Ma megpróbálok korábban indulni, ezért hatkor kelt az ébresztőm. A szomszéd ágyon alvó orosz nő ekkor már indul, annyikat megy, mint én, de egyszer sem áll meg. Kemény.
7:10-kor egy zabpelyhes reggeli után indulok. Kicsit érzem a jobb combom tövét (forgó?), tegnap este kezdődött, de sajna nem múlt el. Ma kicsit óvatosabb leszek emiatt.
Egy kis téren beugrok egy kávézóba. Kiderül, hogy ő a helyi pék, sorra jönnek a boltosok a tálca sütikért. Agyalok rajta, hogy én is egy tálcával távozok majd, annyira jól néznek ki.
A városból nyolckor már kint vagyok, elvileg ma 28 lesz az etap a kímélés és az olcsó szállások jegyében.
A határban ezerrel megy a fakitermelés, eukaliptuszokkal dolgoznak.Nagyon erős most az illat, ahogy egy gép hántolja a fát.
Eukaliptuszerdőben vezet az út, nagyon tetszik. Csend van, hűvös, csak a madarak csicseregnek, ezek a legjobb napok a Caminón. Fél kilenc lesz, már a 4. kilométeren és az első kávén túl vagyok, jól haladok. A fájdalom is csökken a forgómban, vagy lehet, hogy csak bejáratódott, vagy hozzászoktam.
Nem szoktam ilyenkor sántikálni, mert az a rossz tartás miatt nagyobb terhet ró a testemre, inkább lassítok, vagy többet pihenek, ahogy Marcsi a "Dokik Dokija" mondta régen.
Sajnos az erdőnek hamar vége szakad, egy Mária szobornál visszatérek a keskeny műút mellé. Itt a botommal kicsapkodom a jelzőkő előtti már derékig érő gazt, hogy a többi zarándoknak ne kelljen keresgélnie majd az útvonalat.
Az úttest itt is keskeny, de forgalmas, sokszor be kell lépnem a dzsindzsába, ha több autó jön. Emlékeztet a szitu a Golegã előtti részre. Szerencsére nem tart soká, újra a biztonságos erdőbe fordulok, ahol majdnem elüt egy bringás csapat.
Negyed tízkor érkezem meg Albergaria a Novába, 7,5 kilométert mutat a számlálóm. Itt a település elején van az albergue, meg egy 300 kilométert jelző felfestés. Ugye tegnap volt 303, később 330 és legutóbb 285, szóval lehet, hogy távolodom, vagy körbejárok valójában.
A falu elején lévő mosóhelyen egy asszony mossa a ruhákat serényen, ilyet se láttam még. Eddig ezeken a helyeken maximum zarándokok mosakodtak, pedig eredetileg erre lettek építve.
Jó sokat megyek a házak közt. Negyed tizenegykor már a 12. kilométeremet taposom itt Coche mellett, úgyhogy egy pihenőt be kell iktatni lassan. Már levettem a kabátot, jön a meleg.
Meglepetésemre a vasúti sínek mellett folytatódik a jel. Kezdeti aggodalmaimat és Nortés tapasztalataimat félretéve remek nyomolvasó képességemmel megállapítottam, hogy itt nemigen jár vonat, mert rozsdásak a sínek és elég rozogák a talpfák.
Kábé félúton, a 13,7 kilométernél aztán találok egy remek kis kávézót, ami Pinheiro da Bemposta régi vasútállomásából lett kialakítva. Itt megállok, jöhet egy kávé meg egy kis ibuprofen, nem beszélve a flektoros kenésről a combtövemre. Még csak 11 óra múlt, teljesen jó vagyok idővel.
Háromnegyed tizenkettőkor újra a lovak közé csapok. A főúton nemsokára egy felüljárón kelek át. Fent a domboldalon szép régi épületek mellett vezet az út, utána megint háromsávos "menj át ahogy tudsz" kereszteződésen átkelés jön.
Házak közt, majd faluvégeken sétálok, majd Oliveira de Azeméis határában egy kimerítő dombmászás jön. Nem különösebben meredek, de nagyon meleg van.
Itt meglátom az első horreiomat idén. Nagyon bírom az ilyen régi gabonatárolókat, Galíciában rengeteg van, sokat fotóztam őket, amikor ott jártam.
Kettő után pár perccel a város sétálóutcájában ballagok, a számlálóm 21,7 kilométert mutat. Ez jó jel, már csak nagyjából 8 van a maiból, úgyhogy belefér egy pihenő. Ez a nagy meleg sokat kivett belőlem és a megfázás sem segíti elő a haladásomat. Egy kis kávézó teraszán kötök ki, dekkolok egy fél órát, szokás szerint levett bakancsokkal.
Utána szép templom, majd ipartelep, végül kertváros jön, könnyed a menet, főképp, mert többnyire lefelé kell haladni. A meleg azért gáz, de 1-1 perc megállás az árnyékban pár kortyra helyre tesz.
Tök jó fejek ezek a portugál emberek. Ha valaki dudál, az nem azért teszi, hogy húzzál le az útról, hanem integet, meg kikiabál a kocsiból, hogy Bom Caminho! Sokan pedig csak feltartják egy ujjukat, de itt nem a középsőt, hanem a hüvejket!
Fura vasúti átkelőhöz érek, ahol nincs se lámpa, sem sorompó, de egy tábla figyelmeztet, hogy ne csordaként vonuljon át rajta a zarándok/túrázócsapat, hanem mindenki nézzen körül. Óvoda.
Egyre több horreiot találok. Itt nem biztos, hogy pont ez a neve, de a nyelvet figyelgetve én maximum 1-2 betűs különbségre tippelek, esetleg a végén egy teljesen felesleges "e" betűvel. Itt például a "klub" szó az "clubE", a "futball" az "futEbol" és most rakd össze a kettőt... Innen is következtetek.
Délután négykor vagyok a mai huszonhetedik kilométeremnél, ami azt jelenti, hogy nagyjából fél óra múlva célhoz érek. Remélem lesz még hely a 12 ágyas szálláson és lesz konyha egy serpenyővel, hogy végre ehessek egy kis tojást.
Santa Casa da Misericórdia São João da Madeira Av. Manuel Luís Leite Júnior, 3700-190 São João da Madeira, Portugália +351 256 837 240 https://maps.app.goo.gl/gfzGCXCrCireHz2c6
Amint odaértem, kiderült, hogy ez egy hatalmas egyházi komplexum kórházzal, öregek otthonával és óvodával. Alaposan körbecaplattam az egészet, mire nagy nehezen kiderítettem, hogy a főbejáraton kell bemenni (ami közvetlenül a körforgalomnál nyílik) és a portán kell bejelentkezni.
Ez nem igazi albergue, hanem a kórház alsó szintjén egy szoba egy halom matraccal. Most nyolcan vagyunk benne, a 12 fő elég necces lenne. Donativo, a doboz kint van a folyosón. A fürdő nem a legtutibb, de a WC-k jók. Sajnos viszont konyha nincs, de hát valamit valamiért.
Elslattyogtam a helyi LIDL-ig, ahol vettem egy salátáty joghurtot, meg egy tálca olcsó sonkát, majd az egészet befaltam a kórház kertjében egy alacsony épület tetején.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva: