Reggel esőre állt az idő. Gyorsan összerámoltam, és hétkor már indultam is az utamra, a zsákomra pedig (biztos ami biztos) felszereltem az esővédő huzatot.
Kellemesen indult a nap, vízszintes terepen kedves erdei úton, ami 3 kilométer után bevitt a szomszéd faluba.
Az út szélén induláskor az a bizonyos tábla, amit minden zarándok lefényképez
Itt egy nagyon király festett kerítés fogad, majd rögtön utána egy kis bolt van, ahol reggelit vásárolhatunk magunknak, ha akarunk. Én kihagytam, mert a szálláson vettem az automatából némi csokis csigát meg kávét, szóval megvolt a hidegindítás, de nagyon sokan megálltak itt. A falubéli házak gyönyörűek, engem legalábbis teljesen lenyűgöztek.
A kényelmes séta után jött némi terep, de nem volt annyira kemény. Az eső viszont rendesen eleredt, úgyhogy felvettem az esőkalapomat és az esőnadrágot egy útszéli féltető alatt, így legalább azokat is kipróbálhattam. (Mondanom sem kell, hogy 10 méterre a fedett helytől eredt el, szóval mázlim volt megint) Az esőcuccok úgy tűnik, hogy tökéletesen beváltak!
A kedvenc ivóvizes kutam egy falu közepén
Volt pár patak út közben, rajtuk pedig itt-ott elég fura átkelési lehetőségek, de összességében nem volt nehéz a terep, kényelmesen lehetett haladni. A zsák súlya kicsit húzta a vállaimat, de minden kis pár perces pihenő után eltűnt ez az érzés egy időre.
Később az ereszkedés azért már elég kemény volt, ismét nagy hasznát vettem a túrabotoknak az esőtől csúszós kavicsos ösvényen. Többen el is estek itt, úgy hallottam, hogy valaki olyan szerencsétlenül csúszott el, hogy a túrabotja felszakította a szemöldökét és 5 öltéssel kellett összevarrni. Minden bizonnyal fogalma sem volt róla, hogyan is kell helyesen használni (pl. fogni) a botokat, ezért tudott így rácsúszni.
Zubiri hídja
Zubiribe érve elállt az eső. Itt összefutottam 2 székely nővel, akikkel összebarátkoztunk. Nagyon jó fejek, otthon 1-1 lakásotthont (=kisméretű árvaház) vezetnek. Természetesen volt náluk szalonna és szalámi otthonról, természetellenesen viszont egyáltalán nem volt náluk pálinka. Nagyon jókat mókáztunk, fejleszthettem székely nyelvtudásomat, ami már amúgy is eléggé számottevő. Ők így nyomják:
(Marha büszke voltam magamra, amikor este a konyhában "lapittót" kértek tőlem, én pedig egyből odaadtam a vágódeszkát!)
Együtt mentünk tovább az 5 kilométerre lévő következő faluba. Egyébként errefelé nagyon sokféle nagytestű ragadozómadár él, mi is láttunk jónéhányat. Az egyik csaj viccesen meg is jegyezte a felettünk köröző nagy madarakra mutatva, hogy: "Néhány óra múlva könnyű prédák leszünk!" :)
Azt gondoltuk, hogy kb. egy óra lesz az út, de terepen nem jó sétatempóval számolni. Csaknem a duplája alatt érkeztünk meg Larrasoana-ba, ahol még Zubiriből telefonon lefoglaltunk egy szállást fejenként 12 Euróért. Ezt egyébként igen jól tettük, mert nem lett volna helyünk, ha nem szólunk oda.
A környék rendkívül takaros, bármelyik házat elfogadnám errefelé
A szálló tökéletes volt, mindennel fel volt szerelve. Kitaláltuk, hogy hárman összedobunk egy mosásra, meg közösen készítünk kaját. Emiatt a mosásunk kijött fejenként 2,5 Euróból (ennek nagyon örültünk, mert nem tudtuk, hogy másnap összesen kettőből meglettünk volna, harmadnap pedig ingyen, de hát ez az úgynevezett tanulópénz) vacsoránk és a reggeli szendvicsek pedig nagyjából hatból kijöttek per fő.
Íme a készülő kisfilmből egy újabb ízelítő:
Köszi, ha megosztod!
Előző bejegyzés Következő bejegyzés
Ha tetszett, nyomd meg a gombot!
