Hétre állítottam ébresztőt, ahogy a többiek is. Az alberguét fél kilencig kell elhagyni, de nem szándékozok addig tökölni. Gyors rámolás, majd kávé híján egy tea bevitele mellett betolok egy zabkását banánnal.
A többiek a hospitalerot kérdezgetik, hogy hol tudnának reggelizni szombat reggel, húsvétkor, de ő csak széttárja a karját. Valahol majd csak nyitva lesz valami.
Nyolckor a gázra lépek, vendéglátóm tanácsára azonban a falu végén az aszfalton maradok 2 körforgalom között, majd csak a másodiknál fordulok le jobbra. Mivel tegnap esett, a jelölt út sártenger ezena részen, én meg készséggel elhiszem neki.
Ma vagy 20, vagy 40 az etap, mert csak ott vannak szállások. Elindulok, aztán meglátom, hogy mihez lesz kedvem. Az idő borús és hűvös, pont olyan, amiben a legjobban tudok menni.
Megtalálom a visszatérő utat, egy szűk kis ösvényre vezet le az aszfaltról. 5 méter után visszajövök és felveszem a kamáslit, mert a vizes fű percek alatt áztatná el térdig a nadrágomat. Nagyon megkedveltem ezt a praktikus cuccot, a tengerparton is jól jött, meg sokszor esőben és az után.
Mint kiderült, jobb lett volna ha továbbmegyek 100 métert az alagútig és ott fordulok le balra a földútra, mert ez a szűk kis gazos ösvény is abba csatlakozik kicsit lejjebb. Bár az út füves itt-ott és próbálok is amennyire lehet azon a részén menni, azért a sár vastagon rárakódik a talpamra.
A földúton aztán egy bringást találok, akinek a nagy sár letépte valahogyan a váltóját. Próbálok neki segíteni, de sajnos ennek már annyi, tolhatja tovább.
Nem sokkal később aszfaltra terel a jel, majd egy felüljáró alatt átkelve épületek irányába ballagok. Remélem azért előbb-utóbb hozzájutok némi kávéhoz, mert ez a reggeli teázás azért nem volt ugyanaz...
Az első település, amin keresztülmegyek és van rá sansz, hogy koffeinhez jutok Sodova Póvoa a 4. kilométer környékén. A határában összefutok egy idősebb amerikai fazonnal Minnesotából, ő is ott aludt, ahol én, de előbb indult el. Nagyon király teknősös felvarrója van, mint miondja 69 évesen már lassan ballag. Jó arc, sokat röhögünk, majd együtt isszuk a kávét az első útmenti bárban.
Az út az ipartelepen keresztül levezet a strandhoz, a vasúti felüljárón áthaladva azonban látótávolságba kerül a tegnapi Vasco Da Gama híd, ami elkeserít, mert nagyon közelinek tűnik.
A Praia do Pescadores nevű strandra pontosan 10:00-ra érünk, a számláló pedig 5,3 kilométert mutat. Itt egy fasétány kezdődik, ami szép és hosszú, a helyiek pedig sétálnak és futnak rajta. 10:30-kor Alverca következik nagyjából a kilencedik kilométernél. Itt van vége a parti útnak. Átkelünk az állomáson keresztül a sínek felett, majd keresztülbaktatunk a városkán.
Fura módon minden bolt nyitva van és a helyi piacon is nyüzsögnek az emberek. Bár nem egy metropolisz, még saját Decathlonja is van, szóval a felszerelés pótlásáról itt is gobdoskodhat az ember. Sobralinho-hoz érünk délben, ekkor már 13 kilométert mutat a számláló. Az út innentől nem túl felemelő, mert az országúton ballagunk ipartelepek mellett, de legalább el lehet férni az útpadkán. Nem érzem magam veszélyben, de lehet, hogy csak a hétvégi kis forgalom az oka.
Fél óra múlva Alhandra település tábláját pillantjuk meg, ami gyakorlatilag egybe van épülve Sobralinhoval. A jel jobbra terel keresztül egy felüljárón a cementgyár után, majd levezet a folyópartra, ami csodaszép, a helyiek szörföznek és vitorláznak rajta. Felüdülés a sok műút mellett gyaloglás után.
Futópálya-bringaúton visz tovább a jel a part mentén. A nap süt, a szél kicsit fúj, ilyenkor lehet alaposan leégni. Az útmenti padok mögötti falakat király graffitik díszítik, amik a folyóparti élet 1-1 jópofa jelenetét mutatják be. Van itt zarándokos, kutyás, gyerekes festmény, de készült például a graffitik készítéséről is egy. Nagyon tetszenek, nem is bírom ki, hogy ne készítsek egyet magamról.
