Háromnegyed hétkor megyek kifelé a cuccaimmal a világ legócskább szálláshelyéről. Az alattam alvó faszi miatt kishíján gyilkossá váltam, úgy horkolt, és az ágyrángatásra is csak percekre hagyta abba, hogy azon gondolkodtam, hogy hogyan, és hogy mivel hallgattassam el.
A reggelire nagyon kíváncsi voltam, sajnos be is jött a számításom. Csupa olyan előrecsomagolt cucc, amiknek értéke összesen nem tett ki 1€-t. Rávállaltam, mert naivan azt hittem, hogy kapok egy friss croissant-t vagy legalább egy ropogós baguette-t lekvárral.
Elég nagyot tévedtem... Jótanács: A Municipal Albergue messze elkerülendő Frómistában hacsak sehol máshol nincsen már szabad hely, de akkor se rendelj itt reggelit!
Szutyok szállás: Frómista Municipal albergue
Hét óra, indulok. Kellemes idő, madárcsicsergés, nulla felhő. Megiszom a tegnap tévedésből vásárolt ananászos-narancsos tejemet, ami pont olyan ízű, ahogy hangzik.
Szerintem ez az ital ugyanúgy készült, mint a lekváros pörkölt: véletlenül kettőt lapoztak készítői a szakácskönyvben.
A városka kicsi, hamar a határához érek, az autóút mellett haladunk, de nem gáz, mert gyakorlatilag nincs forgalom. Jobbról óriási masszív szürke felhőtakaró látszik, kicsit aggódok miatta. Szerencsére úgy tűnik nem egy irányba tartunk vele.
7:50-kor már az első faluban (Poblacion de Campos) vagyok. A végén fura dupla nyílba botlok, azt hiszem, hogy az egyik kamu. Kiballagok a közeli főútra, ahol kiderül a turpisság: egy újabb alternatív útvonalat jelöl a nyíl. Én maradok inkább az eredetin, megyek a főút mellett tovább.
Van itt ez az érdekes szép kis virág, sokfelé előfordul errefelé. Eddig nem vettem észre, de éjjelre összecsukja a szirmait, majd nappalra újra kinyitja őket.
Revenga de Campos-t kilenckor hagyom el. A név hangzása épp olyan, mintha egy nagyon rossz mexikói westernfilm címe lenne. :)
Az út továbbra is dögunalom, remélem, hogy nem ez lesz végig León-ig. Újabb 20 perc múlva újabb falu, Villarmentero de Campos, majd negyed 11-re érek be Villalcazar de Sirga-ba érkezem. Itt van egy nagyobb templom, úgyhogy azt gondoltam, hogy ránézek. Bár nem szeretem a templomokat, itt inkább az út részeként és építészeti remekművekként tekintek rájuk. Bemegyek egyrészt pecsétért a zarándokútlevélbe, másrészt Zsófi megkért, hogy "gyújtsak" meg egy ledes gyertyát a nevében valakiért, ennek is eleget tehetek. Mindkettő sikerült. Épp időben, mert érkeznek az emberek a misére, ezért gyorsan le is lécelek.
A legkirályabb zarándokszobor is itt van a templom mellett, plusz egy lábmosó hely, ami az érdeklődés hiánya miatt jelenleg nem működik.
A falu végén hatalmas Santiago-t jelző tábla, majd sajnos az eddigi dögunalom folytatódik tovább.
Az idő jobbra fordul, kisüt a nap. Páran az úttest szélén mennek, mert kellemesebb a lábnak, mint a kavicsos gyalogút.
Kisvártatva egy rendőrautó érkezik, és bár szinte nulla a forgalom, mégis leküldi őket a nekünk zarándokoknak kijelölt útmenti ösvényre. Nagyon vigyáznak a zarándokokra.
Pontosan délben megérkezem Carrión de los Condes városába. A csajok tegnap itt szálltak meg valami horror áron, azt hiszem 18€/főért. Én megiszom valahol egy rendes cortado kávét, majd tovább ballagok, mert ez még csak egy "huszi" volt eddig, úgy érzem, hogy vinne tovább a lábam.
A város szép és nyüzsgő, van itt sok túrabolt is, ahol esetleg pótolhatjuk ami kell. A túlsó végén elhagyom a települést egy szép hídon át és folytatom az utamat.
Kicsit arrébb találok egy pihenőt, de annyira száll a nyárfa termése, hogy bár már eléggé éhes vagyok, emiatt nem állok meg itt enni.
