Reggel 7-kor kelés, majd kényelmes reggeli főtt tojással, paradicsommal, májkrémes sajtos baguette-tel. Jobb itt a szállás konyháján kajázni, mint út közben.
A csajok tegnap azzal oltogattak, hogy ketten voltak egy hatágyas szobában, szóval nem aggódok a mai szállásom miatt, mert pont egy szakasszal vannak előrébb mint én. A bakim szerencsésen megszáradt, de a zoknik nem, eszem az előrelátásomat (más talán paranoiának hívná) hogy hagytam egy párat mostalanul.
A szemközti kávézóban megiszom az út eddigi legdrágább cortado-ját 1,50€-ért, aztán elindulok sétálni.
Rest In Pieces
Közben lehajolok, az övtáskámban gyanús pattanást hallok, a szörnyű gyanúm pedig azonnal beigazolódik: eltört a spork-om, ami olyan jól szolgált eddig. Balutól ugyan kettőt kaptam, de az egyiket továbbajándékoztam az egyik pótanyámnak. Na mindegy, ez van, a hátralévő pár napot már kibekkelem nélküle.
Közben kapok egy emailt Suzanne-tól, amiben leírja, hogy összefutott Nataschával, és milyen mókás volt, amikor kiderült, hogy mindketten jöttek már velem, és hogy mennyire örül, hogy megismert engem és őt is. Minket az értékes találkozások közé sorol, ennek nagyon örülök.
Nincs hideg, de köd van, ezért felteszem a táskára a huzatot.
A helyi időjós mondott azért esőt is, úgyhogy elérhető közelségbe teszem a kalapot és az esőgatyát. Fel nem akarom venni, elég annyit pácolódni, amennyit feltétlenül muszáj.
Aszfaltos az út, nincs szél sem eső, kellemes a hőmérséklet. Jól kezdődik ez a nap. Egy szép hídon átkelve az út egy vasúti töltés mellé vezet. Itt fura kettős követ látok, az egyik kerülőútra vezet. Itt nincs is kilométerjelölés, csak ez a felirat.
Maradok az eredeti útvonalon, ahogy a többiek is. Később egy nagy felüljáró alá kerülünk, lenyűgöznek ezek a méretek.
Fura ötvenes táblát látok az ösvényen, amiről az jut eszembe, hogy itt maximum Szalay Balázs nyomná ennyivel, vagy Duen cimborám, ha kapna egy durva tesztautót. :)
Egy ködös mező, kis patak fahíddal és gyönyörű erdei ösvény. Csodaszép helyeken sétálok, közben pedig a kabátot is leveszem lassan, nem kell már.
A ködös erdő után egy ködös fennsík következik. Kicsit egy háborús film helyszínére emlékeztet, nagyon hangulatos.
A 110-es kilométerkőnél kiráy kis települést találok, benne fullos medencés szállással. Ha ezt tudom, tegnap lehet, hogy ennyivel tovább jövök. Bár a medencére pont nem lett volna szükségem.
Eszembe jut, hogy pont a Paks-Budapest távolságnál járok, szóval olyan ez most, mintha otthonról hazamennék gyalog.
Azt veszem észre, hogy ma több szülő megy gyerekkel, mint eddig. Van, aki turistaként, de látok egy anyukát egy kissráccal, akik mindketten hátizsákoznak. Egy ázsiai pár pedig babakocsiban viszi a gyereket.
Nagyon izgalmas a mai nap, a ködös utakat egy varjú károgása teszi még kísértetiesebbé. Közben elmegy mellettem egy brazil pár, erről eszembe jutnak kedvenc braziljaim: Isabelle és a varázsló. Vajon mi lehet velük? Vicces lenne összefutni valahol.
Délelőtt 10:00 felé feloszlik a köd, lassan kisüt a nap is. Párás meleg lesz az idő, az ember úgy érzi tőle, hogy ragad a bőre.
Kicsit később megállásra kényszerülök, egy fiatal lány már áll az úton ott, ahol én is. Egy nagy halom tehén jön szembe, a gazda hajtja őket a legelőre. Összemosolygunk, majd együtt indulunk tovább. Kiderül, hogy a lány neve Elizabeth és Iowa-ból jött ide. Panaszkodik, hogy itt pontosan olyan, mint otthon, rohadt sok a tehén.
A lány iskolai programmal jött Európába, pár napig megy, aztán önkéntes lesz Santiagoban.
Donativo kajáldákba botlunk, egymás után mindjárt kettőbe is. Az elsőnél egy asztalkán mindenféle üdítőt találunk, veszek gyorsan egy jó hideg kólát, jól jön a cukor a szervezetemnek.
Kicsit arrébb egy néni mindenkinek finom fánkokat ad, ha kell, ha nem. Nagyon kedves, dobok is egy kis aprót a gyűjtőedényébe.
Hamarosan újabb tehenes roadblock következik, de ezeket nem tereli senki. A brigád fele a legelőn van, ezek meg csak dekkolnak a kapuban az úton. Odaérek, majd elkezdem összecsapogatni a túrabotokat, közben rájuk kiáltok. Beválik a dolog, megindulnak az állatok, újra szabad az út. Nem tudom, hogy a többiek meddig dekkoltak volna ott, ha nem jövök! :)
Rengeteg farm mellett megyünk el, majd egy kis kávézónál csatlakozik hozzánk Liz iskolatársa.
Hamarosan egy jópofa bódéhoz érünk, itt nem a szokásos fehér, vagy keresztes kagylókat árulják, hanem nagyon menő mintákat festettek rájuk. Egyszerű ötlet, de nagyon jó kivitelezés. Sokan vesznek is belőle.
Délután 14:00-kor érkezünk meg, egy nagyon király tó mellett van a város, egy hatalmas hídon át jutunk oda:
Variációk hídra
Egy nagyon fura körforgalom közepén álló lépcsőn keresztül sétálunk be a központba. Később megtudom, hogy ez a régi híd utolsó megmaradt darabja. Rengeteg szálláshely van a településen. A lányoknak van valahol foglalásuk, én inkább elköszönök, majd összefutunk, ha úgy alakul. Vagy nem. :)
A municipal alberguében kötök ki, 6€ a moder, jól felszerelt szállás. Gyors zuhany, majd mosás, így minden göncöm tiszta.
Egy óriási para van: a konyha azért ilyen jó állapotú, mert senki nem használja. Ugyanis egy kanál nem sok, annyi felszerelés sincs benne, a sok szép szekrény mind tök üres! (A kajálásról bővebben itt olvashatsz!)
Ami viszont tökély: A hűtőbe benézve találok egy joghurtot. Biztos a tegnapi virsliadományom jutalma. Hagyok is egy kis lekvárt a helyén, hogy ne törjem meg a folyamatot.
Elszaladok szerezni egy baguette-t, meg körülnézek a városban, ami eddig nagyon szimpatikus.
Pár kép Portomarin-ról:
