El Camino kalandok

Camino - Vándortúra - Felszerelés - Teszt - Magazin

Muxía, pihenőnap

2018. július 23. 17:34 - Pellegrino

Santiagóban reggel igen sok dolgom volt, ezért csak a délutáni busszal megyek majd ki kedvenc falumba meglátogatni a magyar alberguét, személyesen is megismerni tulajdonosát Rózsát és nyugiban forgatni, fotózni és pihenni egy napot mielőtt elutaznék Magyarországra. Apropó utazás: még ezt is ki kell ma találnom.

img_20180719_104242.jpg

A busz naponta kétszer megy csak Muxiába, egyszer 8:45-kor, egyszer pedig délután 16:45-kor, szóval nem nehéz választani a rengeteg lehetőség közül.

img_20180721_102849.jpg

Én még be szeretnék vásárolni pár apróságot, meg tettem 2 ígéretet, amiket végre kell hajtanom, de túl korán sajnos nem lehet, ezért a délelőtt ezeknek az elintézésével telik el. Hajnalban kicsit esik az eső, de pont mire elindulok eláll, aminek nagyon örülök.

1532185338041.jpg

1532185431933.jpg

Ő valószínűleg nem egy zarándok  a McLaren volánja mögött. Bár sosem lehet tudni...

Beugrok a helyi zarándokirodába, ahol otthagyom az amerikai Dani túrabotjait. Ő már elutazott, de ezeket nem tudta magával vinni a repülőn. Én pár napja kiszúrtam, hogy az iroda udvarán gyűjtik a botokat és majd kiállítást rendeznek belőle, ami tök jó dolog. Az egyik botra az én nevemet írom (mégiscsak én melózok vele) a másikra az övét. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz belőle, azt hiszem egy erdőt szeretnének készíteni belőlük, ha elég sok összejön.

1532185485551.jpg

Elmegyek még egy karaj karácsonyfadíszt venni, mert a Karácsonyházban készül egy olyan karácsonyfa, amin a világ minden tájáról származó díszek lesznek. Sikerül is szereznem egy Santiagósat, ami ráadásul nem törékeny, így bátran betehetem a hátizsákomba.

1532185393678.jpg

Körülnézegetek még, mert az időmből bőven kitelik. Leesik az állam, hogy mennyi baromságot árulnak itt Santiagós meg Caminós ajándéltárgyakként. Ilyen például a Hello Kitty-s póló, vagy a Caminós csúzli...

1532185577116.jpg

Ezután irány a katedrális, ahol gyertyát gyújtok azokért, akik már nincsenek köztünk. A múltkor sajnos nem volt rá lehetőségem, de talán jobb is, hogy most pótolom, amikor egyedül vagyok itt.

1532185372500.jpg

A hazaút kicsit kacifántos, mert a Ryanair emberei sztrájkolnak éppen, tehát ezzel a céggel most inkább nem számolok. Tavaly velük utaztam Santiago-Barcelona-Budapest irányban, de most inkább a Wizzair Porto-Budapest járatára váltok jegyet. Ahhoz képest, hogy 2 nap múlva tervezek indulni viszonylag olcsón megúszom a jegyet 130€ áron (a többi napon 200 felett voltak a jegyek, szóval csak mázlim volt). Erre ráugrik további 36€ a Santiago-Porto buszjeggyel (busbud.com oldalon foglaltam) plusz 8€ a Muxia-Santiago buszjegy, de azt a sofőrnél kell majd fizetni. Később Rózsától megtudom, hogy lett volna buszjegy Portóba átszállással 18€-ért is, de sajna addigra megvettem a drágábbat. Ezt hívják tanulópénznek, azt hiszem. Itt a megoldás: Santiago-Vigo 6,8€ a Monbus járatával, Vigo-Porto 12€ az Autna buszával. Az utóbbira online is lehet jegyet venni, a Monbusra csak a helyszínen a sofőrnél vagy a pénztárban. A reggel 9-kor induló busz 10:30-ra ér Vigoba, onnan 12-kor indul tovább az Autna busza, ami nagyjából 3 óra múlva Portóban van. Szóval olcsó és viszonylag gyors is. Mondjuk ez a lehetőség  csak akkor jó, ha Santiagóban alszik az ember, mert a muxíai reggeli busz csak 9 után ér be, úgyhogy nem idegeskedem emiatt.

Utána az élvezeteké a főszerep: meglátogatom a kedvenc helyi boltomat, ahol nagyon spéci amerikai édességeket lehet venni. Be is ugrik a táskámba két fura Milky Way meg egy csomag epres(!) M&Ms.

1532185299179.jpg

Rengeteg időm van még, de szerencsére páran még a városban vannak, így leülünk dumálni a pályaudvar melletti bárba. Itt van Andreas, az argentín lány, az indián csaj és Robert a német fiú.

1532185262051.jpg

A pályaudvar előtt egy ember kéreget, szóba elegyedek vele. Kiderül, hogy Rómából jött, meg is mutatja az igazolványát, amiben rengeteg pecsét van. Fanatikus a srác, a kezén kagyló tetoválás van, a nála lévő biblia is tele van pecsétekkel. Adok neki egy eurót, meg visszafelé, amikor nem figyel, a táskájára teszek egy szendvicset a bárból.

1532185615104.jpg

A busz kicsit lassú, de nem gáz, nincs már innen hová sietni. Időnként elszundítok kicsit, zenét hallgatok, vagy nézelődök menet közben.

1532186633795.jpg

Rózsa már vár, bestoppolt nekem egy kiváló ágyat (alsó sarokágy konnektorral), aminek nagyon örülök. Teltház van nála, amit nem csodálok, nagyon jó hangulata van a szállásnak és iszonyat jó helyen van a főutcán nem messze a falu határától. Gyorsan mosok, majd elmegyünk sörözni a magyar csapattal, közben pedig jót dumálunk mindenféléről. 

1529174213596.jpg

A zsákomon a kagyló mellett egész úton volt valami más is a kék madzagon. Többen kérdezték, mi az, most elmesélem így az óceán partján töltött közel negyven napos utam vége felé. Ez egy olyan karkötő, amit az cég ad a támogatóinak, melynek dolgozói az óceánok műanyagszeméttől való megtisztításán fáradoznak nonprofit módon. A karkötő is ilyen szemétből készült. Ez a 4Ocean, itt találod őket, ha te is részt szeretnél venni ebben a nagyon fontos küzdelemben. Minden esetre kérlek figyelj oda, és lehetőség szerint ne használj egyszer használatos műanyag dolgokat. Főleg ne műanyag szatyrokat és inkább válassz lebomló csomagolású termékeket (üveg, papír stb.) például üveges szörpöt, majonézt, ketchupot stb. a műanyag flakonos helyett, a bolti ásványvizet pedig kiválthatod egy vízszűrős kancsóval, ami ráadásul olcsóbb is hosszú távon. Ez mindannyiunk érdeke, a tiéd is, de tenni is kell érte. 

valtoztassak.jpg

Szóval kérlek próbáld meg, ha még nem teszed, akkor gyűjtsd szelektíven a hulladékot. Én is egy magammal hozott szinte súlytalan többször használatos szatyorral mentem végig az úton és ezzel több, mint 30 darab bolti szatyrot (=szemetet) spóroltam meg a világnak.

1532341282869.jpg

Hidd el, nem volt nehéz...

Kicsit sajnálom, hogy nem maradhatok tovább, mert annyi király dolog van itt Muxía környékén, amit meg lehetne nézni. Sebaj, majd legközelebb, mert Rózsánál több napot is maradhat, aki akar.1532186551282.jpg

A másnap reggel a Delfínben igen kellemesen telik több okból is. Egyrészt innen elég kilenckor lelépni (a többi helyen általában nyolckor már tipli van) másrészt a reggeli tea és kávé ingyen jár a szállás mellé.

1532185671248.jpg

Elindulok hát terveim szerint kicsit forgatni a kereszthez, mert az időjárás tökéletes, süt a nap, nincs szél és turisták sincsenek még ott ilyenkor. Felmászok a hegyre a temető felőli sziklákon, ami bár nehezebb - főleg hátizsákkal - de sokkal rövidebb és gyorsabb, mintha körbe menne az ember. A jó idő és a nulla ember viszont bármikor elmúlhat, úgyhogy inkább sietek.

