Muxía - Az utam vége

2017. június 05. 17:52 - Pellegrino

2017. június 1.

Miután megérkeztem Santiago-ba, mindenképpen szerettem volna eljutni az óceánig. Gyalog már sajnos nem maradt rá időm, marad tehát számomra a "B" terv, azaz a motorizált közlekedés. Azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem mindenképpen ki kell ide menni, mert fantasztikus a látvány és az élmény.

1496340904066.jpg

Látkép Muxíában a hegyről a városka felé

Kétszer megy busz Santiagóból Muxíába naponta, egy délelőtt és egy délután. Ha a délutánit választjuk, akkor számoljunk azzal, hogy csak másnap tudunk majd visszajönni. Ez egyénkbként nem gond, mert vannak ott is alberguék, úgy tudom az egyiket ráadásul egy magyar nő üzemelteti!

1496576731927.jpg

A busz a pályaudvartól reggel 8:45-kor (hétvégén 9:45-kor) és délután 16:45-kor megy Negreírán keresztül, a jegy ára kb 8€, nagyjából egy és negyed óra a kb. 70 kilométeres utazás.

1496341188054.jpg

Maga Muxía egy tökéletes picike halászfalu, mesébe illő részletekkel, a szárazföld vége felé egy szép nagy sziklás dombbal.

1496341049907.jpg

Mivel eléggé megéheztem, úgy gondoltam kellene harapni valamit hegymászás előtt. De nem a főutcán a turistahelyeken, hanem egy olyan krimóban, ahol a helyiek is esznek. Egy utcával a főutca mögött sikerült is egy tuti helyet lelni.

1496578137832.jpg

Egy darab külföldi sem dekkolt itt (rajtam kívül), nem is volt szép terasza, az asztalokon egyszer használatos papírterítő, a napi menüt pedig a néni egy papírdarabra firkantva rakta elém.

1496578023328.jpg

Kértem egy menüt 9€-ért, de nem tudtam megenni. Előételnek ezt a nagyon fura UFO-nak kinéző kagylót kaptam.

1496578172049.jpg

A neve percebe, itt hirdetik is, hogy jó áron kapható. Mint kiderült, máshol ebből egy ekkora tál önmagában 15€-ba kerül, és még el sem kezdtem enni. Gyanúm beigazolódott, nem is bírtam betolni az összes krokettet (ami nem csak krumpli, hanem sonka is van belesütve, nagyon finom) és kagylós rizst.

1496340970100.jpg

A falucska végénél a hegyre fel lehet mászni, kis nyilak jelölik az utat a temető felől. Nem piskóta menet, a hátizsákkal még nehezebb, rendesen olyan, mintha falat mászna az ember, még extra fogások is fel vannak szerelve a sziklákra itt-ott.

1496340791733.jpg

Mint kiderült, van sima gyalogút is, ha lent szépen kisétálunk a sziget végére, majd onnan fel a hegyre egy kellemes köves ösvényen. Naná, hogy ez csak fent derült ki! :)

1496341010872.jpg

Mindegy, ha már itt voltam, gondoltam csinálok pár képet a kereszttel, meg párat a látványról.

1496340931869.jpg

1496340712486.jpg

A hegytetőről aztán lesétáltam a sziget legvégére. Itt egy templomot, sziklákat és egy világítótornyot találtam.

1496340641807.jpg

Csodás felvételeket sikerült készíteni, az idő is nagyon kegyes volt hozzám, kis széllel, ragyogó napsütéssel.

1496340682657.jpg

Itt van jelzőkő, ami Fisterra távolságát jelzi. Sajnos oda most nem jutok el, de nem sajnálom annyira, mert állítólag meg sem közelíti szépségben Muxíát. Meg hát akkor majd legközelebb miről fogok írni? ;)

1496339363755.jpg

1496340482594.jpg

1496340561154.jpg

Vissza a faluba már a könnyebbik úton mentem. A túlsó végén fain homokos strand van, ami tök üres volt. A víz meg rohadt hideg, de nem lehet kihagyni, ha már eljött idáig az ember...

1496578378661.jpg

Ezzel a képpel zárom a kalandot, de van még néhány poszt praktikus dolgokról, ezeket érdemes lehet elolvasni: kaja, szállások, posta, biztonság, egészségügyi problémák, zarándokok fajtái

Ja, a videót el is felejtettem, az is elkészült, íme:

Köszi, ha megosztod!

Előző bejegyzés      Következő bejegyzés

Nulladik nap, az út kezdete

A blog legeleje

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Portugál Út útinapló Lisszabontól

Angol Út Ferroltól

Camino Finisterra

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

Ha szereted, amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy szállásra, szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Csatlakozz hozzám Facebook-on, Instagramon és a Youtube-on is!

become-a-patron-button-1_1.pngHa tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr8612563089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor Herczeg 2017.12.26. 10:12:12

Kitűnő blog, élvezettel olvastam minden részét! Gratulálok, és örülök, hogy ebben az élményben részed lehetett. Én 18. május 1-én indulok. Remélem hasonló élményekkel gazdagodom. Buen camino

Pellegrino 2017.12.26. 10:47:14

@Gábor Herczeg: Köszönöm, nagyon örülök az ilyen visszajelzéseknek! Sok sikert májusban és Buen Camino! :)
süti beállítások módosítása