A csapatból heten együtt vagyunk, toljuk a reggelit a szállás teraszán. Fura, hogy itt egy fullos helyen ahol bár és konyha is van, nem nyitnak ki reggel. Pedig tuti vettünk volna néhány kávét és szendvicset.
Így a csajok csinálnak inkább egy óriásit az este vásárolt cuccokból, amiből mindenkinek jut egy darab.
Az indián csaj útmutatásai alapján nyomatunk egy kis bemelegítést a kapu előtt, ami kívülről nézve inkább valami rendőrségi letartóztatási technikának néz ki. Majd nyolckor végre aztán nagy nehezen csak sikerül elindulnunk.
A környékbeli benzinkúton van kávé és bolt is, azt célozzuk be, ha már a házigazdánk nem akar pénzt keresni.
A mai etap 33 kilométer lesz, ezért indulunk időben. Tegnap nagyon szar volt a kései érkezés, mert alig maradt idő valamire, nagyon kellett sietni mindennel.
Elég hideg van ma, látszik a lehelletem, ezért dzsekiben indulok el. Az első bár szerencsére nyitva van, úgyhogy kényelmesen leülve csúszik le a cortado és a tejeskávé (2,50€) majd 8:40-kor már újra úton vagyunk.
A városka szélén egy alternatív útvonalat találunk Zas felé, ami negyed órával hosszabb, mint az eredeti. Állítólag szép, de mivel ma hosszú napunk lesz, inkább az eredeti úton maradunk.
Kilenckor már meleg van, mindenki veszi lefelé a kabátot, sálat, pulcsit. Kicsit még ködös az idő, de később biztosan jó lesz ez. Mire beérünk az erdőbe a nap is kisüt, ahogy kell.
Zas előtt kimegyünk az úttest szélére (gondolom emiatt lett az altetnatív útvonal) de nem gáz, mert gyakorlatilag nulla a forgalom. Hamarosan újra erdőbe fordulunk. Itt kissé lemaradok fotózgatni, jó lesz egy darabig egyedül menni.
Egyszer csak megszólít valaki az erdő közepén: az indián csaj az. Na, gondoltam, akkor ennyit a csendről. A kávézóból előbb indult el, mint mi, aztán frankón eltévedt. Nem csodálkozom, mert tegnap elhagyta a tányérját, tegnapelőtt meg a zarándokútlevelét, előtte meg majdnem a kölcsönkért bicskámat. Mesélte, hogy ő a hosszabb alternatív utat választotta, de az nem nagyon van kijelölve, vagy ha mégis, akkor kék nyilakkal. Nagyon megörült nekem, mentem vele pár száz métert, majd megálltam "pisilni", úgyhogy ezután végre megint egyedül mehettem tovább.
Egy kis faluhoz érünk tizenegykor, a neve A Pena. Van itt egy albergue ami bár is egyben, de úgy döntünk, hogy inkább továbbmegyünk. A falu mellett szélturbinák működnek, amiket imádok.
A szomszéd falu neve Fornos, amit mókás kedvű emberek inkább átneveztek:
Már nagyjából egy tízest jöttünk, de még több, mint 20 van mára, úgyhogy haladunk tovább az úttest mellett. A turbinák sokaságából azt remélem, hogy közel van már az óceán. Hamarosan újra alternatív lehetőség kínálkozik, amit meg is ragadunk. Ez ugyanis ugyanannyi táv és idő, mint a hivatalos út, de aszfalt és forgalom nélkül, szóval úgy fest, hogy csak előnyei vannak annak, ha ezt választjuk.
Fél egykor megállunk Vilaserioban egy kis pihenőre, ahová befutnak a többiek is. Ők bár előttünk voltak, mégis utánunk értek ide. Lehet, hogy ez az alternatív útvonal mégis rövidebb volt egy kicsivel. Ledobom a nadrág szárait és bekenem magam naptejjel, majd indulás előtt még feltöltöm a kulacsot.
Az úttest mellett megyünk tovább, ahol kibicsaklik a bal bokám és a jobb térdemmel tompítok. Király, kicsit vérzik, de nem fáj, az aszfalt meg steril. Majd később lemosom.
Persze ha kb. 5 perce nem vettem volna le a gatyaszárakat, akkor most semmi bajom nem lenne. De mint tudjuk, a "lenne" meg a "volna" szart sem érnek, szóval vállat vonok és megyek tovább. Meg hát megállíthatatlan vagyok, na.
Út közben eszegetünk, mindenki megosztja amije van. Mivel az utolsó napokat nyomjuk, így igyekszünk kiüríteni a kajászacskóinkat. Ezért eszünk egyszerre füstölt sonkát Oreo keksszel, vagy barackot csokival. A lekváros pacal pedig mint tudjuk úgy készül, hogy véletlenül kettőt lapozunk a szakácskönyvben.
Az aszfalt után hamarosan megint erdők jönnek, majd újra aszfaltos út következik. A naptejes módszer természetesen működik, azóta sem süt a nap, amióta vagy fél órája felkentem magamra a cuccot.
Santa Marina végén találunk egy pihenőhelyet ivóvízzel. Itt megpihenünk kicsit, majd negyed négykor elindulunk. Még 12 kilométer van hátra, az nagyjából 2,5-3 óra.
A jelek ezen az úton egyébként két irányba mutatnak. Az oszlopokon a Finisterra irányát jelzik, de a felfestés a visszautat is mutataja "SC" azaz Santiago de Compostela kiegészítéssel.
Fél ötkor aztán Lago előtt felmásztunk egy kisebb hegyre. Nem volt egyszerű, nem is hiányzott mára, de a panoráma kárpótolt az erőfeszítésért. Arra jutottunk, hogy mivel a csapat másik fele egy nap késéssel jön és nem mindenki megy el Muxiába utána, hogy mi a harmadik - holnapi - napot ott fejezzük be, majd másnap megyünk át Fisterrába, amikor a többiek is odaérnek, így még egyszer együtt lesz mindenki.
Lagoba negyed hatra érünk be. Közben a dán és az indián csaj telefonál, hogy ők odaértek és foglaltak helyeket nekünk 12€ áron, nem kell rohanni.
Fél hétkor a város határában meg kellett állnunk egy sörre (1,50€), hogy legyen erőnk az utolsó két kilométerhez. Nyolc előtt egy kicsivel érkezik meg a csapat második fele a szállásra, de előbb a szomszédos bár boltrészében gyorsan veszünk egy kis ennivalót 6€ értékben.
Szerencse, hogy tegnap mostam, mert éhen halok, nincs kedvem most ezzel tökölni. Gyors kajálás után elájulok inkább.
Költés:
kávé 2,50€
sör 1,50€
bolt 6€
szállás 12€
Szumma 22€ < 30€ szóval jól gazdálkodtam!
Csatlakozz hozzám Facebook-on is!
A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:
Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!
