Ez a nap a találkozások napja volt. Én ébredtem először madárcsicsergésre, gondoltam kb. 6 óra lehet, komótosan kimentem hát a fürdőbe készülődni.
Negyed óra múlva mindhárom hálótársam fent volt, ezt onnan tudom, hogy kivétel nélkül mindegyik eljött a nyitott ajtajú üres sötét fürdőszoba mellett és mindegyik be akart nyitni oda, ahol én készülődtem, a csukott ajtajú fürdőbe, aminek az ajtaja alól fény szűrődött ki. Vaslogika rulez. :)
Az éjjel amúgy elég kemény volt. Gondoltam, hogy csak négyen vagyunk, csak nem kell majd a füldugó. Talán mondanom sem kell, hogy óriásit tévedtem! Az egyik pasas úgy horkolt, hogy nem hittem el, hogy ő maga nem ébred fel saját magára. A füldugóim persze elpakolva, ezért odanyúltam az ágyához, majd úgy megráztam, hogy ha valaki aludt volna a felső szinten az tuti lezuhant volna. A módszer bevált, az ember átfordult az oldalára, a horkolásnak pedig vége lett.
Kiderült, hogy az idővel kapcsolatban is alaposat tévedtem, mert 7 is elmúlt mire felkeltem. Egy gyors és finom kotyogós dupla kávé az arcomba, amit a szállásadónk készített ki egy óriási kávéfőző mellett, majd háromnegyed 8-kor a lovak közé csaptam. Felhős hűvös idő volt, elindultam a hegyen keresztül egy ösvényen, ami becsatlakozik később vissza az eredeti útra.
Felmásztam a fennsíkra, ahonnan csodás látvány tárult elém a hegy mindkét oldaláról. A szél itt nagyon erős volt és hideg, nem véletlenül vannak mindenütt szélturbinák. Arcmaszkot csináltam a sálamból, a sapkát a fejembe húztam, majd így ballagva lassan elértem a fennsík peremét.
A jel néha a földben lévő kövön van
A túloldalon ereszkedve láttam, hogy a többiek a völgyben mennek, én pedig néhány kanyar múlva csatlakozok majd hozzájuk.
Meg is történt, jót mosolyogtam, mert szegények a sárban csúszkáltak, míg én lazán sétáltam a kavicsos úton. Szóval valószínűleg ezekért kellett nekem a szomszéd faluban éjszakázni: a reggeli kilátásért, hogy megússzam a sáros utat, és hogy a szállásadóm számítógépével lementhessem az eddigi felvételeimet.
Én urasan balról, a többiek a sárból jöttek
Az első falu nagyon fura volt, nagy volt a kontraszt a sok vadonat új és a romos házak között. Elég sok 5€-s albergue található itt, van köztük olyan, ami medencés. Valószínűleg azért van itt ekkora verseny, mert már túl közel van Burgoshoz, emiatt kevesen akarnak itt meg(sz)állni.
Vajon az ajtót tartja a gerenda, vagy a házat?
Az eső ráerősített, rendesen elázott mindenki miközben a város melletti repülőtér kerítése mellett haladtunk. Én nagyon okosan nem vettem fel az esőgatyámat, ettől a rendes nadrágom rommá ázott.
Aztán meglepő módon kb. 15 perc alatt megszáradt rajtam miután elállt az eső, pedig egy egyszerű Decathlonos nadrágról beszélünk. Lehet, hogy a bő egy hónap folyamatos használattal nullára fogom amortizálni, de mindenképpen megérte az árát. UPDATE: Nem gyaláztam le, abszolút megérte az árát!
James fotóz
Ezeket a szimmetriákat imádta James
Hozzám csapódott a határban James, az ausztrál programozó, akivel aztán együtt sétáltunk befelé a városba. Egy zebránál az út kettéválik, itt az úttesten átkelve érdemes haladni, mert az az út a szép, az megy folyó mellett, a másik iparterületen át halad be Burgosba. (Ezt a remek tippet szintén előző szállásadóm Eva adta, mint kiderült, igaza volt. Később volt, aki mesélte, hogy az ipartelepen át befelé nagyon rossz volt menni.)
