Ma koránkelősben nyomtuk és végre volt kávéautomata a szálláson, ami működött is. Persze a folyosón átestem az indián csajon, mert míg mindenki szépen két oldalra pakolva készülődött, addig ő a folyosó közepét nézte ki a legalkalmasabb helynek, ráadásul épp az ajtó előtt.
A srácok a konyhában a tegnapi meccs eredményét nézték a dán lány telefonján testületileg, mert nem tudtak a végéig kint maradni. Megreggeliztem, sportkrémeztem, összerámoltam. A tegnapi eső miatt nedves bakival már 6:40-kor útra keltem, de bevetettem a titkos fegyvert: a vízálló zoknit ezúttal élesben tesztelem!
A város kihalt, de ezt már megszoktuk így reggelente. Út közben Hoai-Nam elhagyja az egyik cipőjét, de szerencsére észreveszem és felveszem. Majd egy kissé megszívatom vele később: nem tudom melyik arcán röhögök nagyobbat, amikor megtudja, hogy elvesztette az egyik csukát, vagy amikor előveszem a hátam mögül.
Nagy parám ez, hogy elhagyom a ruháimat a zsákról ezért két trükköt alkalmazok:
1, A cipőket 3 csomóval kötöm fel, mert inkább tököljek a leszedéssel, minthogy elvesszenek.
2, A táskára biztosítótűzött cuccok tűinek fején átküldök egy másik tűt, így nem tudnak véletlenül kinyílni.
Fél nyolc után pár perccel már az óceán mellett ballagunk, majd egy elképesztően gyönyörű páfrányos ösvényre jutunk. Néha az az érzésem, mintha a dzsungelben mennénk.
Beérünk Salinasba, ami az óceán partján fekszik. Az út a belső részén vezet keresztül, úgyhogy a partot sajnos nem látjuk. Kerülhetnénk arrafelé, de megyünk inkább tovább, mert hosszú lesz a mai nap.
Hegymászás jön a városka túloldalán, ami ugyan nem túl magas, cserébe viszont elég meredek. Szerencsére általában az emelkedő után lejtő jön, így kifújhatjuk magunkat.
Háromnegyed kilenc van, az idő melegszik, én pedig újra kezdek kajás lenni, de fél tízkor még a gerincen sétál a csapat. Tökéletes kirándulóidőnk van.
Eukaliptuszerdőkön és kis házak között vezet az út, persze bár az sehol, pedig jó lenne pihenni egy kicsit. Közben Andreas-szal kifundáljuk, hogy inkább huszonpárat kéne menni ma, holnap meg harmincat, mint ma harminckilencet. Ezért ha megállunk, felhívatjuk Javi-val a holnapi etap végén lévő szállást, hogy enged-e így foglalni. Ha igen, akkor királyság van.
A völgyben kis települést látunk, ahol Zeke szerint lesz valami kajálási lehetőség. Ha kamuzott, lehet, hogy őt esszük meg, mert már mindenki éhes és beleéltük magunkat, hogy hamarosan ehetünk.
Sajnos egy helyi arc biztosított róla, hogy itt biz' nem lesz sem csehó, sem supermercado, úgyhogy egy ház előtti árnyékos részen lecuccolunk és előkerül az elemózsia.
A bakancsok leugranak, mindenki fetreng, nyújt és naptejezi magát. Igazi kis Caminós életkép, a kaják körbejárnak, mindenki megosztja amije van, egy helyi macska is betelepszik közénk. Kis kommunában élünk, nem vitás.
Adriana tolja a mateát, mert valahogy mindig van nála hozzá egy nagy termosz forróvíz (amit persze az indián csaj felrúg és ráfolyik a bakancsomra, de ezen már meg sem lepődök).
Fél tizenegykor továbbmegyünk, a telóm szerint ma már kb. 13 kilométert haladtunk, ami nem is rossz. Kiderül, hogy már meg is érkeztünk Santiagóba.
A hely neve, ahol nem kocsmáznak az emberek ugyanis Santiago del Monte. Erdei sárdagasztás jön a fennsíkon, de Javi előszedi az ukulelét és nyomja a bulit úgyhogy kellemesen teli ez a szakasz.
Elbeszélgettem a dán lánnyal, Carolinával, aki elmondta, hogy nagyon húzza a vállait a táska. Gondoltam megnézem, hátha tudok neki segíteni. Kiderült, hogy nem tudta, hogy a pántokon fent is lehet - és kell is - állítani, ezért hetek óta hátrafelé dőlő zsákkal jött. Meghúztam a két hevedert, mire meglepetéssel az arcán megköszönte, majd közölte, hogy jé, olyan, mintha egy tök új hátizsákja lenne. Ezek után éltem a gyanúperrel és elmondtam neki a túrabot hasznàlatának alapjait. Mondanom sem kell, hogy szüksége is volt rá a következő sáros-lejtős szakaszon...
Délre beérünk Soto del Barco-ba, ahol végre egy útmenti bárra lelünk elől-hátul kiülős teraszokkal. Több "kolléga" is kajált már ott, integettek, amikor megláttak minket. Így 3,50€-ért nyomok egy nagy tejeskávét meg egy kólát.
A többiek szendvicseznek meg fánkoznak, én ezt most kihagyom, mert az előző megállásnál két fánk is becsúszott a csomagolt - és egyébként meglepően finom - fajtából.
Hármonegyed egykor megindulunk, még van hátra a mai szakaszból rendesen. Megdumáljuk, hogy úgy félút tájékán még tartunk egy szünetet. Santiago után újra fura településbe botlunk, ugyanis La Magdalenát már jópár napja magunk mögött hagytuk. A kilátás minden esetre itt sokkal királyabb, mint az előző ilyen nevű településen volt:
A falu végénél hamarosan átkelünk egy hídon, majd a főút mellett gyaloglunk tovább. Pár perc múlva megáll mellettünk egy helyi ember és elmeséli, hogy hol a legközelebbi albergue. Ilyenek ezek a spanyolok, segítenek, ha kell, ha nem.
A következő dombtetőről újra király látvány tárul elénk. Meg tudnám szokni, ha a házam ablakából valami ilyesmit láthatnék.
A következő kisvároson (Muros de Nalón) hamar átvágunk. Sok bár van nyitva a főtéren, hívogatóak is, de nemrég pihentünk és bőven van még hátra, úgyhogy megyünk inkább tovább rendületlenül.
Sáros erdei úton jutunk le erről a magaslatról, csúszkálunk rendesen a köveken és a gyökereken. Csoda, hogy még egyikünk sem seggelt ma el, de még nincs is vége a napnak.
Három előtt egy kicsivel újra kijövünk az aszfaltra. Mókás volt az erdőben, mert a srácok kitalálták, hogy Disney filmek dalait fogják énekelni egyszerre, mindenki a saját nyelvén. Karaj volt a Hakuna Matata egyszerre dánul, németül, spanyolul és angolul. Sajnos nekem - bár a hangom, akár egy operaénekesé - sajnos nincsenek meg fejből ezek a dalok, ezért csak hallgattam őket és röhögcséltem.
Egy szép templomkertben összevárjuk egymást, nyújtózunk és iszunk pár kortyot az árnyékban ülve, majd újra erdei útra fordulunk. Hamarosan esedékes lesz a következő hosszabb pihenő.
Négykor még az autópálya mellett sétálunk, oda-vissza visz minket az út alatta, de civilizációnak egyelőre nyomát sem látjuk.
Öt elött valamivel megállunk egy strand mellett, ez a hely is La Magdalena, szummában tehát (eddig) a 3., ma pedig még "csak" a 2. ilyen nevű település, amin átmegyünk. Gyorsan lőttem pár felvételt, ilyen a hely, szerintem annyira nem néz ki szarul:
Mire elrámolom a cuccokat brutál felhők kezdenek gyülekezni az égen, így nagy a valószínűsége, hogy az utolsó órát ma is esőben sétáljuk majd le. Sebaj, a vízálló zoknim van rajtam, úgyhogy már tényleg jöhet bármi.
Hamarosan atomdurva eső jött, az ösvény lefelé olyan volt, mintha egy igazi patakmederben mentünk volna. Így fél hétre értünk be a faluba, ahol elfoglaltuk a 6+1€ árú municipal szállást.
Összedobtunk fejenként 2€-t mosásra és szárításra, most majdnem mindenkire ráfér, a boltban pedig elköltöttem további 12€-t. A ruhaszárító paracord kötelem most is jól jött, mert esős időben sokszor nincs elég hely a szárítókon általában.
Este jól bekajáltunk, a többiek közösen nyomatták a burritót. Én nem rajongok érte, szóval ezt most kihagytam.
Bónusz:
Ilyen az, amikor még csak egy kicsit esik az eső a Nortén:
Költés:
kávé 3,50€
bolt 12€
mosás 2€
szállás 7€
Szumma 24,50€ < 30€ szóval ma is büdzsén belül maradtam, királyság!
Csatlakozz hozzám Facebook-on is!
A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:
Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!
