Reggel meleg vizes tusolással kezdem a napot, majd ruhaszárítás következik a király szárítószekrényben. Gyors kaja jön a konyhában (csak a szokásos zabkása) mejd összerámolok és várom a reggeli hajót.

Az idő esős, ezért felkapom az esőcuccomat, ami nem más, mint egy könnyű héjkabát, esőszoknya és kamásli. Sajnos a cipőm talpa is elszakadt egy helyen és a nadrágom zsebe is kilyukadt, még szerencse, hogy nem hagytam el a tárcámat, a fülest vagy az útlevelemet belőle. 

A tegnap elhajlott túrabotom egyengetés közben feladja a harcot és kettétörik. Ahogy nézem javítható lehet, ha beleteszek valami botot merevítésnek és körbehúzom ragasztószalaggal. Szükségem lenne rá, mert ez a sátram egyik oszlopa.

A térdem és a bokám egy jó negyed óra bejáratást kap az udvaron pakk nélkül, utána már egész jól mozognak mindketten, ez egy kicsit megnyugtat. A fürdőben van egy tükör, ahol meglátok egy kis elszíneződést a szemem mellett, amivel levettem tegnap a sziklát. Akkor nem véletlenül érzem ezek szerint, hogy fáj ott, de ahogy látom, óriási mázlim volt, mert centikre van csupán a folt a szememtől.

A hajó reggel kilenckor indul. Két orosszal megyek át, akiknek frankó ultrakönnyű túracuccaik vannak, nézegetem és hallgatom, ahogy anyanyelvükön áradoznak a környékről. Mi angolul beszélünk, de poén, hogy nem tudják, hogy egészen jól értem őket akkor is, ha oroszul nyomják.

A hajóra 350 korona a jegy (kábé 13.000 forint), amit még tegnap este kifizettem a recepción kártyával. Eddig ez a legdrágább, de egyben a leghosszabb út is (olyan 6 kilométer), jóféle zárt kabinos gyors hajóval. Elvben 23 kilométerre van a következő hely, ahol lesz minden, egy nagy bolt is, ahol talán végre gyümölcshöz jutok, ami már nagyon hiányzik. Az eső szemetel, de még nem vészes, de azért inkább magamon tartom az esőruhát.

A túlparton a kapitány csak kiteszi a hajó orrát a kövek fölé, nincs stég, vagyis ki kell ugrani. A lábaimnak nem mondhatom, hogy kifejezetten jól esik, de ez van. Kis házikók sorakoznak itt is, de le vannak lakatolva, valószínűleg nyaralók, vagy a számik kunyhói, amikben akkor laknak, amikor a rénszarvasokat terelik. Nagy gáz esetén a veranda alá be lehet húzódni azért, ha az ember a hajóra vár. Innen úgy fél tízkor indulok el, ekkor 6 kilométert mutat a Garmin.

Az oroszok gyorsan eltűnnek előlem, ismét egyedül maradok. A parton hatalmas kristályt találok, akkora, mint a cipőm, de ez annyira nem ritka látvány errefelé. Egy kilométer erdős emelkedő, majd három kilométer fennsík következik, tetszik a látvány. Esik, de nem nagyon, a terep sem vészes úgyhogy haladgatok, bár lassabban, mint szoktam.

Úgy tizenegykor érek a fennsík túloldalára, ahol megkezdem az ereszkedést vissza az erdőbe. Óriás sárdagasztás van, majd meredek ösvény következik, tyúklépésben tudok menni csak a rossz térdemmel, aggaszt a helyzet.

Tájidegen dolgot veszek észre, egy áramvezeték hasít keresztül az erdőn, alatta tábla jelzi, hogy csak 10 kilométerre vagyok a céltól. Egy pár jön szembe, szerintem apa-lánya, nagyon kedvesek. Elmondják, hogy az evezés jó lesz, mert nem nagy a táv és az időjárás is ideális, nincsenek hullámok.

Egy szép fenyő alatt megállok enni, majd nemsokára odaérek a tópartra. Előtte találok egy-két romos régi csónakot, bízom benne, hogy nem valami hasonlóval kell majd átkelnem.

A parton aztán megtalálom a műanyag csónakot. Rájövök, hogy nem nyert kártyát húztam, ugyanis csak egy csónak van az én oldalamon. Ez azt jelenti, hogy háromszor kell áteveznem a tavon, egyszer a túloldalra, onnan két csónakkal vissza és újra át, hogy mindkét oldalon maradjon hajó, ez a szabály:

Átevezek, egészen jól megy a dolog, bár nem először csinálom életemben. A túlparton vagy négy csónak van, az egyiket leakasztom, majd az enyém után kötöm és visszaevezek. Ez is flottul megy, de utána jönnek a nehézségek: ki kellene kötni a parton lévő platóra, ami nem egyszerű, de felszenvedem rá némi trükkel, meghosszabbítva a kötelet egy parton talált hevederrel. Berakom a hátizsákomat a csónakba és kényelmesen újra átevezek, közben csodálom a környék szépségét:

Amint kikötök és kiszállok, a parton megjelenik egy lány, aki a túlpartra igyekszik. Na király basszus, jöhetett volna fél órával korábban, akkor megspórolta volna nekem ezt az oda-vissza evezgetős szívást. Mondjuk így legalább 2 csónak lesz a túlparton is, így a következő emberek jól járnak mindkét irányból. A lány viszont sosem evezett, ezt elég hamar levágom, mert fordítva ül bele a csónakba, arccal az eleje felé. Adok neki inkább pár tanácsot, hálás érte.

Délután négy van, Jåckvik innen még 5 kilométer, ami nem sok, főleg ha jó a terep. Ezért most eléggé örülök, mert a futóművem állapota hagy némi kívánnivalót maga után. Van itt a túlparton egy latrina meg egy király kis esőbeálló mostohább időkre, szóval nem rossz kis terep ez. Elindulok, de menet közben megüti a combomat valami hátulról, kiderül, hogy a sátram. Ezt a kis vízhatlan zsákocskát a hátizsákom aljára szíjaztam, ami most leesett volna és elhagyom, HA nem vagyok paranoiás és nem csattintom még oda egy karabínerrel a jégcsákánytartó fülbe is, biztos, ami biztos.

Kellemes kis erdőben baktatok, majd úgy 1 kilométer múlva földút (ÚT! igazi út!), mellette villanypóznákkal, amik elég szokatlan látványt nyújtanak,. Jó rajta menni végre, így annyira nem fáj a lábam. Hamarosan bemegyek egy kis hídon át újra a bozótosba, közben pedig elred kicsit az eső, de rezignáltan ballagok, nem zavar már egyáltalán, ez csak víz. Nehezen megyek, bár szép az idő és a környék is, meg kell állni pihentetni a lábamat. Hamarosan ismerős hangokat hallok: kocsik mennek a tó túlpartján, közel a civilizáció. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy örüljek neki, vagy inkább sajnáljam.

Délután 17:50 van, a jeladóm szerint 22 kilométert tettem meg eddig. Egy gerendaház mellett érek be a faluba, ahol semmi jel nem mutatja a szállást. Elindulok hát a szupermarket felé, amit a Google térképe jelez (van térerő!). Mindössze 22 állandó lakosa van a kis falucskának, plusz nyáron a nyaralótulajok, de így is nagyjából50 fő körül van a lélekszám. A bolt meg akkora, hogy egy városban is bőven megállná a helyét. Megtudtam, hogy az az oka, hogy közel a norvég határ, így átjárnak shoppingolni a norvégok, miattuk van a nagy bolt, meg a 4 Tesla gyors töltő előtte, náluk ugyanis nagyon olcsó a Tesla és emiatt sok van belőle.

A boltnál aztán levadászok egy jól láthatóan túrázónak kinéző németet, aki elkísér a szállásra. A Google és a Booking sem mutat itt semmit, amitől eleinte kissé ideges lettem, de rájöttem, hogy biztosan kell lennie valaminek, hiszen minden Kungsleden melletti településen van minimum egy menedékház. Az már más kérdés, hogy esetleg telt házas, de akkor is lennie kell valaminek.

Kyrkans Fjällgärd a szállás neve, egy éjszakára 310 korona az ágy és plusz 100 a mosó+szárítógép. Be is hajigálok mindent, még a kamáslikat is.

Magamra kapom a szélgatyámat, majd irány a konyha, ahol aztán jót dumálunk egy svéddel meg egy francia matematikussal, közben le is csúszik az utánpótlás csomagomban kapott 2 deci pálinkám. Mondjuk a java belém, de a francia is szürcsöli szépen, a többiek nem bírják a rendes italt. Sátorral is meg lehetne szállni itt kint az udvaron potom 120 koronáért, de az most a túrabot miatt sem opció.

Előző bejegyzések:

Mi a Kungsleden?

Felszerelések, kaja, utánpótlás

Az utazás megszervezése

Az utazás

Első nap

Következő bejegyzés:

Útinapló - tizenhatodik nap

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!