Postázás, utazás, futár

2017. június 13. 18:34 - Pellegrino

Amikor nem minden alakul terv szerint

A Camino alatt néha szükség lehet rá, hogy az ember valamilyen járművel utazzon, vagy előreküldje a hátizsákját, vagy olyan holmijait, amikre már nincs szüksége. Szerencsére a Francia úton mindegyik elég könnyen megoldható, ráadásul viszonylag olcsó is.

img_20170524_094701.jpg

Egész iparág épült ugyanis itt ki a csomagszállításra, és nem csak a postás viszi a pakkokat. Sok "Camino turista" végig így utazik, nagy bőröndökkel és sok cuccal, az úton viszont csak egy dzsekit, némi kaját és vizet visznek egy pici 1-2 kilós zsákban, véleményem szerint laza kirándulássá silányítva így a zarándoklatot, de hát nem vagyunk egyformák, lelkük rajta.

Egyszer viszont nekem is szükségem volt erre a szolgáltatásra, amikor a sípcsontom melletti izom durván begyulladt, és pont egy erős hegymenetes nap jött, ekkor egy napig hátizsák nélkül mentem.

img_20170510_133621.jpgA csomagszállító cégek borítékjai

Ilyenkor a minden szálláson megtalálható sarkánál kilyukasztott borítékra van szükség. Erre fel kell írni az adatainkat (név, email, telefonszám), illetve a célállomást, ami egy albergue neve és város ahol található (ez egy, a szállító cég által kiadott szálláslistából választható ki). A borítékba 5 Euro fuvardíjat kell tenni, leragasztani, majd a táskánkra kötözni vagy tűzni. Az sem feltétlenül gond, ha nem abban az albergué-ben fogunk majd megszállni ahová a csomagunkat küldtük. Ez lehet olyankor, ha nincs már ott szabad szoba, vagy a cég nem szállít oda ahová foglaltunk. Ilyenkor is legyen nálunk valamilyen irat, amivel majd igazolni tudjuk magunkat, amikor át akarjuk venni a csomagot.

img_20170522_043754.jpg

Hajnalban már gyűlnek a csomagok a szállás recepcióján

Az albergue személyzete készségesen segít ebben, illetve azt is megmondják, hogy hol hagyjuk majd a táskát reggel, ahol a futár majd megtalálja. Emberünk jön is a délelőtt folyamán, felveszi a pakkot, elszállítja a kijelölt szállásra, majd kiteszi a recepcióhoz. A fuvardíjat kiveszi a borítékból, és rácsatol egy második üreset, hogy legyen kéznél, ha a következő napon is használnánk a szolgáltatást.

Postázás

A spanyol postáról  magyar rendőrséges vicc jutott eszembe, úgyhogy meg is csináltam ezt a képet:

Az első hegyi szakasz után (ahol még hóban is kellett mennem) például már nem volt szükségem a meleg ruháimra, ezért azt találtam ki, hogy előre postázam magamnak Santiago-ba. Van ugyanis ilyen lehetőség, a spanyol posta ugyanis kedvezményesen szállítja a zarándokok csomagjait (Peregrino PAQ). 

Én valamivel több, mint 2 kilogrammos csomagot küldtem Estellából Santiagoba "Postán maradó" vagyis "Lista de Correos" megjelöléssel. Ez 18 Euro-ba került, de megérte, mert ennyivel kevesebb holt súlyt cipeltem, és az értékes pulóveremet és meleg zoknimat sem kellett otthagynom valahol. A feladásnál meg kellett adnom az igazolványszámomat, nevemet, telefonszámomat és email címemet. Amikor érte mentem, a személyimre adták ide. Nem volt könnyű, mert az estellai postán (ahol a csomagot feladtam) sem tudott senki angolul, ezért hasznos lehet tudni pár spanyol szót, de a google fordító is jól jöhet, ha van internet a telefonunkon.

el_camino_postazas_csomag_magyarorszag.jpg

A második utamon hazapostáztam inkább 1,9 kg cuccot, amit nem - vagy alig - használtam az elmúlt napokban és nem akartam vele Santiago után sem vesződni. Ezek a melegebb cuccok, a fejlámpa és az egyik (a kisebbik) kulacsom. Így 26€ volt a kár, ami egészen 1,9999 kilóig érvényes, de 2 kilótól 3,999-ig már a duplája lenne az összeg. (Úgy okoskodtam, hogy akkor éri meg inkább postára adni és nem otthagyni a cuccokat valahol, ha azok értéke meghaladja ezt a nagyjából 8000 forintot) A postán a hölgy jó fej volt, felrakhattam a csomagot párszor a mérlegére mielőtt lezártam, így tudtam kisakkozni a súlyt. Dobozt adtak hozzá, a papír kitöltésében segített a postás. Ez egy kisváros (Noja, Északi Út) postáján történt kora délelőtt, ahol a madár se járt, nagyobb városban vagy forgalmasabb időszakban nem biztos, hogy engedték volna ezt. 

Bringacsomagoló sarok

A santiagoi posta egyébként nagyon ki van találva, még biciklit is küldhetünk vele: külön sarok van a bicajok szétszereléséhez és alapos becsomagolásához. Itt adnak ollót, pukifóliát, madzagot és ragasztószalagot is hozzá, illetve egy szép nagy kartondobozt (150*90*30 centiméterest), de a bicajt azért valamennyire szét is kell szednünk hozzá.

bicikli_szallitas_posta_spanyol_el_camino.png

Mindössze 40 Euróért szállítanak országon belül kerékpárokat, amik maximum 20 kilót nyomhatnak, országon kívül ez az összeg magasabb. Ha például hazaküldenénk egy bicajt, az nagyjából 90 Euro költséggel jár. A csomagot 15 napig díjmentesen tárolják, utána 3 Euro-t kell fizetni naponta. A bicajokat 300 Euro értékben biztosítják, úgyhogy milliós karbonvázas gépet én nem nagyon postáznék. 

A spanyol posta reklámfilmje (angol felirattal)

Nagyon menő Camino-s reklámvideót is készítettek a zarándokoknak szóló szolgáltatásaikról. A santiago-i főposta egyébként a Rua do Franco 4 szám alatt van, ami a katedrálistól midössze 150 méterre található. Én is itt vettem át a postán maradó csomagomat.

santiago_posta_zarandokiroda_katedralis_terkep_el_camino.jpg

1, Zarándokiroda

2, Katedrális

3, Főposta

Ezen kívül még van vagy 3 posta a városban, de a zarándokoknak ide érdemes jönniük. Plusz pont, hogy végre angol feliratok is vannak itt a spanyol mellett. Itt 2 Euróért a hátizsákunkat is leadhatjuk megőrzésre, amíg bemegyünk a katedrálisba (ahová tilos táskát bevinni), vagy ha csak sétálnánk egyet a városban nagy csomag nélkül.

spanyol_posta_el_camino.jpg

Ha levelet vagy képeslapot akarunk feladni, akkor általában minimum 2 helyre kell mennünk. A lapok ugyanis 20-50 cent közötti áron nagyjából bárhol kaphatók, de bélyeget általában csak a postán, vagy egyes dohányboltokban tudunk csak vásárolni. Utána bedobhatjuk bármelyik sárga "Correos" feliratú postaládába amiből elég sok van erre-arra. Én ezért vettem előre néhány bélyeget az első helyen ahol kapható volt, majd ezután csak elő kellett venni a tárcámból amikor később a városokban megvettem a helyi képeslapot, így gyorsan fel tudtam adni a nagymamámnak. 

Közlekedés

Szükség lehet időnként tömegközlekedésre és taxira is.

Nekem például volt, hogy az elveszett és megtalált pénztárcámért kellett 5 kilométerre visszamennem, ekkor taxit hívtam. A városon kívüli fuvaroknál 1 Euro/kilométer a taxi ára elvileg, de ez nagy kamu, mert valójában pont a duplája, ugyanis ilyenkor a sofőr a visszautat is kiszámlázza, plusz van kiszállási díja is. Ezért én az 5 és fél kilométeres útra 18 Euro-t fizettem. Amikor Bayonne-ból Saint Jean-ba mentünk taxival, ott is 135Euro volt a 65 kilométeres út ára, szóval ezzel érdemes kalkulálni. A taxik egyébként hétköznap olcsóbbak, hétvégén, ünnepnapokon és éjszaka felárral mennek.

spanyol_taxi_el_camino.jpg

A busz és a vonat esetében nagyjából 10 kilométerenként 1 Euro-s díjjal számolhatunk, ami elég olcsónak mondható. Például egy 65 kilométeres vonatút 6 Euro áron van, a vonatok pedig pontosak, tiszták és nagyon kényelmesek.

img_20170509_161757.jpg

Buszgarázs, ami kívülről egy főutca melletti romos épületnek látszik

A buszra viszont én nem nagyon alapoznék, ha van vonat is. Kissé nehéz lehet egyáltalán megtalálni a buszmegállókat (legalábbis a kisebb városkákban), amik sokszor ki sincsenek jelölve, csak mondják, hogy "A távolsági busz a hotel előtt áll meg", de sehol egy tábla, menetrend vagy felfestés. Időnként van olyan is, hogy mindössze egy darab megálló van csak az út egyik oldalán, de mindkét irányba abban áll meg a busz. Szóval nem egyszerű, jó ha van egy helyi arc, aki megmondja a tutit.

Köszi, ha megosztod!

További hasznos El Camino tippek:

Előszó

Kajálás okosan

A szállásokról

A leggyakoribb egészségi problémák és megoldásaik

Biztonsági kérdések

Mosás - hogyan, hol, mivel?

A zarándokokról

Tájékozódás a Camino-n

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Portugál Út útinapló Lisszabontól

Angol Út Ferroltól

Camino Finisterra

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Ha szereted, amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy szállásra, szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Csatlakozz hozzám Facebook-on, Instagramon és a Youtube-on is!

become-a-patron-button-1_1.pngHa tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr4512572079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tozserpal 2017.06.21. 14:44:06

Szia! Gratulálok a zarándoklatodhoz! Végig olvastam az írásaidat, nagyon tetszettek.
A zoknik közül melyik volt a legjobb?
Üdvözlettel: Tőzsér Pál

Pellegrino 2017.06.21. 14:46:24

@tozserpal: Köszönöm, örülök, hogy tetszett a blog! Nekem a Decathlonos duplafalú zoknik váltak be a legjobban (májusban, bakanccsal) de lehet, hogy ezek nyáron már melegek lehetnek. Leginkább csak ezeket hordtam, ha épp mindkettő vizes vagy koszos volt, akkor vettem fel a Lorpen Light Hikert. Az sem volt rossz, de jobbnak éreztem a duplát. Persze ez az én szubjektív véleményem, lehet, hogy másnak vagy más lábbelivel másik válik be!
süti beállítások módosítása