Kungsleden trail - Az utazás megtervezése, biztosítás és egyebek

2021. október 20. 07:17 - Pellegrino

A munkám miatt augusztus második felében tudok csak elindulni a Kungsledenre, ami még egészen jó időpontnak mondható. Elvileg szeptember 20-ig tart ott a túraszezon, utána már jön a mostohább időjárás a sarkkörön. A 440 kilométer hosszú túrát 20-30 nap alatt szokták végigjárni az emberek, így valószínűleg bele fogok férni az időbe.

kungsleden_terkep.png

A kijutás is időigényes kissé, mert bár Stockholmba elég gyorsan ki lehet repülni, de onnan még vagy 17 órát kell vonatozni fel északra, Abisko-ba, ahonnan a túra indul. Már ha északról indulunk déli irányba, ahogyan én tervezem, mert van, aki fordítva teljesíti a túrát. Ennek is megvannak az előnyei.

Biztosítás, EU TAJ kártya

Most is, ha Európában utazom, ahogy szoktam, viszem magammal EU TAJ kártyámat (erről itt írok) de természetesen kötök mellé egy megfelelő utasbiztosítást is, mert ha gáz van, akkor a helyszín miatt gyakori a helikopteres mentés, ami mint tudjuk, nem két forintba kerül.

Régebben a Biztositas.hu oldalán intéztem az ilyesmit (volt egy 10%-os kuponkódom is, de sajnos az már a múlté) de mivel nemrég egy cég lett a Netrisk és a Biztositas.hu, így most már teljesen mindegy, hogy a kettő közül melyik oldalon köti meg a biztosítását az ember. Én most nagyjából így kerestem rá a Biztositas.hu oldalon:

biztositas_turazashoz_2.png

biztositas_turazashoz_3.png

biztositas_turazashoz_4.png

A kapott listában találtam egy ilyet, ami felvillanyozott, mert bár nem fizet túl sokat, de térít például sátor sérülésére és az emiatt bekövetkező extra szállásköltségből is fizet valamennyit. (Nem is annyira a kimentés volt itt a fő szempont, de erről lejjebb bővebben írok majd.)

biztositas_turazashoz_1.png

biztositas_turazashoz_5.png

A 17.000 forint soknak tűnhet, de mivel itt csaknem egy hónapról van szó elég necces helyszínen, ezért nem gondolom soknak az összeget, szóval megkötöttem.

biztositas_turazashoz_6.png

A biztosításkötés végén választhattam, hogy szerintem az év végén melyik szervezetet támogassa a Biztositas.hu, és örömmel láttam, hogy nem könnyű a választás, mert több általam is támogatott szervezet szerepelt a listán. Végül a 10 Millió Fa Alapítványt jelöltem meg, mert ők az egész bolygónak jó dologgal foglalkoznak. 

biztositas_turazashoz_7.png

A kötvény pikk-pakk megjött, letöltöttem a telefonomra, de biztos, ami biztos, most ki is nyomtattam, mert ott nem nagyon lesz áram, így jobbnak láttam, ha analóg formában is nálam vannak az ilyen dokumentumok. Ugyanezen okból kifolyólag az EU-s COVID oltási bizonyítványomat is kinyomtattam.

biztositas_turazashoz_8.png

Aktív biztonság - Garmin In Reach Mini

Emellett beszereztem egy kis Garmin InReach Mini vészhelyzeti jeladót, ami valós időben mutatja a helyzetemet, illetve műholdon keresztül kétirányú írásos kommunikációt tesz lehetővé baj esetén, de mobiltelefonszámokra is lehet vele üzenetet küldeni. Ennek van havi előfizetési díja ami 6.000 forinttól indul, az az alap szolgáltatásokat tartalmazza. Én a 10.000-es havidíjat választottam, mert abban van benne a valós idejű nyomonkövetés, amit tudok majd a blogon is használni a napi megtett etapok bemutatására és az alapnál több üzenetet is tartalmaz ez a csomag.garmin_inreach_mini_jelado.jpg

Az előfizetés egyébként szüneteltethető, módosítható, de nem tartalmaz ingyenes mentést, csak a mentés megszervezését vállalják, ha az ember megnyomja az SOS gombot. Azaz a helyzetemet megvizsgálva szólnak az adott ország rendőrségének, akik intézkednek a továbbiakban.

Évi nagyjából 10.000 forintos tagdíjért cserében viszont már 100.000 dolláros(!) biztosítási keretet adnak, ami 2 darab, maximum egyenként 50.000 dolláros mentést áll. Emiatt nem volt fontos tehát nekem a biztosítás mentésre vonatkozó része, mert az "csak" 1 millió forintig térít, 50.000 dollár viszont nagyjából 15 milliónak felel meg, szóval ebből a szempontból már kelllőképpen be voltam biztosítva.

Erről a hasznos kis kütyüről és a biztosításáról majd külön anyagot tervezek készíteni atúra végén, amikor már jobban ismerjük egymást, ha elkészül, majd belinkelem ide is. Azért ruháztam be, mert egész jó áron sikerült megvennem valakitől és terveim szerint lesznek még olyan túráim a következő években, ahol hasznát veszem majd.

