Az éjjel szeles volt, de a sátor jól állta, nem volt hiába a sok tegnap esti mókolás, hogy a köves talajon rendesen ki legyen feszítve a ponyva. Egész jót aludtam, de hat helyett csak nyolckor sikerült felébrednem. Gyorsan reggeliztem egyet (a szokásos kása-kávé csúszott le), bár ezúttal inkább zableves volt, mert picit túltoltam a vizet.

A szemközti fán találok egy király Sea to Summit ruhaszárító kötelet. Szemeztem már vele otthoni túraboltokban többször, de az ára miatt eddig nem vettem magamnak, erre tessék. Aztán amikor elpakolom a sátrat, még egy király cöveket is lelek a földbe szúrva.

A szomszédos patak mellett elmosogatok, aztán hajrá. Elvileg olyan 36 kilométerre van a következő hajós átkelés, ami elég sok egy napra, de nem lehetetlen, ha jó a terep.

Egy francia srác jön szembe, váltunk pár szót. Errefelé az emberek ezt csinálják, mert nem sokan vannak, így mindenki megosztja a másikkal az információit. Jól döntöttem, amikor szállást választottam tegnap, mert errefelé nem lett volna lehetőségem sátrat állítani. Azt mondja, hogy hamarosan egy fennsík és hegyek következnek majd, ahol mostohák a körülmények, ő tegnap hóvihart is kifogott, ezért azt javasolja, hogy mindenképpen menjek át a fennsíkon, majd a túloldalon a völgyben már fogok tudni védettebb helyen táborozni. Jól hangzik...

Egyszer csak a semmiből rám ront egy husky és nekem dől, az egyik lábával a bal cipőmre lépve. Majd össze szarom magam, úgy megijeszt, de nagyon aranyos, viszont rohadt nehéz, nyomja a lábfejemet rendesen. A hátán málhazsák, ő is túrázik, vakargatnom kell a fülét, amíg odaér a gazdája. Ha abbahagyom, lökdösi a kezem a fejével, hogy folytassam.

Érdekes a pasas, váltunk pár szót, mondja, hogy nem szokott a kutya ilyet csinálni idegenekkel. Mondom neki, hogy velem általában ilyenek az állatok. Kérdezem, hogy a kutya a saját cuccait cipeli-e a kis málhazsákban? Nem, mondja az ember, még valamennyit az emberéből is, különben nem lenne semmi haszna. Persze, hiszen nem kis kedvenc, hanem mellette munkakutya, így van benne ráció.

A jeladóm szerint 2,7km-nél járok, amikor táblát találok, ami szerint innen 3 kilométerre lesz egy pihenő. A hangulatom nem az igazi, fáj a bokám a terheléstől, de haladok tovább. Ez van:

Negyed tizenkettőkor, 6,2 kilométernél aztán meg is találom. Itt két fémhíd van egymás mellett, utánuk kis menedékház. Nem állok meg, tolom tovább inkább, hiszen még alig jöttem valamennyit. A tábla szerint viszont még 33(!) van az átkelőig, pedig jöttem hatot. Az az érzésem, hogy kissé össze-vissza vannak ezen a részen a számozások.

Egy folyó felett átívelő fém hídon átkelve táborhelyet találok. Van itt minden, ami kell: szemetes, tűzrakó, szuper tiszta WC, ráadásul mindez a parton, úgyhogy megállok. Vizet töltök, eszem, iszom egy energiashake-t, megmosakszom. A számlálóm most 6,6 kilométert mutat, a hajó (elvben) 39-nél lesz, szóval ma már nem érek oda, marad a korai kelés, mára pedig a hegyeken átmászás lesz csak a terv.

Nem sokat töltök itt, már 11:50-kor továbbállok, újult erővel ballagok a hegyek felé. Kisvártatva észreveszem, hogy eltűnt a kamerámról a lencsevédő műanyag sapka. Gondolkodom és arra jutok, hogy nem olyan régen használtam, szóval nem lehet messze. Szitkozódva visszafordulok és remélem, hogy az ösvényre esett, nem valahová a dzsindzsába.

Szerencsére így lett, megtalálom az ösvény közepén a táborhely és a híd közötti szakaszon. Így csak egy negyed órát vesztettem, de a sapkára szükség van, hogy védje a technikát, szóval nem volt opció ott hagyni.

Egy dupla híd mellett frankó táborhelyeket találok, bár a patak itt nagyon hangos, ezért nem hiszem, hogy jót aludnék mellette. Sárdagasztás, mocsaras terep jön, nem esik jól a dolog.

Egy sziklán egy indiai kinézetű srác ül és kérdezi, hogy mennyire van onnan a Kvikkjokk hajóátkelő. Elkeseredik, amikor megmondom neki. Kiderül, hogy elesett és szétment a térde, tud menni bottal, de csak nagyon lassan. Nem kér a segítségemből, de örül a tippnek, miszerint az előző közeli táborhelynél, ami a folyóparton van, láttam 1-2 csónakot horgászó emberekkel, akik el tudják majd vinni lakott területre.

Fárasztó hegymászás jön, fent pedig nagyon hideg a fennsík, de szeretem. Az időjárás elég változékony. Délután kettő van, a számláló 12,4 kilométert mutat. A pulcsim gyorsan felugrik, majd haladok tovább. A szemközti gerincen rénszarvasok legelésznek, őket nem zavarja a hideg, nekik ez egy sima nyár. Sajnos a bokám szerint nem lesz meg, csak maximum a holnap délutáni hajó, de mindegy, ez van, nem akarok úgy járni, mint a srác a térdével.

