Reggel 7:20-kor magamtól, teljesen kipihenten ébredek. A szobába bekészített vízforralónak hála készítek egy kávét, majd összerámolok, ma remélhetőleg tényleg elindulok időben és ezúttal az irányra is figyelek. A kávé borzasztó, de sebaj, hidegindításnak megfelel.
Reggelire tolok egy kis vitamint meg kalcium-magnéziumot, egy banánt meg egy gofrit, amihez itt adnak egy csomagban mogyorókrémet is! Na ez az igazi energiazselé, kár, hogy nem árulják külön ilyen kiszerelésben, biztosan vennék párat!
Egy zacsiban ismét összemixelek némi magvat, jó lesz út közben rágcsálni. Kissé hűvös van még amikor elköszönök vendéglátómtól, Harristól, a sólyomtól, a kecskéktől és az összes egyéb állattól. Kedves hely ez, ajánlom mindenkinek szeretettel!
Fél 9 lesz, visszaballagok a kereszteződésbe, majd ráfordulok az útra. Itt meglehetősen kreatív módon egy halom sittre van festve a jel, úgyhogy lehet, hogy egyszer csak eltűnik majd vele együtt. Kerítések és bozótosok közt ballagok. Kicsit hűvös van, de süt a nap, a tegnap kimosott még nedves zoknijaim a zsákomra tűzve himbálódzva száradnak.
A távolban kolompolást hallok, mennek ki az állatok legelni. Egyszer csak egy kis nyuszi szalad át előttem keresztben az úton, azt hiszem, ez a tökéletes falusi idill. A település csak néhány házikóból áll, mindenhol tartanak állatokat.
Talátam beljebb egy másik szállásadót, be is biggyesztem ide a poszthoz a számát, hátha valakinek kell utánam és a solymásznál foglalt lesz mindkét ágy. A falu végén kocsma, ahogy kell. Kilenckor egy lélek sincs benne, mindenki a földeken dolgozik már, de én be kell, hogy menjek egy rendes kávéra. Az asztal is parafa errefé.
Kiderült, hogy a csehó általában kilenckor nyit, de ma bizonytalan, mert a tulaj elment dokihoz Santiagóba, úgyhogy majd nyit amikor visszatér. Így mennek itt a dolgok. Várok egy negyed órát, majd inkább továbbindulok. De legalább jót dumáltam a helyi nénivel aki szintén a nyitást várta.
A kocsma mögött parafafeldolgozót találok, nagyban megy a munka, hatalmas kupacokban áll a paratölgy kérge. A határben ma is sikerült egy kisebb kerülőt tennem, így ma is összejött a már-már szokásossá váló reggeli plusz egy órás szerencsétlenkedés. Sebaj, nem lóversenyen vagyok.
Hamarosan át kell vágni az úttesten és megindulni felfelé északi irányba a mezők mellett a dombokon, ahol az ösvény nagyfeszültségű vezetékek alatt kanyarog. Ezen a szakaszon nem osztanék jelfestő Oscart, mert vagy harmadszor kell a műholdas térképet sasolnom.
Az egyik dombtetőn aztán megpillantom az Óceánt Sines városával, amit a partról már láttam a távolban. Közelinek tűnik, de én innen most kelet felé megyek. Kicsit el is tévedtem, de nem bánom, egy faluval nyugatabbra lyukadtam ki, Boavista do Paiol mellett.
Sebaj, itt jelez egy kocsmát, hátha meglesz az a kávé végre. A bár zárva, de egy perc múlva megjelenik egy nénike, kinyitja az ajtót és kiszolgál. Kérek még egy fehércsokis Snickers szeletet, majd kérdezem, hogy mennyi lesz. Ki is számolja hamar: három dolog, az pontosan 3€.
Aztán otthagy a bárban és megy vissza a kertbe dolgozni. Paiol-ból kivezető aszfaltúton egy lélek sincs és maximum egysávosnak mondható, bár nyilván két irányban használják.
Ez hamarosan visszavisz a Rotára, mert a térkép szerint keresztezni fogja, csak figyelnem kell a jelet. Tegnap láttam egy listát a szálláson, amin az egyes szakaszok kilométerbeni hossza, nehézsége és a teljesítésükhöz szükséges idő volt feltüntetve. Megmosolyogtam, mert a tegnapi 23 és a mai 18 kilométeres könnyű szakaszra egyaránt 6 órát írt, de már értem miért, mára biztosan belekalkulálta az eltévedéseket is.
Egy kilométer múlva újra a jelölt úton megyek, minden oké. Ma eddig csak kb. 3-4 extra kilométert sétáltam, úgyhogy megint 20 felett lesz a vége, igaz a szállásom úgy 1 kilométerrel Vale Seco előtt volt tegnap, szóval az amúgy is rájönne a mai 18-ra. Mostantól nem sok érdekesség történik, csak ballagok a dombokon át.
Hol eukaliptusz-, hol fenyő-, hol pedig paratölgy erdőkön át. Elég sok elhagyatott ház és gazdaság van errefelé, különböző méretben és nagyon külöféle állapotban. Némelyik még egészen menthetőnek látszik, kár érte. Fél egykor és háromnegyed kettőkor jönnek szembe emberek hátizsákkal, előbb egy nő, utána 4 fiatal, egyébként sehol senki.
Az ösvény egy idő múlva úgy fest, mintha végigküldtek volna az erdőn valami hókotrószerű gépet, amo mindent eltolt két oldalra, beleértve a fákat, bokrokat is. Valószínűleg egyébként így is történt. Jön egy kis hegymászás, majd a túloldalon egy 15. századi (convent?) zárda romjait találom, amire tábla is felhívja a figyelmet. Negyed három lesz, eddig 16 kilométert mentem, szóval kb még 4-5 lehet hátra az eltévedések miatt.
A rom mellett egy kis gazdaság van pár kecskével, egy kis keverék kutyával és némi veteményessel. A fákról mindenhol italoszsákok lógnak, amiben errefelé a gyümölcsleveket és egyes borokat árulják (gondolom madár- és egyéb vadak riasztására szolgál), bár szerintem itt azért "kissé" túl van tolva a dolog.
Öreg néni jön szembe némi rőzsével a hátán, mint a mesében. Ráköszönök, hogy jó napot, mire nevetve kijavít, hogy már délután van, szóval a "Bom dia!" helyett a "Boa tarde!"a megfelelő köszöntés ilyenkor már. A következő dombtetőről ismét ellátni az Óceánig Sines városa látszik a kéményeivel és a parti daruival.
A domb túloldalán pedig meglát Santiago do Cacem városát, a Rota Vicentina kiindulópontját, ami nekem most a végpont lesz. A domb tetején találol egy jelzést, amit egy vakítóan fehér épületre festettek, így a fehér-piros csíkból csak a piros látszik. Sebaj, kijavítom, ha már itt vagyok, ennyit hozzateszek az úthoz. Ugye, hogy jobb lett?
A város szélén egy kaput találok, rajta a jellel és egy felirattal, miszerint áthaladás után illik becsukni. Így is teszek, a túloldalán lévő ösvény pedig egy parkba vezet, egészen a vár dombja alá.
Itt egy nagyon szépen rendbentartott strandot találok, de sehol egy lélek a környéken. A WC viszont nyitva van, teljesen kultúrált és felszerelt: van szappan, kéztörlő és papír is.
Errefelé egyébként vannak nyilvános WC-k, amiket nem kell őrizni, mert a helyiek kultúráltan használják őket, nem cseszik szét, nem húgyoznak a közepére és nem lopják el a papírt. Ilyen furcsák ezek a portugál emberek.
Az ösvény a fürdőtől felfelé visz a domb tetejére. Itt találom a templomot, ahonnan a Rota Vicentina indul. Megpihenek kicsit, jó érzés megérkezni, bár kissé tanácstalan vagyok, mert fogalmam sincs, hogy hol fogok ma aludni, ugyanis 60-70 eurót nem fogok egy ágyért vagy szobáért fizetni, az fix. Akkor marad a sátor és a vadkemping, bár mosni kellene meg akkukat tölteni.
A templomtól lefelé belebotlok egy Tourist Info irodába, ahol egy nagyon kedves, munkáját láthatóan szerető hölgy unatkozik, majd nagyon megörül, amikor rányitom az ajtót: végre egy kuncsaft!
Sokat nem tud segíteni, ajánl két 50€/éjszakás szállást, de legalább elmondja, hogy majd Melides felé lesz érdemes tovább mennem, ha a parton szeretnék sétálni.
Sebaj, körülnézek, majd találok egy lepukkantnak tűnő szállót, ami be is váltja a hozzá fűzött reményeket, 50 euróért két éjszakára kapok egy komplett kis szobát fürdővel. (Valamiért a "garniszálló" szó jut róla eszembe, jelentsen a szó bármit.)
Kimosok, kiteregetek, majd elmegyek kajáért. Örömmel nyugtázom, hogy az itteni "Minipreco" nevű bolthálózat az igazából az általam nagyon kedvelt spanyol "Dia", ugyanazok az olcsó, de jó sajátmárkás (Diás) termékek kaphatók benne. Meg is vagyok.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
