A 6:50-es indulás előtt fánk, instant kávé és narancs dzsúz volt a reggeli menü. A madarak már javában csicseregnek, felhős az ég, de nincs nagy szél. Egy kulacs elég lesz ma is, sűrűn lesznek a falvak, lehet majd út közben tölteni, így újfent megspórólhatok fél kiló súlyt.
Könnyed léptekkel indultam el egyedül, a csajok még csak ébredeztek, úgy döntöttek buszoznak Burgosba, hogy legyen idejük pihenni, és alaposan megnézni a várost.
Induláskor nem a jelzés után mentem, hanem levágtam egy nagy kanyart a faluban, mert tegnap a vásárlásnál megnéztem merre vezet majd az út. Ez nem csalás, mert tegnap ezt a szakaszt oda-vissza lejártam, ezért már nem volt kedvem harmadszor is végigmenni rajta.
Kiérve egy gyönyörű hídpáron hagytam el a városkát. Az egyik egy fa gyaloghíd volt nekünk, mellette pedig egy kőhíd az autóknak. Mostanra lett meg a Caminos napi rutinom, tudom mit kell tennem reggel, és miket délután. Nagyon elfoglalt leszek amint megérkezek valahová, blogolok, mosok, kaját szerzek, megeszem, városnézés stb. Szóval nehéz kenyér ez! :)
Reggel még látszott a lehelletem, a telefonom időjárási app-ja mindössze 10 fokot mutatott. Még látszódtak az éjszakai eső maradványai, de szerencsére már bőven elvonult a vihar. Aztán lassan kisütött a nap, szép felvételeket tudtam készíteni.
Az első falu Tosantos, pont 1 óra volt odaérni, majd mindössze 3 perc átmenni rajta. A 2. és a 3. falu is közel volt. Utána a hegyen fura elszáradtnak tűnő erdő, majd kisebb-nagyobb fenyvesek váltották egymást a szeles, de napos kellemes időben.
Az úton itt különféle a zarándokok által kőből kirakott jelzések és feliratok vannak
A fenyves aljában rózsaszín virágba borult bokrok virítanak, majd igen magas fenyők között haladok tovább.
Egyszer csak a fennsík közepén észreveszem ezt a hihetetlen donativo oázist, ahol nagyon klassz kávét kapok a vidám eladócsajtól, aki a kocsi tetejére tett hangszóróból szóló zenére pörög. Látszik rajta, hogy szereti amit csinál.
Nem siettem, sokat fotóztam ma, így csak délután 2-re értem San Juan de Ortegába, ami a várakozásaimmal ellentétben nem település, hanem mindössze egy, azaz 1 darab monostor. Szerváltam pecsétet, ettem kicsit, levettem a kabátomat, készítettem pár képet és indultam tovább az erdőn át, a relatíve kései óra miatt immár tök egyedül.
Kicsit paráztam, mert olyan érzéseim támadtak, mint azon a bizonyos 40 kilométeres napon. Ráadásul Atapuercában csak 2 szállást ír az alberguelista, az egyik telefonját nem vették fel, a másikban meg csak hallózott egy nő. De majd csak lesz valami, bíztam a mázlimban.
Az erdőből egy csodálatos fennsíkra értem, ahol hihetetlen meseszerű fák álldogáltak. Nem lepődtem volna meg, ha valamelyik mögül kilép elém mondjuk Piroska a kis kosarával.
A nyílt terepen erős volt már a nap, felvettem hát a fejemre a csősálat, a póló ujját pedig lehúztam, hogy védje a bőrömet a napégéstől.
A következő falucska Agés egy valószínűtlenül gyönyörű kis hely, takaros házakkal, szép kiülős helyekkel.
Itt megtöltöttem a kulacsomat, közben jót nevettem a kútra épített lyukas vödrös installáción.
Eközben kaptam egy emailt, egy elfeledett kukkoló pszichopata a múltból újra mérgezni próbálja a lelkemet. Fura, hogy pont most került újra elő, amikor elvonulok rendbetenni magamat, de nem csodálkozom, mert ő soha semmit és senkit nem tisztelt. Ez is egy jel lehet, a levelet olvasatlanul törlöm és ballagok tovább.
Agés után egy darabig az autóút szélén haladok egészen Atapuercáig. Beérve a faluba a Hütte nevű albergue felé indulok, ami jobbra van fent a dombon a templom mellett.
Ez az, ahol csak hallózott a nő a telefonba. Mivel potom 5€ az ára, jó lenne, ha sikerülne egy helyet fognom itt. Sajnos azonban kiderült, hogy teltházas a buli, ami amúgy eléggé le is van pukkanva. Sebaj, irány tovább, valami majdcsak lesz.
A főút mellett ki volt írva, hogy Municipal Albergue 2,5 kilométerre. Felhívtam a számot, ahol egy spanyol hölgy -aki állítása szerint nem tud angolul- tök jól elmondta merre van a ház. Kiderült, hogy a szomszéd faluba kell mennem, amihez kissé le kellett térnem az útról. Odaérve egy nagyon kedves fiatal nő fogadott, körbevezetett, majd 7€-ért cserében választhattam ágyat. A 10-ből mindössze négyen vagyunk, mindenkinek jutott külön alsó fekhely.
Az albergue aranyos, semmi extra, talán csak annyi, hogy reggelre kedvesen be van készítva kávé, alma és egy kis baugette teljesen ingyen. Vendéglátóm Eva megengedte, hogy a laptopjával lementsem a felvételeimet a telefonról, így ismét lett egy csomó helyem a következő napokra.
Az épület előtt egy szép templom áll, jó hangos haranggal. A vendéglátóm elmesélte, hogy a faluban 14-en laknak, a másikban, ahol most ő is él -és ahol nem kaptam szállást- pedig 17-en. Nagy az élet errefelé, de az egész faluban van ingyen Wifi. A lány megmutatta, hol a rejtekkulcs ha éjszakára kimozdulna az ember. Nevetve kérdezem hogy ugyan hová a 14 lelkes faluban? Megnyugtatott, hogy a szomszédban van egy kocsma, hát oda.