A fennsík nagyon kitett és szeles, de akadnak rajta patakok. Egy tripla fémhíd után 2-3 védettebb táborhely van egy domb mögött, ha itt kellene töltenem az éjszakát a fennsíkon, akkor jó választás lehetne. Találok egy számi rénszarvaspásztor-kunyhót, ilyen belül:

A kunyhó nekem nagyon tetszik. Bekukucskálok és megállapítom, hogy rossz időben aranyat érne ez a hely.

 Egy összerogyott fém hídnál kelek át a patakon, el sem tudom képzelni, hogy mi nyírta ki a masszív szerkezetet. Hosszú a fennsík nagyon, sokáig tart, már 17:00 van, amikor végre kezdek ereszkedni a túloldalon.

Este hatkor, a 25. kilométeremnél egy szép cserjésbe érek. Tökéletes táborhely van itt a patak mellett, ha nem kellene sietnem, itt maradnék, de így messze lenne a holnapi célom.

Egyszer csak szembe jön egy srác, amin nagyon csodálkozom. Szóba elegyedünk, elmondja, hogy kábé 2 órája jött át a hajóval, vagyis olyan 5 kilométerre van egy kis számi falu szerinte, ahonnan a hajó indul. Megnyomom hát, lesz, ami lesz, akkor ezek szerint még sincs olyan messze, még világosban odaérhetek és el tudom kapni a reggeli átkelést.

Gyorsan megyek, az esőtől nedves sziklákon ugrálva, itt-ott pedig a sárban csúszkálva. A bokám nagyon fáj most, azt hiszem durván sikerült túlterhelnem.

Egyre sötétebb kezd lenni, körülöttem viszont nincs táborverésre alkalmas terület, csak mocsár, így nincs más választásom, csak menni előre. Nem szeretném, ha itt sötétedne rám, mert nappal is nehéz a terep, nem hogy éjszaka.

Egy kábé két méteres szikláról lépnék éppen lefelé, amikor a nedves felületen kicsúszik a lábam. Lassított felvételen látom magamat, ahogy térddel előre zuhanok le róla. A bal térdemmel egy sziklára érkezem, a túrabotom pedig bekerül a combom és a vádlim közé és meghajlik. A testem az ütközés után jobbra dől, ahol egy sziklaperem közeledik a jobb szemem felé. Utolsó pillanatban balra fordítom a fejemet, így a szikla „csak” az arccsontommal találkozik és leveri a szemüvegemet.

Ülök pár másodpercet, a térdem lüktet, az arcom fáj és nem látok semmit. Az avarban tapogatva megtalálom a szemüveget, óriási szerencsémre nem tört el, csak lesodorta a fejemről a szikla.

Na, gratulálok magamnak, ebből sokkal nagyobb baj is lehetett volna, de így sem kellemes továbbmenni. Ha az ember túltolja, kapkod és fáradt, akkor könnyen hibázik és néha csúnyán megfizet érte. Le is lassítok, mert a fájó lábamat nem akarom kinyírni.

Egy elmosott hídnál gázolok át a patakon és remélem, hogy tényleg közel vagyok, mert este 8 elmúlt, durván romlanak a látási viszonyok, de már nem érdekel semmi, Teljes a nihil, ennél rosszabb nem lehet semmi ma, csak oda akarok érni.

Nem is kell sok, pontosan 8:30-ra a faluba érek, a jeladóm szerint ma 34,8 kilométert mentem. Ez normál körülmények között és kis súlyú zsákkal egy laza átlagos napnak mondható, de itt elég soknak számít nekem a 25 körüli napi átlagokhoz képest.

Becsengetek egy házba, ahol a recepció feliratot találom a garázsajtón. A hely neve Vuonatjvikens falu, ahol a "falu" megnevezés erősen idézőjeles a maga kábé három házával. De van itt papíron étterem és  helikopteres taxi és ÁRAM is, szóval jól felszerelt hely. Egy kedves számi pasas beinvitál, két kutyája persze azonnal nekem ront, hogy simogassam őket. Látja, hogyelég ramaty állapotban vagyok, nem tököl sokat, eligazít, én pedig szédelegve elindulok a kabin irányába, amit mondott. A szállás és a hajójegy 850 korona, de ebben benne van 2 csoki meg 2 dobozos kóla is, amiket nagyon megkívánok.

A szoba szép, egy amerikai srác van benne szuper menő Palante hátizsákkal, jót dumálunk. Elmondja, hogy ő nem a Kungsledent tolja, hanem egész Svédországon át megy, ami nagyon durva kaland, 1300-1400 kilométer.

Egy dehidratált túrakaját készítek vacsorára, most bőven van választékom. Tisztálkodom, majd megmasszírozom a lábaimat. Nem túl bíztató a helyzet, de nagyon jó érzés befeküdni az ágyba.

Nem tudom mi lesz a lábammal, de az biztos, hogy a reggeli hajón rajta leszek.

Előző bejegyzések:

Mi a Kungsleden?

Felszerelések, kaja, utánpótlás

Az utazás megszervezése

Az utazás

Első nap

Következő bejegyzés várható:

Útinapló - tizenötödik nap - 2021.12.01.

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!