Mosás és szárítás

2017. június 12. 10:49 - Pellegrino

Tippek, trükkök

Sarkallatos pont a Camino alatt a ruhamosás és talán még fontosabb a hatékony szárítás. Mivel csak három szett ruhám van, ezért legkésőbb kétnaponta mosni kell, és meg is kell, hogy száradjon a tiszta ruha még esős időben is, hogy legyen mit felvennem. Íme pár ezzel kapcsolatos tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

img_20170506_162505.jpg

A legtöbb szálláson van mosógép, ami általában 2-4€ (plusz a mosószer, ami kb 1, ha nincs sajátunk, tehát nagyon hamar megtérül, ha viszünk magunkkal), a szárítógép ára pedig 3-5€. Ezek általában pénzbedobós gépek, néha előfordul azonban, hogy oda kell adni a pénzt a szállásadónak, aki már intézi a többit.

Ha tehettem ezért megérkezéskor rögtön kimostam pár dolgot kézzel, majd felakasztottam az udvaron száradni. Ez csak akkor nem jött össze, ha esős volt az idő, de ilyenkor is lehet úgy spórolni, ha a mosást kézzel oldjuk meg, a szárítógépet pedig közösen használjuk másokkal. A nagyobb ruhadarabokat (mint például a nadrágot) általában gépben mostam (ezt ugyebár nem kell minden nap mosni), és ha nem volt 30+ fok meleg akkor gépi úton meg is szárítottam, hogy ne kelljen vizesen vinni. Ez nem volt nagy gond, mert elég hetente kimosni, illetve ha csak a levehető szára lett sáros, akkor csak azokat mostam ki, nem az egész ruhadarabot, annak ugyanis a felső része (dereka, zsebek) száradnak lassan, mert ott vastagabb az anyag. A szárai általában egy éjszaka alatt az ágy szélén is simán megszáradtak, mert amúgy is ezek általában gyorsan száradó anyagokból vannak.

Amúgy az a trükk, hogy a szárító általában mindenhol drágább, mint a mosógép, mert mosni kézzel is lehet, de szárítani ugyebár nem. Főleg az Északi Úton előfordulnak klasszikus centrifugák is, amik amellett, hogy ingyenesek, meglepően jól is működnek, csaknem teljesen megszárad tőlük a ruha!

img_20170516_155627.jpg

A Camino-s mosószer, ami nekem fényesen bevált

Nekem a kézi és a gépi mosáshoz is nagyon bevált a "Sea to Summit" cég "Wilderness Wash" mosószere. Én a 89ml-es kiszerelést vittem magammal és pont elég is volt, valami minimális maradt a flakon alján. Extra okosság, hogy ez a holmi citronellás, ami rovarriasztó illat, illetve mosogatni és zuhanyozni is lehet vele. Én ez utóbbit nem erőltettem, csak egyszer használtam ilyen célra, amikor a szobában felejtettem a szappanomat. Végül is lehet mondani, hogy bevált, de azért nem csináltam belőle rendszert.

img_20170516_155619.jpg

A legtöbb helyen van valami kisméretű lavór, ami nagyon hasznos, ha mosni szeretnénk. Ebbe nyomattam egy borsónyit a mosószerből, majd felöntöttem vízzel. A legtöbb helyen (95%-ban) csak hideg víz van a mosókonyhákban, de én nem zavartattam magamat, bementem a fürdőbe vagy a konyhába, felöntöttem jó meleg vízzel a lavórt, majd visszamentem vele a kijelölt helyre mosni. Persze nem csináltam túl látványosan, de nem is sunnyogtam. Aztán az utolsó öblítésnél ismét szerváltam meleg vizet a későbbi gyorsabb száradás érdekében.

Szárítani lehet a legtöbb helyen az udvaron, gyakran fedél alatt, ami a nagyon változékony időjárás miatt igen hasznos. Én nagyon jól tettem, hogy vittem magammal egy kb. 4 méteres (vékony, de könnyű és erős nylon) kötelet, mert a 30 napból nagyjából 5 alkalommal erre teregettem ki a cuccomat. Vagy azért, mert nem volt a szárítón elég hely, vagy épp esett az eső, és emiatt bent kellett teregetnem.

img_20170516_160242.jpg

Összesen 6 darab ilyen erős, de könnyű nagy fejű műanyag csipeszt vittem magammal, plusz 6 darab biztosítótűt. Ezek mind nagyon hasznosak, és elég is belőlük ennyi, bár inkább több biztostűt viszek legközelebb (UPDATE: a második utamon már 8 darab nagy biztosítótűvel mentem és fényesen beváltak!). Egy szett ruha egy póló, egy alsó és két zokni általában, erre hat csipesz vagy tű elegendő, így hogy mindkettő volt nálam mindjárt dupla adaggal is rendben voltam. A törölközőt sem árt pár naponta kimosni, mert ezek a mikroszálasak be tudnak büdösödni, ezért használat után ki is kell mindig teríteni például az ágy szélére vagy a szárítókötélre. 

Variációk teregetésre

Általában nem örülnek, ha a szobában tereget az ember, de néhol lehet, időnként pedig a szükség törvényt bont ugyebár. Én, ha nem száradt meg a cuccom naplementéig, akkor vittem be a szállásra és kerestem neki valami alternatív helyet.

el_camino_mosas_tipp.jpg

Kint eső van, bent pedig az ágyak közé kifeszített kötelemen száradnak a cuccok a Camino del Nortén

Sok alberguében a tulajok nincsenek is ott esténként, szóval a kutya sem szól ilyesmiért, reggel meg úgyis továbbállunk mire feltűnne valakinek a gerilla teregetés.

TIPP ZOKNIKHOZ: Akasztásnál érdemes az orrát biztosítótűvel átszúrva fellógatni, mert így a víz a gravitáció miatt a szárnál könnyebben ki tud folyni, mint ha fordítva lenne. Plusz ha másnap fel kell esetleg vennünk, akkor nem a bakancsban lévő része lesz vizes, hanem a szára, ami hordás közben is meg tud száradni, így nem okoz vízhólyagot!

Út közben a hátizsákra akasztva is szárítottam ruhákat, ilyenkor nem csipeszt, hanem biztosítótűt használtam, mert nem szerettem volna elhagyni a cuccaimat. Nem árt azonban vízálló zacskókkal felszerelkezni, mert van, hogy nem szárad meg a ruha, meg esik is menet közben az eső. Ilyenkor a legjobb bezacskózni induláskor a nedves cuccokat, majd ha eláll az eső, vagy megérkezünk az új helyre, gyorsan kiteregetni őket.

img_20170526_193507.jpg

Bakancsok a háztetőn

Nagyon oda kell figyelni, ha a bakancsunk lesz vizes. A talpbetéteket ki kell venni, kicsavarni és kiakasztani száradni (én ilyenkor, mivel már úgyis vizes volt, ki is mostam a betéteket mosószerrel), a bakiba pedig újságpapírt kell tömni, és ha jó az idő azt is kitenni a napra.
img_20170517_154257.jpg

Nedves bakancs szárítása újságpapírral

Ez egy nagyon hatékony módszer, mert az újságpapír gyorsan elszívja a nedvességet a bakancs belsejéből. Én kb. óránként cserélgettem a papírokat lefekvésig, majd még egyszer rögtön reggel felkeléskor, ez többnyire elég is volt arra, hogy használhassam a lábbeliket másnap. Akkor is jó ez a metódus, ha az embernek izzadós a lába. A vizes bakancs nagyon egészségtelen, mert azon túl, hogy felfázhatunk benne, a vízhólyagok kialakulását is elősegíti.

Köszi, ha megosztod!

További hasznos El Camino tippek:

Előszó

Kajálás okosan

A szállásokról

A leggyakoribb egészségi problémák és megoldásaik

Biztonsági kérdések

A zarándokokról

Postázás, utazás, futár - hogyan, mennyiért?

Tájékozódás a Camino-n

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Portugál Út útinapló Lisszabontól

Angol Út Ferroltól

Camino Finisterra

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Ha szereted, amit csinálok és támogatnád az utamat, vagy meghívnál egy szállásra, szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:

Csatlakozz hozzám Facebook-on, Instagramon és a Youtube-on is!

 

become-a-patron-button-1_1.png

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr9512567497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása