Nagypéntek van, reggel nyolckor kelek a hostelben, aztán gyorsan lefutok reggelizni. Alaposan bekajálok, mert nem tudom mi lesz ma nyitva így, hogy jön a Húsvét. A pakolással nem kapkodok, mindent szépen a helyére teszek, ahogy kell.
Tíz is elmúlik pár perccel, mire kilépek alkalmi otthonom kapuján, ahol az elmúlt 2 napot töltöttem. A partra jutáshoz most a metrót választom, egyrészt mivel már minimum háromszor lesétáltam az elmúlt napokban, másrészt meg van még pénz a metrókártyán.
A hosteltől (Pousada de Juventude Ifjúsági Szálló) a metróig sétálok pár percet, majd a piros vonalon (Vermelho) felszállok a reptér (Aeroporto) felé és utazok egészen a Moscavide állomásig.
Tizenegykor már a parton vagyok, elindulok a végtelen hosszú Vasco da Gama híd irányába.
Hamar meg is lelem az első jelet, ami párban van a Fatimai kék nyíllal. Mindegy, hogy melyiket követem, pár napig úgyis egy irányba megy a két út. Sok futó van a parti sétányon, csak én ballagok komótosan, itt nem kell sietni a szállásért.
Jelek bőven vannak, pár száz méterenként látni egyet, majd a folyótorkolat után a hidak alatt már külön sárga felfestés is akad, így nem fogom a telómat gyakran meríteni a GPS alapú térképpel.
Sacavém határában lévő kis hídon átkelek, majd a patak parton folytatom az utat, ahová a híd túloldali tövében lehet (kell) lemenni. Itt aztán egy nagy sárga híd alatt vezet a frissen kaszált ösvény, mellette a Sixt autókölcsönző elég nagy helyi flottája parkol.
Néhány kilométeren át a szűk ösvény a patak mellett kanyarog. A parton sok sirály dekkol, hangosan víjjognak folyamatosan. A domboldalakon házak sorakoznak, időnkén pedig elszáll felettem 1-1 repülőgép, mert elég közel van ide a lisszaboni reptér. Pár bringás jön az úton, ilyenkor félreállok, mindig meg is köszönik a gesztust.
A sárban a bringanyomok mellett frissnek tűnő lábnyomokat látok, majd hamarosan beérek két nőt, akik szintén hátizsákkal mennek, de kagyló nincs a zsákjukon. Köszönünk, majd megyek tovább, nincs nagy kedvem dumálni velük, szerintem angolok lehetnek. Egy idő után az ösvény széles földúttá változik és el is távolodik a patakmedertől.
Balra sás, jobbra bokrok, szemben velem pedig egy csomó szélgenerátor, arra visz az út. Sajnos felettük elég vészjósló felhők gyülekeznek:
A tizedik kilométerem után látom meg az első kagylós jelet egy nagy romos épület végénél az oszlopon.
Sok időm nincs fotózni, mert az eső nagyon közeledik, ezért úgy döntök, hogy ideje lesz felvenni a vészhelyzeti esőgúnyát. Hamarosan nagyon durván rákezd, majd "szerencsére" jégesővé avanzsál.
Rendesen kopognak a fejemen az apró jégdarabok. Pont mire kezdeném elveszteni a türelmemet meglátok két táblát, az egyik egy albergue-t jelez 1,5 kilométerre jobbra, a másik meg egy minden nap nyitva lévő bárt 50 méterre balra.
A Granja nevű településen vagyok, beverek egy nagyon fullos menüt 6,50€-ért. Adnak egy nagy tányér meleg ételt, hatalmas sült húst tükörtojással, krumplival és rizzsel, alig bírom megenni. Ehhez két(KETTŐ!!!) pohár sör ÉS egy kávé is jár. Elgondolkodtam és azt hiszem, hogy amióta úton vagyok (vagy 19 napja) bizony ez volt az első rendes meleg étel amit ettem. Ideje volt már.
Az eső végre eláll, fél négy van. Felveszem a dzsekimet, a már megszáradt poncsót elrakom, a kamásli biztos ami biztos még marad. Elindulok azon agyalva, hogy meddig, mert a következő albergue hívogatóan olcsó (10€) és nagyon közel van. Az út továbbra is hibátlanul jelölt, egy gond van, hogy egy kétsávos nagy körforgalmon jelzi, hogy menjek keresztül. Járda, átjáró, de még padka sincs, oldd meg, ahogy tudod. Szerencsére nincs forgalom, egyébként biztosan kész életveszély.
A következő település Casal do Freixo, ide 3:55-re érek be. Ez a 13. kilométerem ma, de a teljes Portugál útból már a 26, csak ugye én az elejét nem ma sétáltam le. Egy tábla mutatja, hogy az albergue 200 méterre van. Ez a falu egyben van Alpriate-el, annyira, hogy az elején 200 méterre jelzett szállás már ezen az újabb telpülésen található. Nagyon kultúrált a hely, pici, 8 ágy van, plusz 2 a földszinten. Most összesen öten vagyunk itt, a többiek idősebb angolok, itt van a két nő is, akiket út közben láttam.
Gyorsan kimosok, kiteregetek, majd letusolok Szerencsére kisüt a nap, ráadásul nagyon erős, úgyhogy pikk-pakk meg is szárad a cuccom, pedig a hospitalero nem tartotta jó ötletnek a mosást, mert mi van, ha megint esni kezd? Erre én mondtam neki, hogy "I can take this risk, because no risk, no gain." (Vállalom ezt a kockázatot, mert kockázat nélkül nincs nyereség) Végül mázlim lett.
Az emberke nagyon jó fej, elmondja, hogy holnap vagy huszat, vagy negyvenet kell menni a szállások miatt, de vigyázni kell, mert ha negyvenet megyek, utána 33 jön, a kettő egymás után meg lehet, hogy erős. Meg kell fontolnom, de sajnos a jelenlegi nem túl rózsás anyagi helyzetem miatt (az eddigi szakaszon, Sagrestől idáig sajnos elég drágák voltak a szállások) csak az jöhet számításba, hogy vagy sokat megyek (=kevesebb nap, kevesebb szállásdíj) és olcsó helyeket keresek és/vagy nem eszek rendesen. Szóval hacsak nem lesz nagyon nagy mákom, napi 30+ kilométereket fogok menni, spórolok a kaján és remélem, hogy kitart az út végéig a pénzügyi keretem.
Azt is megmutatja a bácsika egy kis térképen, hogy merre érdemes kerülni ilyen eső után, hogy ne térdig a sárban kelljen menni. Ezt biztosan megfogadom holnap reggel. Az angol "kollégák" leléptek kajálni, úgyhogy szerencsére csend van és békesség, egyedül vagyok a tetőtéri szobában. Én már ettem, úgyhogy a következő 19 napra megint jól vagyok.
Videó:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, hogy végigmenjek!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