Vila Franca de Xila a 20. kilométernél fekszik, itt van az első szállás. Én úgy döntök, hogy egy fél órás pihenő után inkább bevállalom a második húszast, mert jól bírom, a terep könnyű, korán van és az idő is hibátlan. Fél háromkor indulok tovább. A kikötő melletti mini étterem kitűnő, 2 euro volt egy sör meg egy kávé, lerúgtam a bakancsomat így teljesen feltöltődve vágtam bele a második adag sétába.
Egy sportcsarnok mellett megyek el, bent éppen valamilyen meccs van, nagy a hangulat. Utána viszont nem sok szépséggel kecsegtet a Camino, a városkából kifelé egy meglehetősen jellegtelen úton ballagok. A műúton nincs nagy forgalom, kicsit távolabbról visszanézve a település hídja nagyon jól mutat.
Kisváratva jobbra fordít a jel egy földútra, aminek a szélein apró sárga virágok virítanak. Túl sokat azonban nem várok a helyzettől, mert a távolban is ipartelep látszik, az út pedig arrafelé vezet.
A 26. kilométerig nem nagyon történik semmi, csak a sínek mellett haladok, majd egy zöld korlátos hídhoz érek ami a sínek felett halad át. Végül kiderül, hogy nem arra megyek, hanem még tovább egyenesen a körforgalmon keresztül.
Vala do Carregado nevű településhez pontban 4-re érek, ekkor 26,6-ot mutat a számláló. Úgy döntöttem, hogy nem állok meg, majd csak 30 körül egy újabb fél órára.
Egy erőmű mellett vezet el az utam miután átkeltem a vasúton. Az úttest szélén ballagok, de nem nagy gáz, úgy tűnik nemrég vágtak itt füvet, el lehet férni a padkán. Nem árt figyelni a forgalmat, mert a portugálok elég szarul vezetnek, de azt legalább gyorsan.
Eg híd alatt egy picit megpihenek az árnyékben, iszom pár kortyot, majd megyek tovább. Nem árt kicsit sietni, mert jön az este, de van még hátra azért az útból elég.
A 32. kilométernél beérek egy faluba, aminek az elején találok egy remek árnyas kajálóhelyet ivóvizes kúttal. Meg is pihenek egy negyed órát, megmosakszom, majd hamar kiguglizom jövendő szállásomat.
Elvileg van egy albergue, ami potom 5€ és 12 férőhelyes, de nem lehet telefonon foglalni. Tuti, hogy tele lesz, de sebaj, akkor maximum jön a vadkemping.
A határban újra visszatérek a sínek túloldalára, majd egy ócska lelakatolt vaskaput megkerülve visszatérek a földútra.
Az utolsó 3-4 kilométert ismét az aszfalton teszem meg, mert volt egy félreérthető jelzés a vasúti felüljáró előtt, amit úgy értelmeztem (rosszul) hogy át kell rajta jönni, de visszafelé már nem volt kedvem menni. Maradtam tehát a főúton, de legalább jól haladtam és a padka is kellőképpen széles volt a sétára.
A városka nagyon szép, rögtön az elején egy nyitva lévő Aldit találtam húsvét szombatján este hétkor. Gyorsan vettem is joghurtot, banánt meg egy kis gyümölcslevet, majd irány az albergue.
CÍM: Abrigo dos peregrinos de Fátima R. do Espírito Santo 14, 2050-323 Azambuja, Portugália https://maps.app.goo.gl/qVTdEHJtsK1fwoAK7
Persze teltház van, de én mázlista kaptam egy külön szobát dupla matraccal, szóval megintcsak nem panaszkodhatok. A többiek nagyon jó arcnak tűnnek, hirtelen tök fura ennyi ember közt lenni, a Rota Vicentinán alig voltak ehhez képest.
Este még elnéztem a Húsvéti misére, mi baj lehet. Beálltam leghátulra középre, mert csak pár percig akartam maradni, gondoltam innen majd szép csendesen kiosonhatok. Azt nem tudtam, hogy ilyenkor hátulról jönnek be gyertyákkal, így az utolsókból lesznek az elsők elve alapján egy perc múlva már mindenki engem nézett, ahogy túrakabátban egy fejjel mindenki fölé lógtam.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, hogy végigmenjek!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
