Fél nyolckor ébreszt a telefonom, de kipihent vagyok, mert korán elaludtam tegnap. Fél kilenctől van reggeli, addig nagyjából el szeretném intézni, amit lehet. A reggeli finom és bőséges, pedig egy ifjúsági szálló menzáján vagyunk. Van sonka, sajt, lekvárok, finom kenyér, pirítós és különféle kukoricapelyhek. Eszek két kenyeret, tolok egy kávét és egy narancslevet, aztán indulok.
Mivel elfogyott a zsebkendőm, beugrok a boltba és veszek egy 6*10-es csomagot. Végre lehet kapni nem 10-12-eset, mint a Spanyoloknál, ahol mindig osztogattam el a többletet, mert tök sok helyet foglal, de egy ilyen hatos pont ideális.
A körforgalomnál a templom felé indulok. Elvileg 3 irányba is lehet menni: ahonnan tegnap jöttem (arra nem megyek vissza), amerre most indulok (ez kb. egyenesen levezet a partra) és a szállás felé tovább, de az nagy kerülővel csatlakozik be a parti útba később.
Kis idő múlva már a falun kívül ballagok, egy gyanúsan szennyvíztelepnek kinéző hely mellett a bozótosban. Nincs büdös, de nagy melegben nem tudom milyen lehet itt sétálni. Hamarosan vagy 15 olasz jön szembe, félreállok, had menjenek.
Kiérve a partra eláll a lélegzetem, annyira gyönyörű a hely. Sehol senki, a patak folyik bele az Óceánba, a vad sziklákon sirályok üldögélnek. Igen ám, de ismét a patak rossz oldalán vagyok, a térkép szerint viszont itt simán vezet egy út a parakon át. Meg is lelem a jelet a túloldalon, de átkelőnek nyoma sincs, még kövekből sem.
Nézelődök, hátha az olaszok lábnyomaiból rájövök a titokra, de kiderül, hogy ők sem arról jöttek, amerre én tartok.
Sebaj, lerúgom a bakancsot és feldobom a nyakamba, a nadrágomat feltűröm, majd a túrabotokkal kitapogatom a medret. Találok is egy ígéretes helyet, ahol nem túl mély a patak, itt át is gázolok 6-7 lépéssel a jéghideg vízben.
A túloldalon leülök, megszárítom a lábam és leszedem róla a homokot, nehogy dörzsölődjön később, mert az a vízhólyagoknak kedvezhet. A következő akadály a majdnem függőleges falon való feljutás. Szerencsére nem túl magas, így második nekifutásra már nem hullok vissza róla. A tetőn aztán úgy döntök, hogy mivel ideális az idő, süt a nap és nincs szél, így csinálok pár felvételt.
Ekkor jelentek meg az előbb látott csodálkozó olaszok, akik nem vágtak át a patakon és a sziklán, mint én, hanem volt eszük és körbementek. A part innentől ismét gyönyörű, bár a homokban lassabban és nehézkesebben haladok. Az olaszok folyton utól érnek, így nehezen tudom fotózni, mert valamelyik folyton belekolbászol a képbe. Tessék: eddig az volt a bajom, hogy mindenki szembe jön, erre megkaptam ezt a csoportot. Van ez a bölcs mondás, amivel egyet tudok érteni, miszerint "Ne kérj, mert megkapod!"
Egy szép hosszú homokos strandrész mellett vezet az út fent a sziklán. A vége felé van egy kiépített lejáró, páran lemennek, én pedig meglátom a lehetőséget az olasz csapat lerázására, úgyhogy inkább kilépek.
Hamarosan egy sűrű bozótosba visz be a jelzés, ahol időnként gugolva kell mennem, néha pedig tüskés ágak közt kell átverekedni magamat. Nem élveztem, de gyorsan átmentem ezen a részen, hogy hamar túl legyek rajta. Na itt biztosan lemarad a csapat!
Hibátlan füves mezők mellett toppanok ki a bozótosból, jó darabig mellettük vezet az út. Én a fű szélén ballagok, mert sokkal jobb, mint a homokban menni. Gondolkozok, hogy vajon mi lehet ez, de hamarosan kiderül: ezek itt gyeptéglát gyártanak!
Egy kanyar után meglátom a várost, ami elvileg még 6 kilométerre kellene, hogy legyen, de szerintem ez maximum 3-ra lehet. Megnézve a térképet aztán kiderül a turpisság: valóban 3 kilométerre van, de előbb van egy folyótorkolat, (amit ez esetben ki kell kerülnöm, az átgázolás itt nem opció) a híd pedig kicsit beljebb van, így jön ki a hatos. A jelzés levisz a part felé, ahol kellemes kis úton ballagok.
Egyszer csak megpillantom az Oázis nevű kávézót, aminek a terasza a folyóra és a városkára néz és úgy döntök, hogy bár közel vagyok, mégis megállok egy finom kávéra és egy sörre egy ilyen tökéletes helyen. A hely tényleg hibátlan, de sajnos zárva van. A teraszon három amerikai üldögél (ez tévesztett meg) és az elemózsiájukat eszegetik. Na mindegy, ha már itt vagyok én is leülök, eszegetek, rám fér.
Egy fél óra múlva elindulok a híd irányába, ahol egy kapuba botlok a domboldalon. Mellette tábla jelzi, hogy csukd be a kaput és figyelj a csordára. Nem lepődök meg, a Nortén és a Francia Úton is több ilyen volt, bemegyek hát. Becsukom a kaput majd elsétálok a nagyjából 20-30 állat mellett, szerencsére sem kutya, sem a bika nem pécéz ki magának.
A túloldalon pár kidőlt fán átmászva jutok el a kapuig, annak a túloldalán pedig ott az úttest, aminek a szélén végre a hídhoz jutok.
A városba hosszan sétálok, mert a szállásom a túlsó végén van. Ma nem menten sokat, mert arra jutottam, hogy kellene egy kicsit lazítani így egy hét után, inkább holnap korán elindulok. Bár ez a séta a városon át most melós, de nem bánom, reggel jó lesz, mert amúgy is arra kellene mennem majd a jelet követve tovább amerre a szállás van.
Elfoglalom az egy ágyas kis szobát fürdővel, mikróval, hűtővel és kis terasszal 18€-ért. Hibátlan, itt mindent el tudok intézni, amit kell: megborotválkozom, mosok, majd kiteregetek az erkélyen, feltöltöm az akksikat. Ezek után beballagok a városba és szerzek egy kis mikrózható tortillát, joghurtot, sok gyümölcslevet és ami a legfurább: galíciai sört! Itt lent délen.
Video:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
