Kilenckor kelek, de előtte már fent voltam, mert az egyik olasz telefonált éjjel a szobában, így rászóltam, hogy duguljon el, vagy menjen ki. Inkább eldugult. A szálláson bőséges és finom reggelit kaptam, már ezért megérte az árát.
Megkóstoltam a paradicsomlekvárt és a töklekvárt is, ami helyi specialitás. Érdekes volt, de azért egyik sem lett rögtön a kedvencem, bár sosem lehet tudni.
Tízkor elindultam, mostantól a zöld-kék jelet követem, ami a Fishermen's Trail az eddigi piros-fehér Historical helyett, ami a parttól beljebb halad.
Rossz időben érdemesebb lehet a belső utat választani. Kis idő és kb 1,5 kilométer után rájöttem, hogy a jel jó, de az irány rossz, így egy 3 kilométeres bemelegítéssel kezdtem a napot. A folyó túlsó oldalán kellett (volna) elindulnom a strand felé. Az út itt aszfaltos, a látvány sem túl lenyűgöző. Az eső néha-néha rákezd, de csak csepereg és azt is csak percekig, úgyhogy nem bajlódok a poncsóval.
A strandra kiérve eláll a lélegzetem is, annyira csodálatos a látvány. Apály van, a helyiek valamilyen kagylót vagy rákot gyűjtenek a kövek közt. Elindulok felfelé a szikla oldalában. Elég meredek, de nem hosszú így ki lehet bírni a dolgot.
Fent aztán megállok, mert ilyen szépet ritkán lát az ember. A nap kisüt és a szél is eláll pár percre, ajándék ez a pillanat. Innen kezdődik az, amiért erre a túrára vállalkoztam. Meredek partfalak fölött a homokban vezet az út. Itt tilos motorral vagy biciklivel menni, sőt, 20 főnél nagyobb csoport sem mehet együtt rajta, mert tájvédelmi körzet. Lassan haladok, sokszor meg kell állnom csodálni az Óceán erejét és a hatalmas hullámokat, fotózok is jópárat.
Kettő körül egy falucskát pillantok meg egy öbölben, a neve Azenha do Mar. A főtéren egy nyüzsgő étterem van, vele szemben alig láthatóan a part felé pedig egy kis kávézó, a Palhinhas nevű. Azt választom, majd mivel egy halászfaluban vagyok, elhatározom hogy eszem valami rendeset, hiszen már öt napja úton vagyok. A kocsma részen kérek egy sört meg egy kávét, átlépem a macskát, majd leülök az étkezős oldalon. Bőséges adag kis rákot hoz az ember egy kis krumplival, ha már halászfaluban vagyok, bevállalom. Sokat időzök a helyen, ami nem véletlen, mert közben elered az eső.
Óriási mázlim van, hogy pont most jött az áldás, amikor épp fedett helyen dekkolok. A faluból kifelé indulva alaposan oda kell figyelni a jelekre, mert elsőre simán elmentem a földön lévő szegélykőre festett jelzés mellett, az ztca végét lezáró kerítésnél lett gyanús, hogy valahol el kellett volna kanyarodnom. Egy kis bozótos út gyönyörű partra vezet, ahol csak ámulok a sok szépségen.
Vékony peremeken sétálok, kis patakon átvágva egy lépcsőhöz jutok. A lépcső egy magánházhoz vezet, így a kerítés melletti bozótosban folytatom az utamat. Ez elég nehéz és szűk, egyszer például egy kis csőszerű bozótalagúton gugolva kellett átkelnem, csoda, hogy befértem rajta. Szerencsére ez a rész nem tart soká, hamarosan felérek a fennsíkra, ahol egy kertészet mellett haladok tovább.
A magánbirtok és a kertészet közt áthaladva a birtok szélén ismét a part felé vezet az út ahol pár igen keskeny bozótos részen is át kell nyomulni. A part viszont újra lélegzetelállító, par helyen kis patakok zuhognak be a sziklákról az Óceánba.
A szél olyan erősen fúj a szikla felé, hogy visszatolja a vízesés vizét a fennsíkra. Egyszer csak egy szinte láthatatlan bozótos útszakaszon átkelve egy struccot találok a kerítés mögött, aki épp a tojásain kotlik. Ilyet sem láttam még, csak a Discovery-n. Kiderült, hogy ez egy spéci farm, ahol egzotikus állatokat tart valaki. Vannak itt bölények, bivalyok és zebrák is. A farm kerítése mellett haladva fél szememet a kerítés mellett tébláboló struccokon tartva hamar elérek egy kis strandot. A kis hídján átkelve a parkoló túloldalán kell a sziklás domboldalra felküzdenem magamat, ami a túrabotoknak hála könnyen sikerül.
Innen még egy darabig a fennsíkon haladok, eljsétálok egy kijelölt nudistastrand mellett, majd lassan házikókat pillantok meg a távolban. Amint odaérek hozzájuk, lejteni az ösvény ami levezet Zambujera do Mar strandjához.
Itt meglepetés ér, ugyanis kedves barátom, Rózsa, aki a Muxíában található Delfín zarándokszállást üzemelteti csak pár hete járt erre és elrejtett nekem, illetve még két másik utána erre járó magyarnak egy kis meglepetést, amit meg is lelek a strand melletti lépcsősor egyik gerendáján.
A szállásom itt a Hostel Nature, amit ha lehetne, akkor a 10 pontból 11-re értékelnék, annyira tökéletes. A tulajok kedvesek, a szállás rettentő otthonos és tiszta, tökéletesen felszerelt. Ingyen használható a mosó- és a szárítógép, ingyen van a kávé és a tulaj a saját farmjáról hozott tojásokért sem kell külön fizetni. Ráadásul belépéskor a recepciós lány már furán izgatottan várt, amit nem igazán értettem. Aztán kiderült, hogy én voltam náluk az első magyar, ami azért érdekes, mert a recepció falán lévő kaparós világtérképen lekaparhatta Magyarországot. Készülhetett rá, mert nem kereste, egyből tudta, hogy hol vagyunk. A vendégek is nagyon jó fejek, van itt egy kedves német nő és két olasz, akik bár nem beszélnek angolul, mégis jól elröhögcséltünk kézzel-lábbal. Vacsira egy pizzát sütök, mellé egy jó Sagres sör is lecsúszik, de reggelre a tojásokhoz azért beszereztem egy kis bacont, meg joghurtot, az útra meg gyümölcsöket.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
