Végülis egész jót aludtam. Reggel 5:50-kor az egyik manus felkapcsolta a lámpát, majd közölte, hogy ébresztő, hat óra van. Ma Portóig megyek a terveim szerint, remélem sikerül.
Mindenki elment már, hétkor utolsóként hagyom el a szobát. Nem kapkodtam, mert férfiak voltak bent, akik mind egyszerre keltek és összesen egy darab WC állt rendelkezésre.
Bereggeliztem a tegnapi LIDL-ben szerzett csokis croissant-okat, egy banánt és egy kis joghurtot. Finom volt és bőséges, de ami a fő, megállt kb. másfél euróban. Negyed nyolckor már a szemközti kávézó 60 centes kávéját kortyolva sétáltam tovább.
A nap át-átsüt a ködön, úgyhogy mire a városszéli ipartelephez érek, már le is dobom a textilt. Azért kicsit aggódva gondolok arra, hogy tényleg meleg van-e, vagy csak a megfázás miatt érzem úgy.
Remélem az előbbi. A közeli Arrifanába pont nyolckor érek. Itt egy szépséges kék csempékkel borított templom éppen harangjátékba kezd (igaziba, nem hangszórón át, mint a falvakban), mintha csak engem várt volna.
Senki más nincs a környéken, nagyszerű pillanat ez. A völgybe leérve ismét köd lesz. Kis utcákon, házak között vezet az út, de oda kell figyelni a kanyaroknál.
Május elseje van, mindenhol sárga virágos ágakat látni: ajtókon, ablakokon, kocsikon. Arra gyanakszom, hogy errefelé ez a májusfa megfelelője lehet.
Az ötödik kilométertől egy erősebb emelkedő jön. Izzasztó, de megtolom, hogy hamar túl legyek rajta. Közben megelőzök pár pihegő zarándokot, pedig az ő táskájuk mérere maximum fele-két harmada az enyémnek.
Negyed tízkor érek be Malapostába, hét és fél kilométert mutat a számlálóm. Főút mellett jöttem, de szerencsére erre az országra nem jellemző módon széles járda volt az út mellett. Ezen felbuzdulva készítettem egy túlélési útmutatót, íme:
Itt erősen figyelni kell, mert egyszer csak jobb oldalon egy kis mellékutcán folytatódik az út, de a jelzés nem elég feltűnő.
Fél tizenkettőkor a 14,5. kilométeremnél egy "Padaria Celeste" nevű családi pékségbe toppanok, ami 1949-óta működik. Épp a gőzölgő sütiket pakolják, nagyon finomat kapok, a kávé is pont jó arányban tartalmaz tejet.
12:40-kor, a 17. kilométeremnél egy unalmas falu utáni hegytetőről végre újra megpillantom a vizet! Teljesen felélénkülök, hiszen hamarosan újra arra mehetek. Grijóba, a 20. kilométerem környékére fél kettőkor futok be.
Szembe jön a koreai manus, aki tegnap a mellettem lévő matracon aludt, nagyban keresi az alberguét. Mondtam neki, hogy sajna én megyek tovább, nem tudom, hogy itt merre van a szállás. Megyek tovább a szép helyi temető mellett, ami fura módon egy hatalmas ipari csarnok szomszédságában terül el. Még nagyjából 15 van mára, terveim szerint öt után megállok még egyszer pihenni, ebben a melegben nem érdemes ész nélkül tolni. Perosinho nevű falunál lépem át a 25-öt, meg is állok egy kávézónál.
Feltöltöm a kulacsot és megmosakszom, majd egy fél órát pihenek. Fél négy előtt pár perccel kezdem meg az utolsó tízes szakaszt. Innen kellemesen csalódok, mert az eddigi külvárosi hangulatból szép erdei útra kanyarodok. Az emelkedő most nem esik jól, túl a 25 kilométeren és fokon, de a látvány és a csend feledteti a nehézségeket.
Fél öt, Rechousa. Az autópálya felett átkelve ránéztem a térképre, még 6 kilométert mutatott. Most 29,5-nél járok, úgyhogy reális, bírom is, nem lesz gond a maradékkal.
Az első metrómegállóhoz háromnegyed hatra érek. Ideje lesz szállást nézni, megkeresem az egyik legolcsóbb alberguét és felhívom. Óriási mákomra az utolsó ágyat lestoppolják nekem, úgyhogy 12€-ért megvagyok mára. Innen kb. másfél óra az út hozzájuk.
Portó gyönyörű, a folyóhoz érve leesik az állam. Íme pár kép, bővebben majd holnap megmutatom, hogy miket láttam. Egy csoda.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