1532185760737.jpg

Egy dologra azonban nem számítok, ezek pedig a sirályok, akik nem annyira örülnek, ha a területükre idegen "madár" merészkedik.

screenshot_20180720-094317.jpg

Épp hogy pár képet tudok készíteni, máris megtámadnak, hogy elkergessenek, ezért inkább gyorsan továbbállok innen.

1532185730532.jpg1532185811633.jpg

Lemegyek a templom és a világítótorony felé, várok egy kicsit, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Miután a sirályok eltűnnek lövök pár képet erről a részről, de a szél közben beerősödik, úgyhogy sajnos ez most itt enyit tudott. Ilyen ez a filmes szakma...

A faluban aztán nyomok egy reggelit a kedvenc éttermem melletti kávézóban. Friss narancsdzsúz, dupla kávé és lekváros pirítós a menü 3,50€-ért.

1532185846064.jpg

Délre visszamennék az alberguébe, mert akkor van nyitás, de belebotlok egy csomó utcai árusba. Kiderül, hogy a péntek a piacnap, úgyhogy lövök néhány képet.

 1532186311559.jpg1532186277695.jpg1532186439645.jpg1532186380233.jpg

Út közben még beugrok az Eroskiba, ami egy helyi olcsó szupermarketlánc. Veszek szendvicsnekvalót, joghurtot, gyümölcsöt és pár sört, mi baj lehet? 12€ a költség, de ez a komplett holnapi kajám, szóval megéri.

img_20180720_114147.jpg

Nap közben elvagyok, sétálgatok, fotózgatok vagy beszélgetek a többiekkel a szálláson. Ebédre Rózsa megvendégel egy király borsólevessel, utána pedig palacsinta jön, elég jól vagyok tartva.

img_20180720_120457.jpg

A part mellett van egy kis házikó, ami körül faállványokon halat szoktak szárítani. Mivel az időjárás erre most kifejezetten alkalmas (=rohadt meleg van) odanézek, hátha le tudom fotózni. Sajnos azonban most üresek az állványok.

1532186487771.jpg

Kiderül, hogy este a szomszéd faluban sütögetős buli lesz nyolctól, úgyhogy ráveszem a többieket, hogy nézzünk ki. Az eleinte szkeptikus banda végül csak összeáll, 2 taxival 5-5€/taxi áron átmegyünk Moraime-be. A helyen egy XII. századi templom áll, a falain XVI. századi freskókkal. Mondtam is a többieknek, hogy biztosan durva kötbért fizethettek a festők 400 év késésért.

1532186924812.jpg

A buliban 7€ a kaja ára, cserébe hatalmas adag sült húst kapunk egy-egy pohár borral. Szól a zene, sül a hús, érkezik a falu apraja-nagyja, kilenckor már komoly sor van a kajáért. Én jó magyar férfi módjára azért rámegyek egy második adag kajára is, amit elfelezünk Lacival. Le tudna csúszni, de akkor nem biztos, hogy lenne alvás a dologból.

1532186822919.jpg1532186732471.jpg

Tizenegy előtt pár perccel szállunk ki a taxiból a Delfín előtt Muxíában, a szabály az szabály, még ha a tulajról is van szó. A buli csapatós része így kimaradt, de nem bánom, jó volt így is nagyon. Beállítom az ébresztőt 6:05-re, mert 7:30-kor indul a buszom és még kényelmesen szeretnék pakolászni meg szendvicseket készíteni, majd nagyjából rögtön elalszom.

Következő nap: A hazaút

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr2214126929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drag 2018.07.23. 19:48:39

Ez az utazások legnehezebb része, még mindig...

Összepakolni, és hazamenni a megszokásba...

Pellegrino 2018.07.23. 19:50:20

@Drag: Igen, ez valóban nem könnyű, de szerencsére azért otthon sem rossz nekem. Meg hát mindig jöhet egy újabb utazás, szóval ezt lehet úgy kezelni, hogy csak tartasz egy kis szünetet a kettő között. ;)

Drag 2018.07.24. 19:21:28

Bárcsak megtehetném... :(

Így marad a blogok olvasása, és a környék bejárása...