Rota Vicentina - 12.nap

2019. április 22. 07:00 - Pellegrino

Santiago do Cacém, pihenőnap

A 11 napos túra után nagy szükségem volt egy kis pihenésre, mosnom kellett és feltöltenem a készleteimet, na meg az akksikat is, nem csak átvitt értelemben. Mivel találtam egy olcsó(bb) szállást, így ez a kérdés most megoldódott.

1555698700909.jpg

A városka nem túl nagy, de van benne minden, ami csak egy fáradt vándornak kellhet, ezért elgondolkodtam, hogy maradok egy napot. Lementem az öreghez, aki a második napra is 30 eurót akart kérni, kinevettem, mondván, hogy na nehogymár ugyanannyiba kerüljön 2 nap, mint 2*1, aztán taktikailag legyintve jól otthagytam. Be is jött, utánam szaladt és megegyeztünk egy húszasban. Ezért a kis sötét lyukért ez sem kevés, de ismerve a környék árait mégis főnyereménynek mondható.

1555876176687.jpg

Először is gyorsan kimostam az alvós cuccaimat reggel, majd kiakasztgattam az udvari kötélre. Ezt ilyenkor lehet jól elintézni ingyen, máskor, ha este érek valahová maximum akkor tudok alvócuccot mosni, ha van szárítógép is, de az meg pénzbe kerül.

Ezután irány vadászni: fel kell tölteni a készleteket, de okosan, hogy ne legyen nehéz a pakkom. Sajnos a zabkásáim elfogytak, errefelé pedig úgy tűnik, hogy nem divat ez az egy adagos zacskós csokis kása, amit szeretek, de azért bízom benne, hogy valahol belefutok. A 3in1 kávéval is ez a helyzet, ezért megyek egy kört a boltokban, hátha.

A közeli "Minipreco=DIA" már megvolt, ott nem találtam ezekből, ezért elindultam a távolabbi városszéli nagy boltok irányába.

1555875675270.jpg

Szombat délelőtt van, az idő szép, lassan ballagok a kicsi városnézős-bevásárlós hátizsakkal a vállamon, benne egy pulcsival minden esetre. A főút mellett mindenfelé boltok vannak, azon nevetek, hogy itt (is) mekkora biznisz a gázpalack, hogy még a ruhaboltokban is lehet kapni ezket a pici kempingeseket. Mindent gázzal nyomatnak, lehet, hogy emiatt van olyan sok romos, tető nélküli épület?

1555875913833.jpg

A cukrászdát már tegnap kinéztem magamnak, be is lépek egy kávéra, de akkor meglátom a sütiket és elképedek: Santiago torta van a pultban, de nem olyan ám, amit ismerek, a Santiago de Compostelás mandulás, hanem egy teljesen más fajta. Ez ugyanis a mostani város, Santiago do Cacém süteménye, ami egy vaníliás krémes piskótatekercs belül fahéjjal, isteni finom és instant diabétesz.  Be is harapom, aztán még egy kis sütit, végül lefojtom egy kávéval, aztán irány tovább.

1555875945380.jpg

A cukrászda melletti téren bolhapiac van, ez az én napom! Otthon is imádom az ilyesmit, többször kimegyek egy évben kincsek után kutatni munkaügyben is és magamnak is szoktam találni érdekes dolgokat. Most sincs ez másképp, íme pár fotó a kínálatról:1555876011980.jpg1555876050440.jpg1555876085488.jpg1555876066422.jpg

1555875996780.jpg1555875985987.jpg

Mivel nem vihetek magammal szinte semmit - meg hát valljuk be, ezeknek a nagyobb része ócska limlom - azért egy valami belefér  Nem nagy, nem nehéz, 50 centbe kerül mégis emlék, mi az? Hát egy régi Portugál pénzérme, 1 escudo, amit 1961-ben vertek. Tök jó, nagyon örülök neki, többször elő-előveszem a zsebemből, nézegetem.

1555875606988.jpg

Hamarosan a városka széléhez érek, ahol egy nagy boltba botlok. Bemegyek, de sajnos az általam keresett dolgok itt sincsenek, van viszont a másik függőségem tárgya, különleges csokik, mint a zöld teás KitKat, vagy a kétféle mogyoró keverékével készült M&Ms drazsé. Szerencsére mind akciós, 1-1 darabot megengedek magamnak úti csokinak.

1555875585574.jpg

A másik bolt egy nagy Inter Marché, ide is betérek, de szintén nincs szerencsém. Ami viszont érdekes, hogy itt van pár helyen utcai önkiszolgáló mosoda(!), ami ennek az áruháznak a parkolójában is található. Közelebb mentem, megvizsgáltam, íme, ha valaki erre jön és mosnia kell, itt a lehetőség!

1555875828288.jpg

1555875870345.jpgMarad az Aldi, sok reményt már nem fűzök hozzá, de csodák-csodája mázlim van! Végre találok zabkását, ötösével csomagolva árulják, így nem tudok hármat venni, de sebaj, fő, hogy van. Kávé sajnos itt sincs, vagyishogy vannak zacskós neszkávék, de nem ízesítettek, szóval külön kellene cukrot és tejet szerezni hozzájuk, ez meg esélytelen. Nem baj, a kaja volt a fő, kávé nélkül még lehet élni, csak minek.

1555875494519.jpg

Út közben találok egy nem működő, de nagyon szép zarándokoknak(?) épített fürdőfélét, amilyeneket a Caminok során lehet látni itt-ott, meg sok szép romos házat, ezeket fotózgatom serényen.

1555875539006.jpg1555875558743.jpg

Jó kis nap volt, bár vásárlással telt, mégis sétálgattam, nézelődtem és megterveztem a holnapi napot, amikor sokak tanácsával ellentétben elindulok gyalok Lisszabon felé (spoiler: de milyen jól tettem, maradj velem és meglátod!)

Előző nap     Következő nap

Ez is érdekelhet:

Finisterra-Muxia útinapló

Portugál Út útinapló

Camino Inglés útinapló

Camino del Norte Útinapló

Francia Út útinapló

Felszerelések

Caminós tippek

Videók

Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!

Segíts, ha megteheted!

Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

blog_tamogatas_paypal_300_250_2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr8514775702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása