innen a határtól a lébényi templomhoz érünk.1599667744168.jpgBeballagunk hát a településre. A jelek itt is nagyon egyértelműek, simán odavezetnek a Szent Jakab templomhoz, ami előtt egy útjelzőkő mutatja a Santiagoig hátralévő út hosszát. Talán egyszer bevállalom a maradék 3210 kilométert is.1599667830486.jpg

1599667870180.jpgA templom melletti téren áll a Zarándokok padja, ide le is pakolunk, pihenünk egy kicsit és élvezzük a délutáni napsütést. Előttünk a templom, mellettünk a Zarándokok kútja (egy igazi ZarándoKÚT, bocs), mögöttünk pedig a látogatóközpont. 1599667538204.jpgEz utóbbi hatig tart nyitva, úgyhogy bemegyünk és megkapjuk a compostelákat. Nagyon szépek, én még veszek hozzá egy fából készült hűtőmágnest is emlékbe. A központ előterében különböző szobrok láthatók, amik Szent Jakabot és zarándokokat árázolnak.1599667693347.jpg

1599667572411.jpgZarándokként ingyenes a templomban egy rövid ima, elcsendesedés, a hosszabb tárlatvezetés pedig fejenként 400 forint, ennyiért nyitják ki az egyébként nagyon szép templomot ha zárva van.1599667633608.jpg

1599667855194.jpgBent nézelődünk, majd gyújtok két gyertyát azokért, akik már nincsenek köztünk. A szállásunk egy magánháznál van, így le sem írom a helyet, mert bár régen panzióként üzemelt, az idős tulajdonosok már nem nagyon fogadnak itt látogatókat. Van viszont Lébényben a Jimmy's pizzéria és panzió, itt vacsorázunk meg és szállást is adnak, ha valaki szeretne Lébényben pihenni, vagy tovább menni a Caminón, ahogy mi is tesszük majd holnap, mert meg sem állunk Mosonmagyaróvárig, majd onnan másnap tovább a Pozsony-Wolfsthal útvonalon.

Le is tolok egy könnyű vega vacsorát, azaz egy bazi nagy csülöktálat krumplival. Az utóbbi időben egyre ritkábban eszem húst, de most nagyon megkívánom. A testet pedig ilyen igénybevételnél táplálni kell, ezért én a Caminókon mindig azt próbálok enni és inni, amit kívánok. Fura például, hogy úton iszom 1-2 sört naponta, otthon meg jó ha maximum havi 1-2 lecsúszik.1599667457443.jpg

Jimmy's pizzéria
Lébény, Fő út 29, 9155
+3696564483

Vacsora közben lenézek és észreveszem, hogy rajtam lesz idén nyáron már végig a fehér zoknim...1599667487036.jpgVideó a mai napról:

A következő nap

Előző nap

A Camino Húngaro első napjacamino_hungaro_nyolcadik_nap_gyor_lebeny_utvonal.jpg

Ha nem akarsz lemaradni a hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzám Facebook-on, iratkozz fel Youtube csatornámra vagy nézegesd a blog Instagram oldalát.

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

blog_tamogatas_paypal_300_250_2.jpg

Hasonló témák:

Túrázás fájdalommentesen - egyszerű nyújtási technikák út közben

Mindent a hálózsákokról

A réteges öltözködésről

Mire jó a csősál?

A túrazoknik anatómiája

Mindent a derékaljakról

Bakancs, vagy túracipő?

Füldugóteszt a nyugodt éjszakákért

Mindent az ágyi poloskákról

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr8916195746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása