A sátorban reggel 6:40-kor szólalt meg az ébresztőm, nagyon jót aludtam. A kempingben szóltak tegnap, hogy éjféltől reggel nyolcig csendrendelet van, szóval indulhatok korán, ha akarok, csak ne zajongjak közben. Mondtam, hogy ne aggódjanak, nem nagyon szoktam magamban kiabálni pakolás közben.
A korai indulási terveimet sajnos keresztülhúzta az Óceán közelségével járó nagy pára, így a nedves sàtor és ruhák elpakolása kicsit több időt vett igénybe, mivel a sátor külső esővédőjét jobb szárazon elrakni, így sokáig ráztam, törölgettem mire úgy döntöttem, hogy így már jó lesz.
Gyors reggelim közben a szomszéd sátorban lakó német bringások odajöttek megcsodálni a sátramat, hogy milyen könnyű, mégis tágas és kicsire összecsomagolható. Azért is tetszett nekik, mert szabadonálló, ők ugyanis rengeteget szenvedtek tegnap a homokos talajjal, mert alig bírták a saját sátraikat lecövekelni benne. Én pont ezért választottam ezt a sátrat, mert csak 1,7 kilós, mégis kétszemélyes, és ha úgy alakul, akár egy sziklán is felállíthatom cövekelés nélkül.
Fél kilenckor már a strandon ballagok. Teljesen egyedül vagyok, a homokon lassabban haladok, csak 3-3,5 kilométert teszek meg a szokásos 4-5,5 helyett. Nem zavar túlzottan, mert a kompok gyakorlatilag éjjel-nappal mennek, szóval kábé mindegy, hogy mikorra érek oda.
Nagyon fura ez a helyzet, mert az Óceán dübörög, majd néha teljesen elhallgat, ilyenkor pedig a hosszú másodpercekig tartó teljes csend nagyon komoly hatással van rám. A víz felől közben esőfelhők gyülekeznek, majd kissé csepegni kezd az égi áldás.
Megállok, ledobom a táskámat, majd felkapom a poncsót, erre természetesen rögtön eláll az eső. Sebaj, jó kis gyakorlat volt, már egész rutinos poncsófelvevő leszek mire durva lesz a helyzet.
Azon agyalok, hogy ha itt valami most történne velem, a fene se tudja, hogy mikor találna rám valaki. Rengeteg kagylón taposok, amit víz kimosott a partra. Úgy sasolom őket, mintha az extrém ritka portugál narancsevő cápa bal hátsó zápfogát keresném, mert ilyen hosszú parton meg is van az esélye, hogy meglelem. Találok pár szép kagylót, felveszek néhányat, majd elteszem őket.
A hatodik kilométer környékén látom először nyomát emberi létnek, a parton egy elég ijesztő elhagyatott házikó áll, pedig milyen király helyen van, kár érte. Ez maga a Praia de Raposa, de úgy fest, hogy nem egy felkapott strand, csak egy öreg bácsi pecázik rajta, sehol senki más.
A part menti nagy homokkősziklákból kis homokdűnék lesznek, én pedig kezdem érezni a homokonjárás nehézségeit, ezért közelebb húzódok a vízhez, mert a nedves homok keményebb, így jóval könnyebben járható. Igen ám, de az Óceán elég sunyi, össze-vissza jön ki a partra, így kétszer is nekicsapódik a lábamnak a sós víz. Szerencsére a kamáslim megmenti a helyzetet, mert ahogy a homokot, úgy a vizet sem engedi befolyni a bakimba.
A 10. kilométernél van Praia do Pego, már lassan három órája megyek, ideje szünetet tartani és harapni valamit. A parton lévő nagy teraszos étterem zárva van, de szerencsére itt nem hurcolják be a székeket és asztalokat, így leülök a teraszra, lerúgom a csukámat és megkajálok nyugiban. Pontosan fél óra múlva csapok újra a lovak közé.
Kaja közben gyorsan megnéztem, hogy hol kellene aludnom, de kiderült, hogy Tróiában csak 35.000Ft/éj áron vannak ágyak, míg a túlparton 18€ ugyanez a szolgáltatás, így nem vitás, hogy átkelek még ma. A google szerint még 28 kilométerre vagyok, ami 6 óra gyalog, de én mivel toronyiránt megyek, így kevesebb lesz, legalábbis kilométerben mindenképp.
Hamar befut a vihar, felkapom az esőcuccot újra. Kicsit aggódok, mert nincs hová bújni, egyedül vagyok egy teljesen nyitott parton, így leszegett fejjel török előre. Valamiért a régi "Delta" című műsor főcímében látható ember jut eszembe, aki valami expedíción küzdi magát előre a hóban.
Nagy mákom van, mert egyrészt fél óra múlva eláll az eső, másrészt egy nyitott parti étteremhez érek percekkel ezután. A kávét nem hagyhatom ki, meg ki tudja, hogy lesz-e ma még ilyen sanszom, ezért bemegyek. A meleg ital rettenetesen jól esik, iszom mellé egy jó kólát meg tolok egy csokikrémet. Az üdítő ára sokkoló, 2,60€-t számolnak fel érte.
Rá kell döbbennem, hogy közeleg Tróia, ami egy kifejezetten drága turistahely, szóval innentől óvatosan kell bármit vennem a part ezen oldalán. A vihar elvonul, a nap mostantól hét ágra süt, talán megszáríthatom végre a cuccaimat a táskámon. Induláskor elő is készülök a műveletre, de persze nem az étteremben kötöm fel a táskára az alsógatyát, ennyire vagyok kultúrember azért. (nem)
Nagyon nehéz ilyen nyílt végtelen terepem menni, mert az ember a távolban látja ugyan a célt, de folyton azt érzi, hogy bár órák óta megy, mégsem közeledett semennyit sem hozzá. Emiatt kicsit rákapcsolok, segítségemre van benne Fülöp barátom és a "Séta" című nótája (csak erős idegzetű metált kedvelő olvasóimnak ajánlom, de nekik nagyon!)
Délután négykor érek Comporta strandjához, ami a félsziget elejét jelenti. Itt már van élet, az emberek strandolnak, napoznak, sárkányt eregetnek. A 21. kilométernél tartok, így tudom, hogy bőven van még hátra, tolom tehát tovább ezerrel, nem állok meg pihenni.
Este 7:10-kor elérem a Praia de Campismót, ami szabad fordításban a "Kemping strandja" néven fut. Itt 33,7 kilométernél jó letérni a homokról az útra, mert innen érhető el a leggyorsabban a további 3 kilométerre lévő hajóállomás. Épp elkezdek bosszankodni, hogy miért nem láttam én ezt az opciót a szállásoknál, hiszen sátorban is király lett volna ma este az alvás, ráadásul 18€ helyett kb. 8€-ból kijött volna, mire kiderül, hogy ez a kemping bizony már csak volt kemping, úgyhogy megnyugszom.
Szép golfklub mellett vezet a sétány hamar odaérek a városkába. Még pont beszaladok a boltba öt perccel zárás előtt venni egy gyümölcslevet meg egy csokit, utána pedig bőven elérem a 26 perccel később induló hajót.
Nagyon fura, hogy itt a Tróiába jövő hajókon fizetni kell a jegyért, de Tróiából Setúbalba átmenni teljesen ingyen lehet. Nem nagyon értem a dolgot, de örülök neki.
Este 8:30-kor ki is szállok, a katamarán 15 perc alatt átcsapatott a vízen a túlpartra. A hostel a központban van, a hajóállomástól 900 méterre, így este 9 felé érek oda. Setúbal nagyon jó kis hely, ezért nézelődök és csak lassan ballagok. Nagyon fárasztó nap volt ez a mai, de nem cserélném el semmire, akkora élmény volt ez a part. Örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni a gyaloglásról.
A szállás jól felszerelt, nagyon kedves a tulaj. Mesélem neki, hogy másnap Lisszabonba mennék, erre kiokosít, hogy azt csak hajóval tudom megoldani, mert a hidakon nem lehet gyalogolni. Sebaj, akkor kompozok, nincs mese.
Mood video (erősen ajánlott!):
Teljes napi sztori/vlog:
Ez is érdekelhet:
Csatlakozz hozzám Facebookon, Instagramon és Youtube-on is!
Segíts, ha megteheted!
Ha szereted amit csinálok és belefér, hogy támogatnád a következő utamat, állnád egy szállásomat vagy meghívnál egy szendvicsre, üdítőre, sörre vagy egy kávéra virtuálisan, mostantól megteheted ide-, vagy az alábbi képre kattintva:
