Reggel hatkor ébredtem egy telefon ébresztőjére, ami olyan volt, mint az enyém. Szerintem Olivier-é lehetett. Hétig urasan elkészültem, kajáltam, majd szomorúan konstatáltam, hogy hiába ez a legmenőbb hely eddig, kávé itt sincs.
Az ég felhős, szóval a táskámon hagyom a huzatot. Az idő egyébként nagyon kellemes, sem szél sem hideg nincs. A város csendes még, sehol senki.
kb. ilyen fejem van kávézás előtt
Reggel óta ez a zene megy a fejemben, úgyhogy el is indítom, hátha elmúlik:
Meseszerű köves úton megyek. A nap lassan kel, a földeken pára ül, nagyszerű látvány, sikerül is néhány elég ütős felvételt készítenem.
Az ösvény újra az úttest mellé vezet ki, majd a várohatártól nem messze gyönyörű -de a tegnapi esőktől elég sáros- erdei útra térünk.
Reggel nyolckor már elég sokan vannak az úton, sok új arc, és még több táska nélküli turista. Mondták, hogy a legtöbben az utolsó 1-200 kilométert teszik csak meg, ami szerintem azért nem az igazi, mert ennyi idő alatt rá sem tud hangolódni az ember az útra. Kirándulásnak jópofa, de azért felesleges ide utazni.
Fél kilenckor egy bárban összefutunk az iowai cowgirl-ökkel, emailcímet cserélünk, de nem várok rájuk. Végre ittam egy kávét, ettől felpörögve újult erővel indulok tovább.
Háromnegyed kilenckor Mato Casanova környékére érkezem. Fél perc alatt suhanok át rajta, de a Casanova táblával azért csinálok egy szelfit, had trollkodják szét a képet Facebook-on a haverok! :)
Az erdei út folytatódik, nagyon jó nap ez a mai, annyira szép minden és a terep sem nehéz. Nagyon remélem, hogy ez innentől így is marad.
Egy ipartelep előtt végre kutat találok, megtöltöm az üres kulacsomat. Borult az ég, esőre áll, de egyelőre nincs gáz.
Fél 11-kor Melide-be egy szép kőhídon át érkezek, ez egy nagyon takaros kis város szép kőházakkal. Ez kb. a 15. kilométerem ma, tehát félút körül vagyok. A csajok eddig tervezték a mai napot, én azért ettől bőven tovább megyek még.
Kihasználom, hogy városban vagyok, veszek le pénzt egy bankautomatánál és vásárolok némi gyümölcsöt emberi árakon.
A városból egy meredek ösvényen át jövök ki. Hamarosan egy fura boltot találok, mellette egy temetőt, aminek a kápolnájánál pecsételnek. Nekem már alig van hely a Credencial-ban, ezért úgy döntölk, hogy elég lesz a napi két pecsét.
Megállok, és felteszem a kalapot. A dzsekim is elő van készítve, elmentem ezelőtt klotyóra, kajáltam is, szóval most már jöhet az eső, ha akar.
Egy sertéstelep (végre! Akkor lehet, hogy mégis igazi a spanyol sonka?) mellett újabb kerülőút jön, de mivel a kövekről lelopták a táblát, nem egyértelmű, hogy melyik az eredeti és melyik a kerülőút.
Alaposan megnézem a kövek közötti térképet, majd úgy döntök, hogy jobbra megyek. Jól teszem, az út gyönyörű, rögtön egy kis patakot találok, amin sziklákból van a híd.
Párszáz méterrel arrébb rá is kezdett az eső, de újra mákom volt, pont egy nagy üvegszálas műanyag buszmegállónál kapott el. Ide behúzódtam kicsit, legalább pihenek és nyújtok, meg kajálok egy finom barackot.
Lehet, hogy ma gyümölcsnapot tartok, de hol szerzek hozzá barackpáleszt? :)
Kicsi később már vagy öten voltunk a megálló fedése alatt, beleértve Steven bácsit Kaliforniából és a tegnap megismert kis barátait. Pontosan dél volt. Jó nagy gyökér az öreg, mert kérdés nélkül rágyújt mellettem a kunyhóban, úgyhogy inkább továbbállok.
Az az érzésem, mintha dzsungelben lennék, erre a szakadó eső is rásegít. Nem lepődnék meg, ha majmok ugranának elém a fák közül.
Erről jut eszembe Natasha sztorija, mesélte, hogy amikor Afrikában éltek és elmentek kempingezni, a kaját zárható alumínium ládában kellett tartani a páviánok miatt. Azok mégis kiszagolták, és átharapták a ládát. Viszont annyira szexista állatok, hogy Tasha és az anyja hiába kiabáltak, rájuk se hederítettek, amikor viszont meglátták az apját közeledni, azonnal elszaladtak. Van viszont itt egy nagyon zsír kis kocsi, körbe is fotózom:
Pihenőhelyhez érek, de az eső miatt nem tudok itt kajálni, pedig már éhes vagyok. Van a táskámban keksz, az első száraz helyen kiszedem.
Eláll az eső, én épp egy falu határába érek, ahol egy kávézónál megállok. A pár napja vésztartaléknak vett egy eurós keksz olyan, mintha a világ legjobb steak-je lenne.
Újabb pihenőt lelek egy aluljáró után. Ez nagyon jó lenne, mert patak van mellette és árnyékos is, de sajnos itt is minden vizes. Páran megállnak itt, én inkább megyek tovább.
Egy kis kaptató után fura nyilak térítenének balra az erdő felé, de én inkább az útjelző kőnek hiszek. Be is sétálok "A Fonte Prata" nevű világvárosba, ami picike, de egyébként nagyon szép.
A falu végén hangulatos pihenőhelyet lelek sajnos "természetesen" ivóvíz nélkül, pedig már örülnék neki, ha egy kútba botlanék.
Ezután egy kaptató jön, majd újabb ereszkedés, de az út jó sima és könnyen járható. Háromnegyed kettő van, ha minden jól megy, számításaim szerint nagyjából egy óra múlva célba érhetek.
Kettő körül Ribadiso-ba érkezem. Ez egy patak partján lévő csodaszép kis hely, tele új építésű alberguékkel. Majdnem itt maradok annyira tetszik, de beterveztem a mai estére a városnézést, szóval ballagok tovább.
Délután 14:35-kor lépem át Arzúa határát. A nap szépen süt, remélem szép a város, és érdemes volt idáig jönni ma. (Update: Nem, sajnos a város elég egyszerű.)
A szállás 10€ és nagyon rendben van, olyan, mint egy kis hotel. Gyorsan mosok, kajálok, aztán pihengetek kicsit, mert elég húzós volt ez a nap.
