A szlovének nem bírnak magukkal, fél hat óta mászkálnak ki-be, csörögnek a nejlonzacskók, csapkodják az ajtót, szóval én is felkelek még a fél hetes ébresztőm előtt. Ma elvben 33 kilométer lesz az etap, ami a tegnapi negyvenes fényében egyáltalán nem tűnik vészesnek.
Az idő kellemes, nincs szél, valószínűleg később meleg napunk lesz. Elrámolom a matracokat, majd készítek egy zabkását banánnal reggelire, amit komótosan megeszegetek. A többiek kapkodnak, látható, hogy most kezték, mert nagyon izgatottak.
Több vadonatúj betöretlen bakancs is sorakozik a tárolón, már látom benne rutintalan gazdájuk hamarosan bekövetkező fájdalmát. Fél nyolckor útra keltem, de sajnos Húsvét vasárnapján reggeli kávénak nem sok esélyét láttam.
Az állomásnál lévő felüljárón átmászva egy hosszú egyenes aszfaltos úton kezdtem meg a mai napomat. Másfél kilométer aszfalt után egy patakon átívelő híd tövében végre patakparti földútra keveredek.
Ez egy darabig a patak mellett, majd szántóföldek közt kanyarog, utána az 5. kilométer környékén is ét aszfalt következik. Egy órája jövök, az öt az egy jó tempó. Lehet, hogy a reggeli hűvös teszi, vagy a remény hajt, hogy kávéhoz jutok egyszer csak.
Hatalmas traktorok mennek el mellettem a szűk úton. Zenét hallgatok, a mostani hangulathoz tökéletesen passzol ez a szám:
Egészen 9:30-ig csak tanyák és aszfalt, majd 10 kilométernél elérem az első falut, Reguengo-t. Ahol pedig falu van, ott kocsma is akad, kérdés, hogy nyitva van-e? Mákom van, a falu egyetlen kocsmája Húsvét vasárnapján is nyitva van, be is tér mindenki, aki erre jár. Egy párocska akkor indul, mikor befutok, majd öt perccel utánam érkezik egy ötös csapat. Előbbiekkel és utóbbiakkal is egy szálláson aludtunk.
Nyomatok egy kávé-kóla kombót 2,30-ért, majd leveszem a gatyám szárait és bekenem naptejjel a lábszáraimat. 10:05-kor már ismét úton, de már a harmadán túl a mai adagnak. Gyorsan gugliztam egyet, de Santarémben nincs sok olcsó szállás, ezért lefoglaltam egy 17€-s hostelt, amiben legalább a reggeli benne van.
A következő település Valada, úgy másfél kilométerre van. Itt is nyitva a kocsma, ha ma boltot iatalálok nagyon meg fogok lepődni. Már elterveztem a ma esti meg a holnapi kajámat, így, hogy van nálam pár túlélőcsomag, meg kapok reggelit, simán megleszek keddig, de egy kis joghurt meg gyümölcs még jól jönne, de persze nem vagyok telhetetlen.
A falu végén piros-sárga jelet veszek észre, ami kísértetiesen emlékeztet a Rota Vicentina kis körútjainak jelzésére. Gyanítom, hogy ez a folyóval párhuzamos út jele lehet. Negyed tizenkettő felé jár, lassan félúton vagyok. Az egyik útjelző tövében hostel reklámozza magát a zarándokoknak, gyanús hogy éppen ezt foglaltam le nemrég online. beteszem ide az elérhetőségeket, hátha valakinek jól jön majd.
Délben vagyok a huszadik kilométeremnél, úgyhogy azt tervezem, hogy ha lesz valami pihenő, vagy legalább egy árnyékban fekvő méretesebb farönk, biztosan megállok majd.
Negyed egykor aztán megpillantom a várost a távolban. A 21. kilométeremnél tartok épp, de nem ringatom magam hiú ábrándokba, messze van az még, hiába látszik.
Egyszer csak a semmiből rámront három kis kutya. Tényleg picik, olyan tacsiméretűek, de a falkaszellemtől rettenetesen bátrak, rendesen támadni próbálnak. A túrabottal elhessegetem őket simán, de nagyon csodálkozok. Egyik nap valaki megkérdezte, hogy mivel védekezem a kutyák ellen? Én meg rávágtam, hogy macskával! Mindig van egy nálam, ha jön a kutya csak fogom és odadobom, aztán elszaladok.
Nagyon rossz most menni, mert egyrészt a szőlők közt nincs árnyék, másrészt látom a célt, de olyan, mintha hiába ballagok, nem jutok közelebb semmivel.
Felrémlik, hogy az első helyen a bácsika figyelmeztetett, hogy az utolsó 16 kilométeren nem lesz semmi, se bár, se víz, sem pedig árnyék. Igaza volt, csak én meg ezt elfelejtettem. Azt is mondta, hogy az utolsó 3km hegymenet lesz. Ebben sem tévedett, de szerencsére ez inkább csak dombmenet, nem hegy, simán bírható.
Egyszer csak meglátok két ázsiait, egy házaspár, mint utóbb kiderül. Tök viccesek, mert teljesen ugyanolyan cuccban vannak, csak a hátizsákjuk színe más, de a fajtája annak is megegyezik. Mintha bementek volna a túraboltba és kértek volna mindenből kettőt. A botjuk is egyforma, de ami igazán furacsa nekem az az, hogy a bakancsuk is. Valószínűleg vámpírok lehetnek, mert teljesen fel vannak öltözve, semmijüket nem éri a nap. Már csak a símaszk hiányzik, még kesztyű is van rajtuk.
Az utolsó hármas emelkedőt egy vasúti felüljáró alatt átkelve kezdem meg. Fura, hogy csak a sínek vannak felettem, ha elmenne most egy vonat, nézhetném alulról. Mondjuk nem tenném, mert eszembe jut, hogy az otthoni vonatoknál ha WC-re megy az ember akkor a cucc a sínekre folyik, szóval nem állnék be nyugodtan alá.
A város határa előtt király kutat lelek, de sajnos nem ihatok belőle, mert rajta a jelzés, hogy "não controlada" azaz nem ivóvíz.
Délután fél háromkor érek a Santarém táblához, ekkor 31,6 kilométert mutat a számláló. Nem tehetek róla, de erről a városnévről valami gonosz télapó jut mindig az eszembe.
A városba beérve aztán találok nyitva lévő boltot, ahol be is ruházok némi banánba és gyümölcslébe, majd irány a hostel.
Nagyon király hely, szép modern, bár a szürke falak miatt kissé sötét a szoba. Adnak reggelit is, benne van a 17,50-es árban, de konyha sajnos nincsen.
A közös fürdő 2 szobához tartozik, nagyon szép, csak rettentő kevés 10-12 emberre úgy, hogy 1 zuhany van és mellette a WC.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, hogy végigmenjek!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