James is imád fényképezni, úgyhogy jó móka volt együtt menni egy darabon. Nagyon jót dumáltunk, de szétváltunk, mert ment a barátnője elé a buszhoz, ugyanis Burgostól egy hétig csatlakozik hozzá a lány. Még előtte nekiadtam az egy hete vásárolt Scholl talpbetétemet, mert akart egyet venni, nekem meg nem vált be a cucc. Ki akarta fizetni, de mondtam neki, hogy a Camino a megosztásról szól, adjon inkább helyette majd valaki másnak valami olyat, amire neki nincs szüksége, de segít vele ő is.
Gondolkoztam, hogy merre menjek, mire egy helyi arc odalépett, és kérdés nélkül elmondta az irányt a municipal albergue irányába. Leesett az állam!
Átmentem a folyó hídján, majd leültem kicsit filmezni. Egyszer csak rámköszönt egy hang, kiderült, hogy Susan az, akivel a durva 40 kilométert toltuk le együtt! Nem gondoltam volna, hogy valaha még találkozni fogunk. Elmondta, hogy ő most megy egy múzeumba, de nem messze van egy hely a vár tövében, ahonnan belátni az egész várost. Onnan szerinte nagyon jó felvételeket tudnék készíteni. Megköszöntem a tuti tippet, majd elindultam be az óvárosba.
Beérve a katedrális mögötti alberguéhez siettem, de így is csak az utolsó helyek egyikét csíptem meg délután 2-kor. A hely szupermodern, a táskáknak külön szekrény, a tusolók, WC, konyha is full extrás, mindez 7€ áron. Talán emiatt is fura, hogy WiFi nincs, de nem nagyon bántam.
Susan tippje tényleg tuti volt
Később bejártam a város Jun-nal, aki egy Londonban élő kínai tudós, és a katedrálisnál találkoztunk, ahol megkért, hogy fotózzam le. Valójában egy vámpír unikornis, mert a Jun név náluk unikornist jelent, plusz foglalkozását tekintve vért elemez. Elég jókat röhögtünk, szanaszét szivattam azzal, hogy pont neki koreai telefonja van, az én kínai mobilom pedig sokkal jobb. :)
Jun, a fotobomber
Ő másnap utazik Londonba, jövőre folytatja az utat ugyaninnen. Jó volt dumálni, mutatott otthoni képeket, és a fotózáshoz is jó szeme van, erről is jókat dumáltunk. Neki ez a második Caminoja, nevetett, hogy erről szól ez az egész, random emberekkel találkozni, miközben folyamatosan szürreális dolgok történnek. Sokat változott a véleményem általa a kínai emberekről. Azt mondta, hogy mielőbb érdemes kínába menni, mielőtt az ősi dolgokat tönkreteszi az ipar és a modernizálás.
klasszikus esti zarándokpóz
Megismertük még Josét, akinek ez a hetedik(!) Caminoja biciklivel. Emberünk 70 éves és még mindig praktizál, mint szabadalmi jogász. Egy kukkot se tudott angolul (se magyarul, se kínaiul) mégis elbeszélgettünk. Rajzoltunk, google fordítóztunk, néha a csapos srác segített ha elakadtunk. Nagyon jó volt megismerni ezt a csoda öreg manust, én is ilyen szeretnék lenni ennyi idősen.
A Babia kötelező Burgosban
Az albergue bejáratával szemben van az eddigi legjobb csehó amiben voltam, a Babia. Végül itt barátkoztunk össze Junnal és Joséval. Az árak jók, a kaják fantasztikusak, a személyzeten pedig be lehet sz@rni, akkora jó fej showman mindegyik. Szóval kötelező, ha arra jársz.
Pár random kép a városról:
