Siker, pontban hatkor elindulok. Kifejezetten kellemes idő van a korai óra ellenére, épp hogy nincs melegem a dzsekimben.
Tegnap lett egy pici vízhólyag a bal sarkamon, de egyelőre nem fáj. Kiszúrtam, meglátjuk ma mi lesz vele. A szállás tuti volt, az Elvis Bár király (ééérted?) de most irány León, lássuk tényleg olyan szép-e, ahogy a csajok üzenték tegnap.
A városka határában a szobornál felveszem a fejlámpát, hátra felcsapom a piros fényt és elindulok. Biztos ami biztos, az esővédő huzat is felkerül a táskámra.
Egy épülő autópálya felett vezet át a híd, a tetejéről már látom az első település fényeit. A mai nap jó ebből a szempontból, mert több falu is útba esik, változatosabb, mint a pusztában baktatni. A fejlámpa lekerül, nincs már rá szükség. A hátsó pirosat azért még fent hagyom, mert az úttest szélén haladok.
Hamarosan a tegnap megszokott fasorok egyikén megyek, mellette a földön egy kínai sárkányra emlékeztető öntöző. Felkapom az esőkalapot, mert felhős az ég, és egy-egy cseppet néha érzek az arcomon.
Mansilla de las Mulas mellett lovas zarándok házaspár abrakoltat. Integetünk egymásnak, én nem állok meg, de menet közben én is abrakolok: megeszek egy banánt.
Mansilla a hely, ahol az eddig látottak közül a második legmenőbb zarándokszobor található. Egy német pasas hozzám lép, és egy szép fanyelű Opinel bicskát nyújt felém, kérdezi, hogy én vesztettem-e el? Van ilyenem otthon, nagyon szeretem, ajándékba kaptam, de ide a svájci vadászbicskával jöttem. Mondom neki, hogy sajnos nem az enyém, majd lefotózzuk egymást a szoborral. Nagyon kellemes kis városka ez.
Egy hídon át hagyom el, majd az út mellett vezet tovább az ösvény. Az eső is eláll végre, az ég tisztulni kezd, talán esélyes egy száraz ruhás városnézés (Spoiler: nem az).
8:30-ra érek Villamoros-hoz. A telefonom szerint 15.000 lépésem volt eddig, az pont 10,7 kilométer. Remélem, hogy dél körül León-ban nyomom már. Észreveszem, hogy kicsit sántítok a bal lábamra a tegnapi kis vízhólyag kímélése érdekében. Odafigyelek innentől, hogy rendesen lépjek inkább, nehogy a rossz lépések miatt estére izomfájdalmam legyen.
A Casablanca nevű kávézónál megállok egy finom cortado-ra, kapok hozzá egy frissen sült ropogósan omlós vajas ízű mini croissant-t, de le sem veszem a táskám, megyek tovább. Végre változatosabb az út, egy szép új gyaloghídon át megyek.
A táj ezután már meglehetősen ipari hangulatú lesz, szóval sok szépséget ne várjon, aki erre jön.
Beigazolódott, hogy Burgos és Leon között azért olyan sok szép látnivaló nincsen, mint ami mondjuk Burgos előtt volt. Én mégsem bántam meg a sétát.
Hamarosan elkezdi az eső újra, de szerencsére a szokásos mázlim dolgozik, épp egy híd alatt vagyok amikor elkezd ömleni. Itt pont egy magyar falfirka mellett állok meg öltözködni.
Felveszem tehát az esőgatyámat, majd teljes harci díszben csapatom neki a szakadó esőben egészen León-ig.
"Nem én választottam a zorallságot, a zorallság választott engem"
Erről a képről eszembe jut ez a zene, hát be is tolom:
Az egyik kis faluban megakad a szemem ezen a kosárpalánkot, majd jót nevetek. Elképzelem a beszélgetést a telepítése előtt:
"Hé, Juan, nem fér el a palánk a játszótéren, mi legyen?"
Mire Juan:
"Semmi para, fordítsuk ki az úttest felé, majd odafigyel, aki játszik!" :)
Hol jobban, hol kevésbé esik az eső, néha teljesen el is áll. Ilyenkor megkönnyebbülve és reménykedve veszem le a kalapom, de nemsokára mindig vissza kell tennem. A város szélén ismét rákezdi, és most már nem is marad abba.
León elején egy bódénál polgárőrök állítanak meg minden vándort kedvesen, majd adnak egy térképet, amin bejelölik a szálláshelyet, ha van.
Gyaloghídon vezet tovább az út, de nem nagyon fotózok, mert eléggé szakad az eső és nem akarom eláztatni a telefonomat, ami egyébként meglepően jól bírja a gyűrődést.
Mindegy, adok neki még pár órát, addig pihenek, fürdök, kaját szerzek. Kicsit a Burgos-i napra emlékeztet ez, estére ott is jó lett az idő végül.
11:30-ra az alberguénél vagyok, nagyon jó, hatágyas szobában kapok helyet 10€-ért, külön hozzá tartozó fürdővel. Mindenki most érkezett, 3 francia meg a bicskalelő német faszi a szobatársam, egy ágy még szabadon van. Letusolok, kiteregetem a nedves cuccaimat a kötelemre a fürdőbe. A bakancsaim kicsit nedvesek, ezért újságpapírt tömök beléjük, mert az elszívja a vizet. Ezt a trükköt Zsuzsa mondta, köszönöm neki!
Miközben a blogot írom a szobában, hát nem belép az ukrán srác? Széles mosoly az arcán, elnevetgélünk. Pedig ez a város elég nagy, és sok szállás is van benne, sőt, ezen a szálláson is van még vagy 30 szoba, mégis újra összefutottunk.
