Előkészületek - Az utazás megszervezése, biztosítás

2017. március 27. 00:07 - Pellegrino

A Francia út hagyományosan a franciaországi Saint Jean Pied de Port-ból indul (a név jelentése: Szent János a hegyi hágó lábánál), majd szinte rögtön átmegy a Pireneusokon keresztül Spanyolországba, és ott pedig Santiago de Compostela-ig tart. Azért "Francia út" a neve, mert a francia zarándokok ezen az útvonalon mentek Santiago-ba (a Portugál út pedig a portugál zarándokok útvonala). Ez összesen 800 kilométer, ha lemegyünk az óceánig, az pedig még plusz 90 (ami sétálva még további kb. 3 nap), de természetesen nem kötelező ezt az utat járni. Bárhol be lehet csatlakozni, több részletben is meg szokták tenni, én mégis ezt a klasszikus útvonalat választottam. A kis francia falu azonban elég messze van Budapesttől, odajutni sem kevés, (kocsival 2100) kilométer, ami sok idő és nem utolsó sorban sok pénz.

Hacsak nem stoppal megy az ember - vagy stílszerűen gyalog.

el_camino_frances_odautazas.png

Jómagam először természetesen a fapados légitársaságokat néztem meg. A Wizzair-rel kezdtem, de nekik nem volt Párizsba járatuk, Nizzából pedig macerás lett volna a továbbutazás. A következő cég a Ryanair és az Easyjet volt. Előbbi lett a befutó, mert a kívánt időpontban nekik volt kedvezőbb az áruk, mindössze 14.500Ft-ba került a jegy, plusz a poggyász, a foglalt hely és az elsőbbségi beszállás összesen még egy tízes. Ezek nélkül még simán meglettem volna, de nem volt nagy különbség árban a csak önmagában feladott poggyászhoz képest. Ezért bevállaltam, mert várhatóan nem sok kényelemben lesz részem az elkövetkező hetek során.

repjegy_foglalva_oda1.png

Ez a gép a Beauvais reptérre érkezik délelőtt kilenc órakor, ami Párizs központjától északra esik. Nincs túl közel,  mert bő két és fél óra tömegközlekedéssel tudok csak bejutni a centrumba, a Montparnasse pályaudvarra. Még ellenőrzöm, hátha van valami kedvező árú reptéri transzfer, akkor nem kellene háromszor átszállni és a beutazás is egy órával kevesebb lenne. Lett is, mindössze 15 Euro (4.500Ft), szóval ez is megoldódott.

el_camino_parizs_transzfer_busz_belvarosba_repuloterrol.png

parizson_belul_terkep.png

 A híres TGV gyorsvonat délután fél 1 magasságában indul Bayonne-ba és fél 6-ra ér oda. Ez a legközelebbi város Saint Jean Pied de Port mellett, innen pedig egy bő másfél óra után tudok átszállva továbbindulni a célállomásra. A vonatút hossza 700 kilométer, 116 Euro-ba kerül. Azért örülök ennek, mert így lesz pár órám Párizsban, illetve nem kell az éjszakát a reggeli vonatra várva a városban töltenem. Erről több blogban olvastam, és elriasztott, hogy vagy egy halom pénz volt a szállás, vagy keserves volt a vasútállomáson éjszakázni, ahonnan éjfélkor kiküldik az embert a biztonságiak, és csak hajnalban lehet visszamenni. Így bár hosszú lesz az egy nap alatt megtett út, de remélem pihenhetek majd a vonaton egyet.

vonatut_parizs_bayonne_ar.png

Innen ugyebár terv szerint gyalogszerrel fogok haladni egészen Santiagoig, majd terveim szerint Fisterrába is elmegyek az óceán partjához, ha a lábam még bírja, és lesz időm is, akkor gyalog, ha pedig késésben leszek, vagy elfogy az energiám, akkor pedig busszal. A visszafelé út részletein még megy a matek, de ha minden igaz, akkor Barcelonából repülök majd haza Budapestre szintén Ryanair járattal. Oda pedig valószínűleg helyi repülőjárattal jutok, mert Santiagonak van reptere is, ahonnan megy Ryanair gép Barcelonába egyelőre olcsón, kb. 25-35 Euróért (plusz csomagfeladás, ami kb még egyszer ennyi) . Ez a 116 Eurós vonatjegyhez képest aprópénz, nem?

A buszos transzfer a reptérre 5 Euro, félóránként indul a városközpontból. A barcelonai transzfer a reptérről a városba pedig 12 Euro. Ezek mind foglalhatóak a Ryanair honlapján a repjeggyel együtt.

el_camino_francia_ut_utiterv_vegleges_utazas_ryanair_parizs_barcelona.jpg

Innen tovább a Barcelona-Budapest járatnak az ára jelenleg nem sok (50Euro körül mozog), de alaposan ki kell gondolnom a mikort, mert ezeket az olcsó járatokat nem lehet csak úgy átfoglalni. Most úgy fest, hogy június 3-án délelőtt érkezek Barcelonába, és 4-én este megyek tovább Budapestre. Így remélhetőleg mindenhol tudok majd 1-1 napot nézelődni.

Amit még nem érdemes elfelejteni az az, hogy bizony nem árt, ha az embernek van egy jó biztosítása. Itt tényleg a "" a hangsúlyos. Körül is néztem egy alkuszcégnél, ahol a nagyjából egy hónapos időtartamra kb 30.000Ft volt a legbiztonságosabb ajánlat. Én nem vennék ennél olcsóbbat, mert már ért régebben külföldön baleset egy két hetes munka során, és ennek az összegnek a többszörösét kellett volna kifizetnem az ellátásért ha annó Zsófi barátom unszolására nem a jobbik fajta biztosítást kötjük meg. A Camino alatt pedig bármi megeshet, kimehet a bokám, elhagyhatom a cuccaimat stb. Szóval szerintem nem éri meg kockáztatni és ezen spórolni. Íme:

el_camino_utasbiztositas_turista.png

(Bővebben a biztosításról és az EU-s TAJ kártyáról itt olvashatsz!)

Összefoglalva az utazási költségket tehát így állunk most:

Repülőjegy Budapestről Párizsba: 25.000Ft

Párizson belüli mozgás, transzfer: 15Euro, azaz 4.500Ft

Párizs - Bayonne - Saint Jean Pied de Port vonatút: 116 Euro, azaz kb 36.000Ft

Biztosítás: 30.000Ft

Hazaút repülővel kb 100-150Euro azaz 30-45.000Ft (számoljunk 45-tel, mert van ugye feladandó csomagunk is)

Azaz eddig csak a fapados út és a biztosítás kb. 139.500 Forintunkban van, és még el sem kezdtük az utat, nem fizettünk szállást és élelmet, és nem vettünk semmilyen felszerelést sem...

Közkívánatra elkészült Facebook oldalam, kövess ott is, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról!

Ha szereted amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted itt:

blog_tamogatas_paypal_300_250_2.jpg

Következő bejegyzés

Ez is érdekelhet:

Egy kis matek, vagyis mennyit költ az ember összesen az El Camino alatt?

A megfelelő bakancs kiválasztása

A hátizsák

Hálózsák választás

Túrabot

Biztosítás

Ruhák

Egyéb hasznos holmik

Előzmények

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Portugál Út útinapló Lisszabontól

Angol Út Ferroltól

Camino Finisterra

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Ha szereted, amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy szállásra, szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Csatlakozz hozzám Facebook-on, Instagramon és a Youtube-on is!

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr5312372683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

woizero 2017.03.30. 18:06:50

Én még 2015-ben vágtam neki az útnak, sok nézelődés után nekem a Budapest-Brüsszel, Brüsszel-Biarritz repülőút volt a legolcsóbb és a leggyorsabb is egyben (+ onnan busz SJPP-be). Fél 7-kor indult a gépem és már délután 3-ra a kezemben volt a zarándok útlevelem. 22 000 volt a két repjegy meg 10 euró a busz.

Pellegrino 2017.03.30. 19:54:47

@woizero: Nézegettem, de nem találtam brüsszeli aznapi csatlakozást. Te milyen légitársaságokkal mentél?

woizero 2017.03.30. 20:21:04

Én csütörtöki napon utaztam, de úgy néz ki ez már nem működik :( Nem repül reggelenként a Wizz azokon a napokon Brüsszelbe, amikor a Ryanair repül Biarritzba. Pedig zseniális útvonal volt, és most is 5-8e meg 13-15e a két repjegy június közepére pl...
BUD-CRL 6:15 → 8:20 Wizz Air H, P, V
CRL-BIQ 11:50→13:30 Ryanair K,Cs,Szo

woizero 2017.03.30. 20:46:56

Még annyi, hogy tök jó a blogod. Én is blogolással inspiráltam magamat az útra. Idén a Porto - Santiago távot fogom bejárni, annyira jól sikerült az inspiráció. ;)

Sok sikert, kitartást és jó utat neked!
Buen Camino!

Pellegrino 2017.03.30. 23:37:02

@woizero: köszi szépen! Neked is jó utat! Buen Camino!
süti beállítások módosítása