El Camino kalandok

Camino - Vándortúra - Felszerelés - Teszt - Magazin

Camino del Norte - 16. nap - La Franca - Llanes

2018. július 01. 17:53 - Pellegrino

Hatkor ébresztettek a telók egyszerre a kempinges faházban. Szerencsére az eső már elállt, remélem így is marad, bár mára egész napra elég esős időjárást jósoltak. 

1530111497702.jpg

A kempingben minden király, az összes zuhanyzóban van polc és 2(!) darab akasztó. A WC-k is elég tágasak, de a papírra előre kell gondolni, mert az kint van az ajtó melletti adagolóban. Én eléggé megijedtem, mikor a harmadik fülkében sem találtam.

img_20180627_072552.jpg

Negyed nyolckor elindultunk. Kávé persze nuku, mert a kemping kávézója csak kilenckor nyit, automatát meg nem tartanak. A nagy ötlet az volt, hogy nem visszafelé megyünk az út mellett 500 métert, hanem inkább tovább és majd kicsit később fordulunk rá a Camino eredeti útvonalára. (Van az az igazság, hogy inkább mész a Caminón +1 kilométert előre, mint 200 métert visszafelé, itt is ez érvényesül) Teljes a siker, hamarosan újra jelet fogunk, ráadásul mindjárt duplát!

1530112882733.jpg

Az egyik jel átküld a vasúton, a másik pedig megy tovább az úttesten, gondolom ez a bringások miatt van. Mi inkább a vadregényt választjuk és nagyon jól is tesszük. A sín túloldalán át kell másznunk egy pár létrafokot, majd gyönyörű legelőkön indulunk meg az óceán felé.

1530113012816.jpg1530112555921.jpg

Az a nagy barna mozdult ránk

1530123477408.jpg

Egy pillanattal az ugrás előtt

Igen ám, de itt nincs sok jel, vannak viszont tehenek és az amerikaiak mennek elől, akik nem annyira figyelnek, inkább csak nevetgélnek meg csacsognak. Egyszer csak egy gyanúsan nagy fekvő "tehén" felé tartanak. Mire odaszólok, hogy "wait!", a hatalmas állat felugrik. Kiderül, hogy a bika az, aki őrzi a "csajokat".

Közben feljebb jelet találtam, odakiáltottam, hogy ne szaladjanak, csak lassan hátráljanak, mert a bika a mozgásra támad (nem a piros színre). Ezt megúsztuk. Nem gondoltam, hogy egy ekkora dög ilyen nagyot tud ugrani ilyen hirtelen. Az lehetett a mázlink, hogy a legkisebb lány ment elől és azonnal megállt. No meg hogy senki nem pánikolt be és kezdett el menekülni. Szóval ha erre jössz, és ott dekkol a bika az útban, inkább válaszd az úttestet.

1530113159651.jpg1530113134003.jpg

A parti szakasz olyan szép, hogy annyit pöcsölök a frogatással és a fotókkal, hogy a többiek ezalatt lelépnek. Megszokták már, később bevárnak egy bárban, vagy megírják a szállás címét és foglalnak nekem is egy ágyat. Megérte lemaradni, mert ilyeneket műveltem:

Pellegrino (@elcaminofrancesblog) által megosztott bejegyzés,

A bokám miatt úgyis lassabb vagyok náluk ma, nem akarom erőltetni. Az első faluba háromnegyed 10-re érek, Andreas küldött egy képet egy kávéról és a hely címét, ahol vártak.

1530112635192.jpg

A falu csehója olyan, hogy Pesten a belvárosban is bőven megállja a helyét, az "El Chispero Cideria" kötelező! Korrekt 3,50-ért tolok egy hatalmasés nagyon finom tortillát meg egy tejeskávét. Ilyen ez a faluszéli hely:

1530112652660.jpg1530112731854.jpg1530112697572.jpg1530112777535.jpg1530112749482.jpg

Fél tizenegykor már ismét úton vagyunk. Erdei utakon és a part mellett vezet az út felváltva, majd egy rövid ideig az autópálya mellett is - szerencsére tényleg csak egy nagyon rövid ideig. A szép részekből gazdagon jutott mára, íme pár kép:

1530112589284.jpg1530112505612.jpg1530112523361.jpg1530112848419.jpg1530112912615.jpg

1530112195750.jpg1530112215283.jpg1530112235589.jpg

Délben megállunk kicsit a parti kecskék között pihenni. Itt elvileg kilő a víz a sziklák közt dagálynál, ezt errefelé Bufónnak hívják. Sajnos most nem látunk ilyet.

1530112068656.jpg1530112086372.jpg

Nem sokkal távolabb átkelünk egy kis fahídon, a túloldalán asztalt és padokat találunk, de nem élünk a lehetőséggel, mert nemrég pihentünk. Hamarosan egy alagúton visszatérünk a főút szélére. Már csak néhány kilométer van hátra a mai szállásunkig, amit Javi telefonon (biztos, ami biztos) megint lefoglalt nekünk előre. Mivel elég sokan vagyunk ezért nem árt ez fajta elővigyázatosság, mert nem mindi marad 7-9-15 szabad hely és sok faluban nincs is egynél több szálláslehetőség.

1530112000379.jpg

A végére azért maradt egy kis sárdagasztás (már nagyon hiányzott, gondolhatod), majd újra az úttest mellé keveredtünk. Háromnegyed kettőkor már csak három kilométer van hátra, de a bokám ennek nem annyira örül, elékezd eléggé fájni.

1530111946624.jpg

Mindegy, ezt már fél lábon is kibírom. Persze Llanes határában kiderül, hogy a szállás fél órára van még. Sebaj, nagyon szép a város és minden van itt, ráérek lassan menni mert tutira van szállásunk. Be is verek a főtéren pihenés képpen egy joghurtfagyit 2,50-ért.

img_20180627_144641.jpg

Háromkor elfoglaljuk a szállást, majd irány a bolt és a gyógyszertár, sajnos kell még egy kis Ibuprofen. Utána megnézzük a meccset valahol.

img_20180627_162143.jpg

Andreas nagyon izgul, mert a németek játszanak. Alaposan elverik őket, sajnálom a cimborámat, de hát ilyen ez a játék, gólra játsszák. A kedvenc mondásom is most jön tőle: "A német csapat kikapott."

Ez azért vicces, mert ha nyernek, akkor "Mi nyertünk" a mondása, de ha veszítenek, akkor az "Ők kikaptak" formát használja.

Költés:

Reggeli 3,50€

Fagyi 2,50€

Szállás 12€

Gyógyszertár 4,95€

Bolt 8,65€

Sör 2€

Szumma 33,55€ > 30€ szóval kissé túlléptem ma a keretemet, de nem vészesen.

Következő nap

A mai fotókat ide kattintva tudod megnézni a Facebookon!

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!
Címkék: NORTE1

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr914077765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.