Vía Mariana - Egy vadonatúj zarándokút Braga és Muxía között (videó)

2020. január 19. 08:48 - Pellegrino

Az első 8 magyar zarándok mesél az útról

Benedek Rózsa barátom amellett, hogy a muxíai Delfín alberguét vezeti rengeteget zarándokol és túrázik. Teszi ezt főképp télen, hiszen a tavasztól-őszig terjedő időszakban a zarándokszállással kell foglalkoznia, viszont amikor nekiindul, csodálatos helyekre megy. Ő ajánlotta nekem például a dél-portugál Rota Vicentina túraútvonalat, ami az eddigi legszebb utammá vált. Most pedig ő volt a világon az első, aki 2019-ben végigment a közel 400 kilométeres vadonatúj Vía Mariana zarándokúton a portugál Braga városától fel északra Santiago de Compostela-n keresztül az óceánparti Muxía-ig.via_mariana_zarandokut_braga_muxia_magyar_eloadas_beszamolo_utinaplo_yt_cover.jpg

Azóta már 29 ember követte példáját és büszkeségre ad okot, hogy ebből 8 magyar volt a 2019-es évben. Rózsa pedig -mint a Vía Mariana egyesület egyetlen magyar tagja- összehozott egy előadást, ahol a sok jelenlévő érdeklődő első kézből tudhatott meg mindent, amire kíváncsi volt a leghitelesebb forrásból: az utat már végigjárt zarándokoktól.

terkep_kmrel.jpg

Az útvonal még fejlődik, de ahogy az előadáson is kiderült, szerencsére már az első évben is jelentősen javultak a szálláslehetőségek és az út is egyre jobban ki van jelölve, de amíg teljesen nincsen, addig GPS-t vinni kötelező.

Íme a videó, de vigyázat, hosszú (több, mint egy óra), viszont akit érdekel a téma az nem talál jelenleg hitelesebb információforrást ennél, egészen addig, míg Rózsa útikönyve el nem készül valamikor az év vége felé az útvonalat éríntő friss változásokkal és várható fejlesztésekkel.

Ha nem akarsz erről-, vagy a következő videókról lemaradni, javaslom, hogy iratkozz fel a Youtube csatornámra és nyomd meg a feliratkozás gomb melletti kis harangot, így értesítést kapsz, ha új kisfilmet töltök fel!

A videóban szereplő alkalmazások:

Wikiloc Android - iOS

Maps.Me Android (137MB) - iOS (174MB)

Life360 családtagkereső alkalmazás: Android - iOs

Letölthető Vía Mariana szálláslisták (spanyolul, 2020 januári frissítés):

PDF1

PDF2

A szövetség Facebook oldala (Portugál)

A magyar nyelvű Vía Mariana Facebook oldal

Ez is érdekelhet:

Dukát Csilla és a hazai Szent Jakab Út (interjú)

Camino Retro: A Francia Út az 1990-es években (előadás)

become-a-patron-button-1_1.png

 

 

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr7615416004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.