El Camino kalandok

Camino - Vándortúra - Felszerelés - Teszt - Magazin

Camino del Norte - 4. nap - Deba - Markina

2018. június 19. 18:00 - Pellegrino

Az éjszaka jól telt, bár elég rövid volt, mert pár francia a "Nem vagy egyedül!" mondatot úgy értelmezi, hogy az tök jó, mert ha ketten vagyunk lehet hangosan beszélgetni hatkor, nem számít, hogy további 16 ember még az igazak álmát alussza. Van egy csaj, akinek szerintem nincs lábfeje, vagy talán katona lehet, mert folyamatos díszlépésben csapja a sarkát ahogy megy, hogy még a padló is beleremeg.

img_20180615_083303.jpg

Sebaj, ma úgyis korábban akartunk indulni. A mosdóban jó, ha nem szégyenlősek a lányok, ez ugyanis koedukált, szóval MINDEN hallható. A gyermekkor itt számomra véget ért, minden illúzióm szertefoszlott, mikor kiderült, hogy bizony a szebbik nem is nagyvécézik olykor.

1529265129702.jpg

Lekrémeztem a vádlim a melegítőkrémmel, mert érzem benne egy kicsit az előző napokat. A tegnap vásárolt reggelit a szolgáink a teraszon szervírozzák (levisszük magunknak, mert bent tilos kajálni) az idő borús, de kellemes. Evés után aztán gyorsan behajigáljuk a motyókat a zsákunkba, majd 7:40-kor megindulunk. Ekkor Tamás kiszúr egy ott felejtett törölközőt, aminek a tulajdonosát épp láttuk bemenni a szemközti reggelizőbe, így visszakapja az úttesten (hol máshol?) a cuccát. (Spoiler: az indián csaj az, aki mindig minden cuccát elhagyja, később útitársam lesz ő is)

1529265149535.jpg

Meredeken halad fel a hegyre az utunk gyönyörű erdei környezetben, minden percét élvezzük. Út közben aztán hozzánk csapódik az ausztrál Liz és elbeszélget Tamással, én meg csak hallgatom őket inkább. A hegy tetejére kilencre érünk fel, ahol egy  templom van jó kis kilátással, itt kicsit letesszük a zsákokat és pihenünk egyet.

1529264734412.jpg

A német Robert vándorbotot farag a bicskámmal

Lefelé a túloldalon kálvária keresztek mellett megyünk el, majd 10-re leérünk a völgybe. A kis templom melletti "Zelaieta" nevű tavernában feltöltöm a testem kávé- és a kulacsom vízszintjét, mert innentől 16 kiloétméter következik elvileg utánpótlási lehetőség nélkül.

1529264496929.jpg

Kellemes köves úton megyünk, mellette patak csobog, madarak csicseregnek. Délelőtt 11-re érünk fel a következő hegytetőre egy irtáson át, majd lefelé hamarosan újra aszfaltos úton haladunk tovább.

1529264462289.jpg

Itt véget ér az aszfalt, jön megint egy kis emelkedő. Gyönyörű erdei utakon kell baktatnunk, az időjárás is kegyes, hibátlan kirándulóidőnk van, jól érezzük magunkat. A hegymenetek ellenére egyáltalán nem fárasztó a mai nap. Hamarosan egy forráshoz érünk, ami mellé letelepedve megebédelünk.

1529264646331.jpg

Innentől többnyire lefelé haladunk, de pár emelkedő azért becsúszik néha. Fakitermelések mellett is vezet az út, ahol hatalmas gépek dolgoznak az erdőben.

1529264392356.jpg

Egy ház melletti pajtánál egy kis csapot találunk. Nekem már alig van vizem, ezért itt újra megtöltöm a kulacsot. Az ausztrál lány megkérdezi, hogy:

- Biztosan jó ez a víz?

- Nem tudom, holnap megmondom, de ami a teheneknek jó, az nekem is megfelel.

- De a tehénnek 6 vagy 7 gyomra van...

- Nem para, nekem is van 3: egy a kajának, egy a desszertnek egy meg a sörnek.

1529264895969.jpg

Markinához fél négyre érünk, az utolsó erősebb lejtők eléggé megviselik a térdeket, itt-ott megállunk, néha pedig tolatva megyünk, mert az kevéssé megterhelő.

img_20180615_160018.jpg

A falu elején egy fura kápolnát találunk amiben óriási kőtömb van, valószínűleg köré épült anno a ház. A helyi municipal albergue donativo, egy nagy fehér épület a település közepén, így 10€ beugrik a kasszába. Egyházi a szállás, de nem emeletes ágyas, elég kényelmes.

img_20180615_162721.jpg

A zuhanyzó szűkös, mert összesen kettő van csak belőle, a víz hőfoka sem állítható, de megteszi. Gyorsan kimosok, majd egy oldschool centrifugába dobom a cuccokat ami tök ingyen egy perc alatt majdnem szárazra pörgeti a cuccaimat.

img_20180615_163124.jpg

Teregetni az udvaron (is) lehet, de mivel az eső bármikor orvul lecsaphat, én inkább a folyosóra rakom a ruhákat. A helyi Eroski bolt nem a legolcsóbb hálózat, de minden van és két dolog miatt is megérte bejönni és elkölteni 6,8€-t:

Az egyik a fagyasztott csokis pizza

img_20180615_191843.jpg

A másik az értékmegőrző és banyatankzár:

img_20180615_192334.jpg

Költés

szállás 10€

bolt 6,8€

kávé 1,4€

szumma 18,2€ < 30€ szóval frankó vagyok

A napi fotókat a Facebookon találod ide kattintva!

Következő nap

A Camino del Norte 0. napja

A Francia út 0. napja

Norte felkészülés

Caminós Tippek, trükkök

A blog legeleje

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:

blog_kovetese_kicsi.jpg

Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

Szólj hozzá!
Címkék: NORTE1

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr7314054226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.