A repjegy

stockholm_wizzair_kungsleden_beszallokartya_utazas.jpg

Az utazásomat Stockholmba a Wizz Air-rel intéztem. A Ryanair nem ment oda és sajnos más olcsó alternatívát sem találtam. A repülőjegy feladott csomaggal 2 héttel indulás előtt 40.000 forintban megállt, ami szerintem egészen jónak mondható. Általában a Caminós jegyek is 20-40.000 között szoktak megállni feladott csomaggal, anélkül pedig 20.000 körül is meglennék. Sajnos azonban most itt van nálam a bicska, a cövekek, a sátram oszlopaként is szolgáló túrabotok miatt (ami ütésfokozó eszköznek minősül, emiatt általában csak idős, vagy beteg emberek szállhatnak fel valamilyen bottal repülőre, akiknek a járásukhoz indokolt a bot) kénytelen voltam feladott csomaggal menni.

A kézipoggyászomban pedig felviszem a kamerákat, a jeladót és az akkukat, powerbankokat, szóval mindent, ami elektromos és értékes. Emellett feljön velem a vízszűrős kulacsom, meg némi kaja is. A repülőtér (Skavsta) még egy másfél órás buszútra van a belvárostól, ezzel is érdemes kalkulálni.

A reptéri transzferbusz nagyjából 6.000 forintba kerül, a jegyet a kijáratnál lehet megvenni. A reptér elől indul elég gyakran, szóval leszállás +2 óra múlva nagyjából a stockholmi központi pályaudvaron van vele az ember, ahonnan majd a vonat is indul. Megtalálni is nagyon könnyű, mert pici a reptér és nagyjából mindenki ezzel megy.

Vonattal fel északra

A vonatjegyet szintén előre vettem meg, így nagyjából 25.000 forintba került. Soknak tűnhet, de tekintve, hogy 17 órás, több, mint 1000 kilométeres útról van szó egy nagyon kultúrált vonaton mégsem vészes az ár. Lehetett volna hálókocsit is kérni, de az valamivel drágább (kb. +5-10.000Ft, vonattól függően) lett volna, én meg nem akartam 5 idegennel egy pici légtérben aludni, így maradt a sima ülőhely. Legegyszerűbben ezt az "SJ" alkalmazással lehet megtenni (Androidra innen, iOS-re innen tölthető le), amit letöltöttem a telefonomra. Érdemes előre megvenni a jegyet, mert egyrészt olcsóbb, másrészt így biztosan lesz helyünk a vonaton.

stockholm_kungsleden_sj_alkalmazas_vonatjegy_vasarlas_online_abisko.jpgA vonatjegy így meglett, a szépséghiba csak annyi, hogy a repülő korán reggel megy, a vonat meg késő délután, fél hatkor, de így legalább lesz időm kicsit mászkálni Stockholmban, ahol eddig még soha nem voltam. Remélem az idő is jó lesz hozzá és a táskámat is be tudom majd tenni egy olyan csomagmegőrzőbe, ami a svéd árakból kiindulva nem kerül majd az egyik vesémbe.

stockholm_kungsleden_sj_alkalmazas_vonatjegy_vasarlas_online_abisko_2.jpg

Szállás

A szállásomat az első napra foglaltam le a Bookingon, ahogy szoktam. Nincs túl sok lehetőség arrafelé, de az Abisko net Hostel & Huskies nevű hostel nagyon jó áron van a többihez képest, igaz, hogy gondolom nagyon alap emeletes ágyas szálláshely, de nem számít, mert nem a luxusra hajtok, hanem hogy olcsó legyen. Így másnap kipihenten és összeszedetten fogok tudni útnak indulni.abisko_szallas_olcso_cheap_hostel_kungsleden.jpg

Az ágy ára 11.550 forint volt, ami soknak tűnhet, de errefelé 18.000 volt a következő lehetőség, a többi meg sokkal több. Persze biztosan függ ez is az időszaktól és a szálláshelyek általános foglaltságától is, meg kell nézni. De amikor én foglaltam, ez volt a legkedvezőbb árú lehetőség.

STF tagsági

Amit még nem hagytam ki indulás előtt, az az STF (Svéd Túraszövetség) tagsági kártya kiváltása. Elvileg kint is el lehet több helyen intézni, de én inkább itthonról elrendeztem a dolgot online itt.

Az ára nagyjából 10.000 forint volt, egy évig érvényes, és elvileg elég gyorsan megtérül kint. Ezzel a kártyával ugyanis kb. 3000 forint kedvezmény jár a szállások díjából, azaz 3 alkalomnál már visszajött a befektetés. Plusz támogatjuk vele azt a szövetséget is, akik az útvonal fenntartásával is fáradoznak.stf_tagsagi_kartya_kungsleden.jpg

Nagyjából egy hét alatt meg is érkezett postán a kártya. Elballagtam egy közeli nyomtatványboltba és pár forintért lelamináltattam. Így az egyszerű papírkártyám már bírni fogja a vizet.stf_tagsagi_kartya_kivaltasa_kungsleden_trail_svedorszag_online.jpg

Előző bejegyzés - a Kungsleden trail

Következő bejegyzések:

Kungsleden felszerelések, kaja, ruházat

Az útinapló

Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel a Youtube csatornámra ide kattintva, vagy kövess Instagramon, illetve a blog Facebook oldalára (ezt itt találod) is kiteszem majd a friss napi bejegyzéseket, amikor elkészülnek.

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

blog_tamogatas_paypal_300_250_2.jpg

A támogatók neve a túráról készülő kisfilm végén a stáblistában is megjelenik majd!

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr4616660916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása