Hajnali 5:45-kor már a földszinti közösségi térben kávéztam, hatkor pedig el is indultam kifelé a még sötét Burgos városából.
A szemközti csehóban már dolgozott a jó fej tulaj, nagy erőkkel csinálta a finom reggeliket. Nem sokat aludhat, mert este is itt volt, a kedvessége viszont most is változatlan. A TV-ben a spanyol Pataki Zita épp egy csomó villámos felhőt mutogatott, aminek érthető módon olyan nagyon nem örültem ebben a pillanatban.
Elgondolkodtam a mai napon, és arra jutottam, hogy lehetőség szerint még a városban felkészülök az esőre. Lepakoltam a cuccaimat egy padra egy utcai lámpa alá, kivettem a kalapom és az esőnadrágom, majd felhúztam a hátizsákra az esővédő huzatot. Arra jutottam még, hogy szakadó esőben a reggelizés sem annyira egyszerű, szóval megettem a csokis csigámat egy almával.
Amennyire szép Burgos belvárosa, a kifelé vezető út legalább olyan szürke és unalmas. A városon kívül az autópálya környékén kavarunk, úttesteket keresztezünk, hidak alatt és aluljárókon át vezet az utunk, ami nem túl felemelő. Állítólag a Burgos és León közötti rész a Camino legkevésbbé kellemes része, már ami a látványt illeti. Engem ez egyáltalán nem zavar, mert ez is Az Út része, hozzátartozik az élményhez. Meg annál izgalmasabb lesz megtalálni benne a szépet.
Elég hűvös az idő, ezért dupla pólót vettem fel, ami (mint később kiderült) igen jó döntés volt. Így nem fáztam és nem is volt melegem, egy pólóban viszont szenvedtem volna rendesen a hűvösben.
Az első falu Tardajos, Burgos-tól nagyjából 10 kilométerre van, délelőtt fél kilenckor érek ide. A második település közel van, negyed 10-kor már ott is vagyok. A nap pedig szintén kisüt végre, de ettől még nincs melegem.
Akkor még nem tudtam, hogy ez a bruttó 15 perc napsütés jut nekem összesen erre a napra.
Délelőtt 11-re már Hornillos del Camino-ban vagyok, ami pontosan 5 óra a kereken 20 kilométeres távra, éppen úgy, ahogy a Michelin térképem jósolta. Bár még igen korán van, az első 2 albergue ajtaján már kint van a szörnyű "FULL" azaz "Megtelt" felirat.
Sebaj, úgyis tovább akartam menni, azért az egyikbe belépek egy helyi pecsétért. Na, itt el is durrant az agyam. Tényleg igaz, hogy a Camino már egy üzlet, mert itt hatalmas 30 kilós gurulós bőröndök sora állt rajtuk amerikai és német nevekkel. Ezek az emberek jellemzően befizetnek kb 1 millió forintot fejenként, majd elkirándulgatnak cucc nélkül, sofőr viszi a holmijukat, naponta 3 alkalommal étteremben kajáznak, és ha elfáradnak akkor kocsi viszi a szállásra a seggüket. Csak azt nem értem, hogy akkor miért a rendes zarándokok elől foglalják el a zarándokszállásokat, miért nem mennek hotelbe vagy panzióba? Egyrészt megtehetnék, másrészt ők szerintem nem zarándokok. Ezek miatt a Camino turisták miatt nincs elég hely a szállásokon, és sajnos nagyon sokan vannak... (A zarándokok fajtáiról itt olvashatsz bővebben)
Tovább indultam, rövid gondolkodás után magamon hagytam az esőgatyámat. A helyi kisboltban vettem horror áron 2 banánt, 2 csokis csigát és egy kis salátát, "ki tudja mi lesz ma este" alapon.
A faluból kiérve szakadó eső fogadott elég erős széllel, és kísért is végig a nem túl izgalmas tájon.
A térképem jelölt egy települést "San Bol" néven félúton, gondoltam ha szép a hely, és ramaty az idő akkor terveimmel ellentétben nem megyek onnan tovább, hanem rávállalok éjszakára.
Meglepetésemre a "hely" ismét nem település, hanem mindössze egy darab albergue volt szó szerint a semmi közepén, szóval erre nem érdemes építeni.
Délután 13:30-kor foglaltam el a szállást Hontanas központjában, ami nagyon ígéretesnek nézett ki, és csak 6€ az ára. Szerintem ebben a faluban már nem is laknak hétköznapi emberek, csak panziósok.
A pici falu a völgyben Hontanas
A szállás jópofa, a WiFi egyenesen brutálisan sz@r, a telefonos térerő pedig zéró. A konyha nagyon rosszul felszerelt, nincs mikró és sütő sem, a gépesítés kimerül egy szál elektromos főzőlapban. (Gondolom, hogy ezzel ösztönöznek a helyi fogyasztásra.) Azért én összeraktam egy jó salátát meg egy brokkolikrémlevest, velem nem tolnak ki. :)
A mosás 3€, a szárítás 4€. Kint a fedett udvaron lehet kézzel mosni, de csak hideg víz van. A sok amatőr meg mos is benne ezerrel, a rutinos magyar pedig inkább bemegy a konyhába lavórt tölteni. Csodálkoznak is rendesen, hogy az én vizem miért gőzölög! :) (A mosási trükkökről itt írok bővebben)
Az idő rossz, száradásra esély sincs, szóval bedobom az ötletet egy olasznak és egy németnek (immár németül, annyira visszajött a sok német miatt, nagyon durva!) hogy dobjunk össze egy szárításra. Örülnek neki, összehozzuk a bizniszt fejenként 1,35€-ból.
Fürdés, kaja, mosás megvolt, kiderült kicsit az idő, úgyhogy kinézek a csehó elé. Széles mosollyal James köszön rám, nagyon örül nekem. Dumálunk pár percet, aztán szalad a csajához vacsorázni. Azt mondta, hogy velem ellentétben neki igencsak bevált a talpbetét amit nekiadtam, én meg örülök, hogy nem dobtam el, hanem jót tettem vele valakivel.