A városból kiérve ha egyáltalán lehetsége, akkor az eddiginél is unalmasabb 17 kilométer várt rám. Ráadásul megint tök egyedül vagyok a pusztában, a nap pedig forrón tűz a fejemre.
Levettem a táskámról az egyik túrabotot, amit ma nem használtam, hogy ha mondjuk Snoopy egyik kóbor rokona szemet vetne rám kéznél legyen. Benyomtam egy kis zenét, és megindultam:
"Ne állj meg, amíg a csoda meg nem történik"
Egy árokparton fura nagydarab fazon üldögél katonai cuccban. Épp a cipőjét veszi fel. Köszönünk egymásnak, de nem várom meg, nem megyek gyorsan, ha akar, simán utól ér.
Kisvártatva találok egy kellemes árnyékos pihenőt, itt végre megkajálhatok. Közben lerúgom a bakimat, hadd hűljenek a lábaim. A kaja végére a fura figura is odaér, integet, és megy tovább. Mintha oroszul dünnyögne folyamatosan. Na király, egy nagydarab militarista orosszal vagyok kettesben a pusztában, ahol senki se hallja, ha sikoltok. :)
Pihenőhelyek néhány kilométerenként azért vannak, kutakat is látok, de egyikben sincs víz. Egy fa törzséről lelógó tábla foodtruck-ot ígér 8 kilométerre, de természetesen ha volt is, ebben a késő délutáni időpontban nyoma sincs már a kajás kocsinak.
Kisvártatva 3 bicajos zarándok kerekezik el mellettem, ami azért megnyugtató.
Közben beérem a katonai cuccos srácot, kiderül, hogy nem orosz, hanem ukrán. Nagyon kedves, barátságos fiatal srác, emlékeztet egy haveromra. Megkérdezem, hogy minden okés-e, van-e elég vize, ilyesmi. Bólint, hogy igen. Elköszönünk. Később még beérek egy amerikai meg egy szlovén manust is, szóval vannak még rajtam kívül ezen a kései órán a pusztában bevállalós őrültek.
Fedett pihenőt találok a célomtól nem messze, csak 6 kilométerre. Jól jön egy kis mesterséges árnyék és a kis pihenés. Már délután 4 óra van, szóval igyekezni kell.
A mai szállásom, melegen ajánlom
Pontban 5-kor megérkezek Calzadilla de la Cueza nevű faluba, ezzel letudva a Camino két legunalmasabb részét. Itt a két 5€-s szállás már teltházas, de a szemközti 15 eurósban van még egy utolsó hely. Nincs mit tenni, befoglalom. Azonnal kérek egy sört, tőlem szokatlanul 3 perc alatt be is verem. A panziós nő Nuria extra kedves, elbeszélgetünk. Tudja hogy Budapest Buda és Pest városokból áll, elmeséli, hogy már háromszor járta végig a Caminót, és hogy most kezdte ezt a panziót csinálni egy hónapja a barátnőjével. Egyébként eddig szabó volt és esküvői ruhákat készített, de érezte, hogy a zarándokok közelében kell lennie. Jókat derülünk, nagyon pozitív ember. Megfigyelem, hogy minimum 4 nyelven beszél folyékonyan, mert franciául, angolul, németül és spanyolul szól az emberekhez, és nem csak konyhanyelven, mert poénkodik is velük. Kiderül, hogy még azért hollandul is tud, biztos ami biztos, mert ott is élt pár évet. Letesztelem, és tényleg ismeri a hollandok krákogós "H"-nak hangzó "R" hangját, ami nekem annyira szokott tetszeni. Nagyon jót beszélgetünk, a kollektív tudatról mesél, nagyon spirituálisan áll az élethez. Azt mondja, hogy neki hosszú évekig tartott, mire megszerette önmagát, mert ez az első lépés a boldog élethez. Hogy észrevegyük, és örülni tudjunk a most szépségeinek, ne vágyódjunk el a jelenből sem a jövőbe sem a múltba, mert az azt jelenti, hogy a jelenünkben szenvedünk. Szerinte én azért szeretek fényképeket készíteni, mert észreveszem a szépet a jelenben, és így őrzöm meg a jövőre. Szóval szeretni kell magunkat, aztán az életet, és vele másokat. Mert minden lélek gyönyörű és tiszta, csak van, amelyik épp gonosz szerepet játszik, de emiatt még jobban kell szeretni, mert neki most sokkal nehezebb.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy miatta, és emiatt a beszélgetés miatt kellett ma idejönnöm. Már egyáltalán nem bánom a hosszú idevezető utat.
"Every soul is pure and beautiful"
