Ma korán indulunk, mert Muxia messze van és szeretnénk ott tartalmas időt tölteni (=forgatni). 6:30-kor már az első nagyon király bárban isszuk a (most figyelj!) CORTADO GRANDE kávét! Hogy ezt miért az utolsó 3 napban kellett megtudnom nem értem, pedig tök egyszerű, dupla eszpresszó kis tejjel.
A hely neve As Pias, nagyon tetszik. A menü több nyelvű és például cserepekre van ráégetve. A dekor is nagyon bejön.
A faluból kifelé vezető út szép régi megvilágított gabonatárolók közt vezet. Elég hideg van, ezért dzsekiben nyomom.
Figyelni kell, mert Carolina szerint úgy 3 kilométer múlva fog elágazni az út Muxia felé, de elég sötét van. Az út gyönyörű, talán az eddigi legszebb, de a top 5-ben biztosan benne van.
Nyolcra érünk a következő bárhoz, ahol lecsúszik még egy kóla. Itt dobozos sangriát találunk, meg peregrina sört.
Nagyon király kaják vannak, úgyhogy egy melegszenyaát is rendelek hamar reggelire, ami rettenetesen finom, plusz királyul is néz ki:
Az indián csajnak is beállítom a hátizsákját így két nappal az út vége előtt, nagyon hálás érte. Úgy tűnik, hogy ez alapvető gond errefelé, úgyhogy érdemes ezt még indulás előtt megtanulni. Sok fájdalomtól kíméli meg magát az ember, ha tudja, hogy hol kell, hogy legyen a derékpánt (a csípőcsont oldalán, nem felette, nem alatta), hol kell meghúzni felül a vállpántokat, hogy a súly közel legyen a háthoz (ezt nem szokták tudni), majd alul, végül pedig a mellheveder szorossága is lényeges dolog.
Kilenc után pár perccel értünk egy infoponthoz, ami megmutatja, hogy hamarosan elágazik majd az út. Pár perccel később megleljük a követ.
Itt Robert Finisterra felé indul, (holnap újra összefutunk nap közben, amikor szembe jön majd) én meg a 3 csajjal Muxia irányába fordulok. Elvileg Andreaszék előttünk vannak már.
Továbbmegyünk, de előtte azért lövünk 1-2 mókás fotót: Az úttest mellett haladva megcsodálom a szélturbinákat közelebbről ellenfényben. Egyszerűen imádom ezeket a hatalmas szerkezeteket, itt kijön belőlem a gépész és a filmes:
Újra erdei útra kanyarodunk, csodaszép a látvány, majd egy jó darabig ezen ballagunk tovább. Tizenegykor érünk Dumbriába, ahol egy bár mögött eldugott kis boltra bukkanunk.
Itt a kenyér és a sonka mellé beruházok egy kis mackósajtszerű cuccra, egy banánra, két édes péksütire és egy kis tejes-gyümölcsös perverz üdítőre 4,40€ értékben.
Nem árt haladni, mert még 23km van hátra mára, ami kb. 4-5 órás menet és még szeretném kicsit kiélvezni Muxiát délután, ezért kaja után már nem nagyon tervezek megállni, csak félúton egy kicsikét.
Dél előtt pár perccel majdnem ráléptem egy kis viperára az erdei úton, de bemenekült a kövek közé. Nem tudom, hogy melyikünk ijedt meg jobban kettőnk közül, de szerintem én vagyok az egyetlen, aki két viperával is találkozott a Nortén. Szerintem köszi, elég lesz, nem kell több ilyen randevú...
Senande városába érve aztán padokat találunk mellettük kúttal, ahol kezet lehet mosni, meg a kulacsokat is fel lehet tölteni, úgyhogy egy körül itt jól meg is ebédelünk.
Még 16 kilométer van hátra, azaz ha minden jól megy, 5 körül Muxiában lesz a csapat.
Fél háromkor már a 11-es kilométernél járunk San Martino határában, úgyhogy lesz ebből fél hat is. Ez nem gáz, mert a tegnapi 8-fél 9+es érkezéhez képest ez klasszisokkal jobb.
A temetőnél megtöltöm a kulacsot, mert elég meleg van, jól fogy a víz, aztán indulunk tovább. Fél négykor a nyolcas kilométer környékén az erdőből kilépve megpillantjuk az óceánt.
Az első kövön 7,5 kilométeres jelzés van, a következőn (ami csak kb. 50 méterre van) pedig 9,5 szerepel. Elég szívás lenne a plusz 2, remélem csak elírás. Gyorsan lecsekkolom a google térképen, ami 5,8-at mond, szóval nincs gáz. Sejtésem beigazolódik, a következő oszlop már csak 6,9-et mutat.
Innen autóút szélén megyünk, de nem baj, mert ez a rész nagyon rendben van és mellettünk zúg az óceán. Fél ötkor megyünk át Moraimén, ahonnan még 4,5km a táv, szóval a fél hatos érkezés a valószínű. A nap süt, szél nincs, szóval remélhetőleg király felvételeket fogok tudni csinálni.
A falu határát ötkor lépjük át a strandnál, ahová le is kempelünk. Mocskos hideg a víz, de nem számít, mert süt a nap és együtt van a csapat. Mókázunk, fotózkodunk kicsit, aztán elindulunk, mert mindenki éhes már.
Becsekkolunk a szállásra, majd megkapjuk az okleveleket a hospitalerónktól.
Lepakoljuk a cuccokat, majd elmegyünk a kedvenc helyemre kajálni. Idén sem csalódunk, a Prestige (nevét egy elsüllyedt hajóról kapta) nem turistahely, hatalmas adag kajákat kapunk sörrel, desszerttel, előétellel potom 9€/főért.
Ezek rendes kiadós ételek, a sült halnál például 4db kerül a tányérra ami önmagában is rengeteg. Kaja után felszaladunk a hegyre, ahol elég egy újabb alsógatyám, majd a templomnál és a nullás kőnél mókázik a csapat kicsit, végül készítek pár felvételt a naplementéről.
Kicsit le is késem a takarodót, de nem érdekel, annyira szerettem volna pár felvételt. Semmi gáz, simán be tudok lógni a már bezárt szállás kijáratán.
A dán csaj épp szenyát készít magának, elég fullos a cucc. Az összetevőket tekintve kissé fura, de nagyon finom a sajt-sonka-körte-dió kombináció a bagettben. Ma sem mosok, lefekszem, mert reggel nagyon korán indulunk Finisterrába.
Költés:
Kávé 1,40€
Reggeli 5,50€
Szállás 6€
Vacsora 9€
Szumma 21,90€ < 30€ azaz ma kijöttem a keretemből
Csatlakozz hozzám Facebook-on is!
A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:
Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!
