Camino del Norte - 18. nap - San Esteban - Villaviciosa

2018. július 03. 18:00 - Pellegrino

A hatkor kelés és a tervezett fél hetes indulás ellenére hétkor még reggeliztünk, mert járt a szálláshoz. Nagyon finom volt és adtak KÁVÉT! Ezért én még két eurót bedobtam kifelé a donativós perselybe.

img_20180629_064208.jpg

Az ablakból láttuk a napot felkelni, ami extra, mert szinte mindig felhős az ég reggelente. A ruháim még nedvesek, ezért nem a táska megszokott belső felén utaznak ma. Remélem megszáradnak, vagy este szárítós helyünk lesz, különben holnap nem lesz mit felvennem.

1530301560139.jpg

Dr Hoai-Nam Carolina térdét ragasztja ezerrel a lépcsőn

Fél nyolc felé sikerült a csordának  megindulnia, de előbb még a kineziotape-el variáltak a többiek kint a bejárat előtt. Sebaj, addig legalább én is bemelegítettem. Az idő kissé hűvös, vendéglátónk szerint pedig jégeső várható. Remélem nem lesz igaza, mert abban elég sz@rul szárad a ruha.

1530301538930.jpg

Kellemes a séta a fák közötti úton. Ugyan aszfaltos, de nem baj, a madarak csicseregnek és lefelé megyünk kényelmes tempóban. Nyolckor már egy óceánparti falucskában vagyunk.

1530300385449.jpg

Hórreo

Ezekben a lábakon álló épületekben élelmet és takarmányt tartanak, mert a lábak feletti lapos kövek alján a patkányok nem bírnak bemászni a tárolóba. A bejárata előtti lépcső se ér fel az ajtóig, ide amikor kell egy kis fellépőt tesznek. Leginkább északnyugat Spanyolországban és Portugáiában használatosak, több féle formában.

Van, ahol már házikót csináltak belőle (mert terménynek már nem kell, a kaja meg elvan a hűtőben vagy a kamrában), de sajnos sokat hagynak lepukkanni.

1530301749744.jpg

Király festmények vannak ebben a faluban a falakon mindenhol, érdemes nyitott szemmel járni. A strand felé közeledve egyre több lakóautót látni, de a szörfösök még alszanak, mert korán van még és megfelelő hullámok sincsenek.

1530301677692.jpg

Még a kölcsönzős furgonban is szörfösök alszanak

Mi a parton megyünk nagyon szűk ösvényen magas növényfalak között. Andreas már nyert itt kullancsot két napja, úgyhogy behúzom inkább a nadrágom szellőzőit.

1530301225152.jpg

Dagasztottunk egy kis sarat is, majd a hegytetőn háromnegyed kilenckor végre kisütött ránk a nap. Szerváltam a kulacsomba friss mentát, így már csak rum és citrom kellene. :)

1530301322941.jpg

Van itt egy ausztrál csóka, aki frankón egy longboardot visz a kezében. Jó béna emberünk, mert simán a zsákjára akaszthatná a dezsőt. Gyanítom, hogy király lehet a városokban deszkázni, de a élvezet/cipelés arány szerintem azért elég rossz.

1530336502328.jpg

Van errefelé egyfajta fura nagyon szimmetrikus fenyőféle, tök érdekesen néz ki. Először azt hittem, hogy valami nagyon béna rádióantenna álcázás, mint otthon pár helyen, de kiderült, hogy igazi növény, csak még nem láttam ekkorát belőle. A neve Délfenyő vagy Araukária, otthon szobafenyőnek tartják, mert nem bírja a hideget.

1530301041452.jpg

A mai nap eddig a szűk, sáros ösvényekről szólt, szóval valójában nem bánom, hogy az úttesten is kell mennünk. Jót tesz a bokámnak a stabil talaj és azt sem bánom, hogy nem ázik be a bakancsom.

1530301251607.jpg

Javi, a spanyol srác egy ukulelét visz magával. Már napok óta megyünk együtt, de még nem vette elő. Van viszont egy csörgője, ami mindig a keze ügyében van, és nyomja vele a popot ezerrel, a csapat meg énekel, tök jó. Mindenfélét, jöhet Bon Jovi, Queen vagy bármi, megcsinálja a srác a hangulatot.

1530259724976.jpg

A partra vezet az út, ahol egy tábla mutatja, hogy itt is van parti út mint alternatív lehetőség. Már csak meg kellene találnom, hogy hol kezdődik.

1530260292553.jpg

A nap már rendesen süt - ennyit a jégesőről - úgyhogy lassan leveszem a gatyám szárát és bekenem magam naptejjel. Megvan a lejárat a part felé, az előbbi táblától kb. 100 méterre indul az ösvény. Az út gyönyörű, az egyik oldalon felhők közül kibukkanó hegycsúcs-, a másikon az óceánból kiálló szikla látszik.

1530267567948.jpg

Háromnegyed 11-kor érem be a többieket a strand büféjénél, ahol mindenki nagyban öltözött át rövid ruhákba és naptejezett ezerrel. A büfé épp nyitott, úgyhogy nem maradtam le semmiről, toltam egy kóla-cortado kombót 4(!)€ áron, én is levettem a gatyaszárat és benaptejeztem magamat.

1530301150561.jpg

Fél tizenkettőkor újult erővel vágtunk neki az útnak az úttest melletti járdán. Ezen is maradtunk a következő településig, mert a jelölt úton sár- és gaztenger volt, annak meg nem láttuk értelmét, ezért testületileg a szárazabb és kényelmesebb aszfaltot választottuk.

1530336731009.jpg

Az útszéli fűnyírásnál viszont nem sz@rral gurigáznak errefelé. Az ugyanis 4(!!!444négy!!4) lépcsős meló. Először megy a fűnyírós ember (lehet traktor is) utána a motoros fűkaszás, aztán egy lombfúvós, aki elfújja a cuccot, majd legvégül a kaszás. Na nem a feketeruhás, hanem egy ember egy sima kaszával, és ha ott maradt 1-2 kiálló szál, akkor az nem "jóvan' az úgy!", hanem fogja és lenyesi, plusz a szemetet is összeszedi. Nem semmi.

 1530301020054.jpg1530300993633.jpg1530300966227.jpg

Colunga határába fél egykor érünk, itt majd elvileg újra keresztezi a főutat a Camino útvonala, úgyhogy sasolunk ezerrel. A városka gyönyörű, a végén a lehető legkevésbé EU-konform játszótérrel.

1530300913921.jpg

1530300888330.jpg

A városka végénél elfordulunk balra, majd egy alsóbbrendű úton ballagunk tovább. A forgalom zéró, a nap süt ezrrel, nagyon meleg van. La Llera faluig hegyet mászunk, rohadt fárasztó ebben a forróságban. Délután kettő van, lassan esedékes lesz már egy szünet.

1530300678911.jpg

A downhill-be vegyül némi meredek csúszós-sziklás-sáros rész is, de azért nem olyan durva. A sík terepen aztán egy csodaszép patakparton visz az ösvény, néhol kidőlt fatörzsekkel és kis vízesésekkel. Három óra van, lassan az ebéd is esedékes, egyre többet gondolok a táskámban lévő felvágottra és bagettre, na meg persze a csokira.

1530300449705.jpg

Egy bazinagy autópályahíd alatt megyünk keresztül, ami őszintén megvallva egy kicsit rontja az idilli összképet, de alatta ezt a jelzőkövet találom:

1530300418223.jpg

Nagyjából 15 perc aszfalt után újra átmegyünk a híd alatt. Elvileg 2 kilométerenként vannak itt kis települések, de valójában ez inkább olyan, mint a tanyavilág: sem bolt, sem kocsma nincs egyikben sem, pedig nagyon kellene már valamelyik.

1530298852360.jpg

A következő dombtetőn meglátom Andreas vándorbotját egy kocsibejárón, egy nyilat formázott belőle, mint utóbb kiderült nekem készítette a jelet, nehogy elmenjek mellettük véletlenül. Ha nincs a nyíl, akko tutira nem néztem volna be, de így kiderül, a ház udvarán egy valódi zarándokoázis van, konyha mikróval, víz, árnyék és egy jó alaposan feltöltött kajaautomata. A falakat a zarándokok üzenetei borítják mindenfelé. Hibátlan, életmentő a hely. Bekajálok 4€-ért salátát és két hideg üdítőt, majd pihenünk egy kicsit.

1530298896156.jpg

1530298825990.jpg

A kis oázis szó szerint életmentő volt, de nem csak mi örültünk neki, hanem a helyi kutyák is, akiket a csajok szokásuk szerint kis híján agyonvakargattak.

1530298799502.jpg

Az utolsó ötösnek fél ötkor vágunk neki, ami terepviszonyoktól függően egy-másfél óra szokott lenni. Bár azt meg már tudjuk, hogy az utolsó kilométerek mindig sokkal hosszabbak, ugyebár.

1530298765514.jpg

Ezúttal az autópálya felett mentünk át egy hídon, majd egy kilométer múlva visszajövünk egy másikon.

1530298740400.jpg

A szállás a város közepén van, de szerencsére Juan - a másik spanyol srác - előre lefoglalta tegnap este telefonon, mert aki most jönne csak úgy, annak már nem jutna itt hely. Az ára 12€ és extra kultúrált, zárható szekrények vannak minden ágyhoz, plusz külön-külön 2 konnektor, külön fürdő és 2 WC minden szobához.

1530272757266.jpg

Épp ma csodálkoztam rá Javi mini gitárjára, meg hogy sosem használja. Erre miközben a bejelentkezéshez állunk a sorban a hostel előtt előveszi, én meg gyorsan fel, csak az első pár traktusról maradtam le. Zseniális a csávó!

Gyorsan összedobunk pénzt egy mosásra négyen, aztán mászkálunk kicsit a városban. Lecsúszik egy sör, meg elugrunk a boltba is, mert közös kajázást tervezünk a jól felszerelt konyhán felbuzdulva.

Összesen 33 kilométert mentünk ma, ami nem kevés, de kellemes volt a hőmérséklet, holnap meg ki tudja milyen idő lesz, plusz egy jó hegymászással is meg kell majd birkóznunk.

1530298636255.jpg

Pizzavágás ollóval1530298619239.jpg

Adriana az argentín lány és a zarándokbor

Nekiállunk főzni, pizza a menü meg persze egy kis bor. Hibátlan lezárása a napnak. Tízkor aztán összeesek, a többiek még éjfélig nyomják, mert ez nem albergue, hanem hostel, szóval nincs hivatalos takarodó.

Költés:

Kávé 4€

Automata 4€

Szállás 12€

Mosás 1€

Vacsora 6,25€

Bolt 1,25€

Szumma 29€ < 30€ szóval királyság van!

Következő nap

A mai nap képeit ide kattintva tudod megnézni a Facebook oldalon!

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!
Címkék: NORTE1

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr6014082951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása