El Camino kalandok

Camino - Vándortúra - Felszerelés - Teszt - Magazin

Camino de Fisterra - 2. nap - Negreira - Olvieroa

2018. július 20. 17:44 - Pellegrino

A csapatból heten együtt vagyunk, toljuk a reggelit a szállás teraszán. Fura, hogy itt egy fullos helyen ahol bár és konyha is van, nem nyitnak ki reggel. Pedig tuti vettünk volna néhány kávét és szendvicset.

img_20180716_072417.jpg

Így a csajok csinálnak inkább egy óriásit az este vásárolt cuccokból, amiből mindenkinek jut egy darab.

img_20180716_072535.jpg

Az indián csaj útmutatásai alapján nyomatunk egy kis bemelegítést a kapu előtt, ami kívülről nézve inkább valami rendőrségi letartóztatási technikának néz ki. Majd nyolckor végre aztán nagy nehezen csak sikerül elindulnunk.

img_20180716_075450.jpg

A környékbeli benzinkúton van kávé és bolt is, azt célozzuk be, ha már a házigazdánk nem akar pénzt keresni.

1532090150476.jpg

A mai etap 33 kilométer lesz, ezért indulunk időben. Tegnap nagyon szar volt a kései érkezés, mert alig maradt idő valamire, nagyon kellett sietni mindennel.

1532090111022.jpg

1532090135076.jpg

Elég hideg van ma, látszik a lehelletem, ezért dzsekiben indulok el. Az első bár szerencsére nyitva van, úgyhogy kényelmesen leülve csúszik le a cortado és a tejeskávé (2,50€) majd 8:40-kor már újra úton vagyunk.

1532090088424.jpg

1532090170260.jpg1532090190991.jpg1532090227827.jpg

A városka szélén egy alternatív útvonalat találunk Zas felé, ami negyed órával hosszabb, mint az eredeti. Állítólag szép, de mivel ma hosszú napunk lesz, inkább az eredeti úton maradunk.

1532090298274.jpg

Kilenckor már meleg van, mindenki veszi lefelé a kabátot, sálat, pulcsit. Kicsit még ködös az idő, de később biztosan jó lesz ez. Mire beérünk az erdőbe a nap is kisüt, ahogy kell.

1532090370532.jpg

Zas előtt kimegyünk az úttest szélére (gondolom emiatt lett az altetnatív útvonal) de nem gáz, mert gyakorlatilag nulla a forgalom. Hamarosan újra erdőbe fordulunk. Itt kissé lemaradok fotózgatni, jó lesz egy darabig egyedül menni.

1532090518705.jpg

Egyszer csak megszólít valaki az erdő közepén: az indián csaj az. Na, gondoltam, akkor  ennyit a csendről. A kávézóból előbb indult el, mint mi, aztán frankón eltévedt. Nem csodálkozom, mert tegnap elhagyta a tányérját, tegnapelőtt meg a zarándokútlevelét, előtte meg majdnem a kölcsönkért bicskámat. Mesélte, hogy ő a hosszabb alternatív utat választotta, de az nem nagyon van kijelölve, vagy ha mégis, akkor kék nyilakkal. Nagyon megörült nekem, mentem vele pár száz métert, majd megálltam "pisilni", úgyhogy ezután végre megint egyedül mehettem tovább.

1532090418133.jpg1532090442133.jpg

Egy kis faluhoz érünk tizenegykor, a neve A Pena. Van itt egy albergue ami bár is egyben, de úgy döntünk, hogy inkább továbbmegyünk. A falu mellett szélturbinák működnek, amiket imádok.

Pellegrino (@elcaminofrancesblog) által megosztott bejegyzés,

A szomszéd falu neve Fornos, amit mókás kedvű emberek inkább átneveztek:

1532090632594.jpg

Már nagyjából egy tízest jöttünk, de még több, mint 20 van mára, úgyhogy haladunk tovább az úttest mellett. A turbinák sokaságából azt remélem, hogy közel van már az óceán. Hamarosan újra alternatív lehetőség kínálkozik, amit meg is ragadunk. Ez ugyanis ugyanannyi táv és idő, mint a hivatalos út, de aszfalt és forgalom nélkül, szóval úgy fest, hogy csak előnyei vannak annak, ha ezt választjuk.

1532090658645.jpg1532090774529.jpg

Fél egykor megállunk Vilaserioban egy kis pihenőre, ahová befutnak a többiek is. Ők bár előttünk voltak, mégis utánunk értek ide. Lehet, hogy ez az alternatív útvonal mégis rövidebb volt egy kicsivel. Ledobom a nadrág szárait és bekenem magam naptejjel, majd indulás előtt még feltöltöm a kulacsot.

1532090826153.jpg

Az úttest mellett megyünk tovább, ahol kibicsaklik a bal bokám és a jobb térdemmel tompítok. Király, kicsit vérzik, de nem fáj, az aszfalt meg steril. Majd később lemosom.

1532090843909.jpg

Persze ha kb. 5 perce nem vettem volna le a gatyaszárakat, akkor most semmi bajom nem lenne. De mint tudjuk, a "lenne" meg a "volna" szart sem érnek, szóval vállat vonok és megyek tovább. Meg hát megállíthatatlan vagyok, na.

Út közben eszegetünk, mindenki megosztja amije van. Mivel az utolsó napokat nyomjuk, így igyekszünk kiüríteni a kajászacskóinkat. Ezért eszünk egyszerre füstölt sonkát Oreo keksszel, vagy barackot csokival. A lekváros pacal pedig mint tudjuk úgy készül, hogy véletlenül kettőt lapozunk a szakácskönyvben.

1532090863663.jpg

Az aszfalt után hamarosan megint erdők jönnek, majd újra aszfaltos út következik. A naptejes módszer természetesen működik, azóta sem süt a nap, amióta vagy fél órája felkentem magamra a cuccot.

1532090930306.jpg

Santa Marina végén találunk egy pihenőhelyet ivóvízzel. Itt megpihenünk kicsit, majd negyed négykor elindulunk. Még 12 kilométer van hátra, az nagyjából 2,5-3 óra.

1532090947855.jpg

A jelek ezen az úton egyébként két irányba mutatnak. Az oszlopokon a Finisterra irányát jelzik, de a felfestés a visszautat is mutataja "SC" azaz Santiago de Compostela kiegészítéssel.

1532090998963.jpg

Fél ötkor aztán Lago előtt felmásztunk egy kisebb hegyre. Nem volt egyszerű, nem is hiányzott mára, de a panoráma kárpótolt az erőfeszítésért. Arra jutottunk, hogy mivel a csapat másik fele egy nap késéssel jön és nem mindenki megy el Muxiába utána, hogy mi a harmadik - holnapi - napot ott fejezzük be, majd másnap megyünk át Fisterrába, amikor a többiek is odaérnek, így még egyszer együtt lesz mindenki.

1532091046671.jpg

Lagoba negyed hatra érünk be. Közben a dán és az indián csaj telefonál, hogy ők odaértek és foglaltak helyeket nekünk 12€ áron, nem kell rohanni.

1532091079147.jpg1532091094731.jpg

Fél hétkor a város határában meg kellett állnunk egy sörre (1,50€), hogy legyen erőnk az utolsó két kilométerhez.  Nyolc előtt egy kicsivel érkezik meg a csapat második fele a szállásra, de előbb a szomszédos bár boltrészében gyorsan veszünk egy kis ennivalót 6€ értékben.

1532091110244.jpg1532091136714.jpg

Szerencse, hogy tegnap mostam, mert éhen halok, nincs kedvem most ezzel tökölni. Gyors kajálás után elájulok inkább.

Költés:

kávé 2,50€

sör 1,50€

bolt 6€

szállás 12€

Szumma 22€ < 30€ szóval jól gazdálkodtam!

Következő nap

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr6814125245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.