El Camino kalandok

Camino - Vándortúra - Felszerelés - Teszt - Magazin

Camino del Norte - 32. nap - Arzúa - Lavacolla

2018. július 17. 17:42 - Pellegrino

Ma kései startot terveztünk be, emiatt fél kilenckor négyen már a szemközti kávézóban toltuk. Elhatároztuk, hogy nem fogunk a többiekre várni, vagyis a kávé után egyből megindulunk.img_20180713_083659.jpg

Miközben nyomatjuk a kávékat (2,30€) Hoai-Nam kioszt a srácok között néhány hajgumit. Sajnos nekem hiába ad, nem tudom használni, de a többieken igen jól mutat a cucc.

img_20180713_085510.jpgimg_20180713_085604.jpgimg_20180713_085608.jpg

Közben egymás után jönnek a szállítócégek és viszik el a Caminóturisták bőröndjeit. Elég gáz, a Nortén ilyesmiket  egyáltalán nem láttunk...

img_20180713_090836.jpg

Szerencsére van foglalásunk mára, így nyugodtan ballaghatunk. Sikerült is minden eddiginél később, fél tízkor elindulni, ez a komoly hátránya, ha reggelizőhely van a szállásunkkal szemben. Maradt egy söröm tegnapról, de az a szabály, hogy sört nem hagyunk hátra, szóval eltettem, jó lesz az majd délután.

1531604987039.jpg

Újra a Francia Úton vagyok, megint látom az apácákat az út mellett. Ismét "C. Complementario" azaz alternatív útvonalon vagyunk, de nem gáz, mert az erdő szép, elég árnyékos és csicseregnek a madarak.

1531605023540.jpg1531605104819.jpg

Sokkoló a tömeg, ami az úton van, pedig ma elég későn indultunk. Rengeteg a biciklis, akik miatt állandóan félre kell állni, mindenhol turisták hátizsákok nélkül és az őket kiszolgáló cégek furgonjai.1531605074417.jpg

1531606569389.jpg

Idén is sikerült összefutni Rolanddal (Itt található a facebook oldala, itt pedig a weboldala), úgyhogy végre kaptam tőle szamaras pecsétet, kávéztunk egyet a sátránál, közben pedig nagyon jót dumáltunk. Vettem nála egy szép és különleges kerámia nyakláncot és megajándékozott egy karkötővel, én pedig nekiadtam a sörömet.

1531608374002.jpg

A többiek sajnálhatják, hogy előre mentek, így csak az amerikai Dani ismerte meg velem a srácokat, mert ő is akart egy szamaras pecsétet. Kiderült, hogy a Roland cseh cimborája ismeri a kőfaragó Chachónt akinél a viaszpecsétet kaptuk, minden évben nála tölt pár hetet és kőfaragást tanul. Azt is megtudtuk, hogy kapott egy használaton kívüli iskolát 1€-ért, mert gyerekeket mentett nemrég egy tóból, így most odaköltözik. Jó sokat időztünk a srácokkal, majdnem dél volt, amikor végre továbbindultunk.

1531605201138.jpg

Nem sokkal később egy falat találtunk, ami érdekes bibliai utalásokkal volt tele, majd elértük a hidat, ami alatt tavaly már elkezdték az útépítést. Úgy fest, hogy még nincs kész.

1531605222059.jpg

Egykor megálltunk egy bárnál kicsit pihenni, eszegetni és inni egy hideg üdítőt  A nap nagyon süt, meleg van, kellene haladni. A 31-es kilométerkőnél egy nagyon látványos bárba botlunk, ami rengeteg sörösüveggel van díszítve. Jobb lett volna inkább itt megállni, de most már mindegy.1531606416088.jpg

1531606492575.jpg

Kettőkor Salcedába érünk, itt az úttest mellett vezet a Camino útvonala. Már nagyon meleg van, szívesen megmosakodnék jó hideg vízben. Bár tavaly már jártam erre, valahogy egyáltalán nem emlékszem semmire ebből a szakaszról.

1531605436986.jpg

Már négy óra van, mire Pedrouzo-hoz érünk. Hosszú ez a nap és rettentő meleg van és még mindig nagyon sok zarándok van az utakon. A város után aztán eltűnik a nép, úgy fest, hogy mindenki csak idáig jött ma. Mi befordulunk a meseszerű erdőbe és folytatjuk az utat Lavacolla felé.1531605642819.jpg

1531605170903.jpg1531605764847.jpg1531605736481.jpg

Az erdő közepén megéheztem, mert az ebéd eddig kimaradt. Leülők hát egy farönk mellé a földre és eszegetek kicsit. Eltelik egy bő negyed óra, de senki nem jön errefelé.

1531605848311.jpg

A mezőre kiérve aztán megtalálom az egyik tavalyi kedvenc magányos fámat. Készítek róla ismét egy képet. Kissé aggódok, mert kb. másfél óra van még Lavacolláig, de kelet felé esőfelhőket látok gyülekezni.

1531605871284.jpg

Az elázást ha lehet, inkább ma is kihagynám, bár ahogy elnézem, sajnos valószínűleg nem fogom. Az ég folyamatosan dörög, a felhők pedig egyre közelebb érnek.

1531606213784.jpg

Háromnegyed hatkor már erősen dörgött, pedig még 2,5km hátra volt a napi adagból. El is kapott az eső a santiagoi reptér mellett rendesen, de hétre csak odaértünk a lavacollai alberuébe, ahol tavaly is voltam 12€-ért.

Gyors zuhany és átöltözés után tolok egy zarándokmenüt is egy (végre) rendes méretű csapolt sörrel.

Költés:

reggeli 2,30€

kóla 1,60€

szállás 12€

vacsora 12,50€

Szumma 28,40€ < 30€ szóval benne maradtam a keretben

Következő nap

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!
Címkék: NORTE1

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr3914113577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.