Reggel 6:40-kor már kint vagyok a szállás előtt. Az ágy nagyon kényelmes volt, de a szoba borzasztóan fülledt és levegőtlen, emiatt alig vártam, hogy kijussak az utcára.
Reggel egyik WC-ben sem volt papír, szerencsére tegnap vettem PZS-t, úgyhogy nem fogtak ki rajtam. Ez volt az első ilyen eset, máshol ügyeltek erre.
Nem volt kedvem az üres konyhában a reggelivel bajlódni, ezért megettem egy banánt, betoltam egy Voltarent, a többit pedig gondoltam, hogy majd út közben intézem.
Kávé persze itt sincs, amit nem értek, egy automatával napi 50-100 kávét el tudnának adni szezonban. Fura. Sebaj, megállok egy bárnál, betolom a cortado-t és indulok. Remélem a napfelkelte szép helyen ér majd.
A városból egy másik hídon megyünk ki. Nagyon magasak itt a hidak, megnézném milyen, amikor tele van a meder alattuk. Később Olivier elmesélte, hogy az eredeti város a víz alatt van, a körforgalom közepén lévő lépcső pedig a régi híd utolsó ép darabjából áll.
Egyszer csak nagyot dörgött az ég. Remélem, hogy elég messze innen, mert meleg van, semmi kedvem az esőruhákban párolódni.
A híd túloldalán inkább megállok, és felteszem a táskára a huzatot, alá pedig bedugom a kalapot, hogy kéznél legyen, ha kell.
Az út az erdőbe vezet, remélem olyan szép lesz ez is, mint amilyen szép volt az elmúlt napokban.
Az erdőn belül még kicsit sötét van, de lehet haladni, és legalább nincs tömeg. A turisták még csak most kelnek, vagy a szálláson reggeliznek.
Párás, fülledt idő + hegymenet = izzadok, mint kurva a templomban a fene, ezért előkerül a szemüvegpántom és a fejemre a csősál. Mindjárt komfortosabban érzem magam így.
A fennsík jóval kellemesebb terep, itt mozog a levegő és vízszintes a talaj.
Bár fél 8 van, a napnak még nyoma sincs, mert felhős az ég. Úgy érzem, hogy a napfelkeltét mára így bebuktam.
Egyszer csak egy keresztet találok, rajta sokmindennel, de főleg fotókkal. Egy hölgy odalép, rátesz egy pár szál vadvirágot és megy tovább.
Az eső néha szemetel, azt hiszem ideje lenne felvenni a védelmet. Halogatom még, de tudom, hogy már nem sokáig lesz rá lehetőségem.
Egy lepukkant gyárnál fel is veszem az esőruhát, ahogy sokan mások. Ebben a pillanatban érnek oda mellém az iowai lányok, ma is együtt megyünk tovább.
Az ösvény az autóút mellett megy tovább. Szokatlan nyilat találunk, hangosan felröhögök, valami állat lósz@rból formázta meg.
Pár száz méterrel arrébb utolérünk egy mezítlábas zarándokot, akiről kiderül, hogy egy német pap. Megengedi, hogy lefotózzam. Jó utat kívánunk egymásnak. (A zarándokok fajtáiról itt írok bővebben)
Ismét erdőn át megyünk, itt a földön keresztet találok kövekből kirakva.
Az idő még mindig ködös, de szép a panoráma. Az út fölé behajló sok fa véd esőtől, az aljnövényzet pedig errefelé is páfrányokból áll.
Hamarosan újabb terelőutat találunk, de senki nem megy arra, mindenki marad az eredeti útvonalon.
Délelőtt 9:00, a 8. kilométernél egy bárt találunk, itt szinte mindenki megáll. Jól esik egy meleg kávé, közben előkotrom a csokit is a táskámból. A lányok nagyon megörülnek neki, be is faljuk az egészet.
Az idő egyre gonoszabbá válik, de azért még elviselhető.
9:30 Castromaior- ba érünk. Ez egy nagyob pici falu, egy perc keresztülmenni rajta.
10:00-kor érek a 80 kilométeres kőhöz, ez azt jelenti, hogy az út 90%-a teljesítettem már.
Itt egy hídon megyek át a főút felett, majd újra erdő melletti keskeny aszfaltút következik.
Kis faluba érve megállunk nyújtani egyet, majd megyünk tovább. A helyi bár előtt egy kocsiba pakolják be éppen a Camino turisták gurulós bőröndjeit.
Ligonde 11:00
A falu végén keskeny ösvényre fordulunk, ami nehezen járható, nagyon kavicsos. Szerencsére csak 200 méter, utána újra rendes úton haladunk.
Hamarosan egy pihenőhöz érünk, itt kulacsot töltök. Megállapítom, hogy már csak 8 kilométer van a mai célomig, ami kb. 2 óra séta. Ez tök jó, tekintve hogy még csak negyed 12 van.
A Portos nevű mini település végén kiráy bár/albergue kombó van, nagyon menő óriási hangya szobrokkal, amikre (sajnos) tilos felmászni :)
Onnan lehet tudni, hogy még mindig Galíciában vagyunk, hogy itt tényleg szinte minden település nevében van legalább egy "X".
12:45-kor beérünk Palas de Rei-be. A csajok letáboroznak egy térkép előtt, addigra én már tudom, hogy merre van a Municipal albergue. Elköszönünk egymástól ismét, aztán majd megint összefutunk (vagy nem) ki tudja? Ilyen ez a Camino. :)
A városban már csak egy sarokra vagyok a céltól, mikor megpillantom Olivier-t a főutcán lefelé baktatva. Odaköszönök, megörül nekem. Kérdezi, hogy merre tartok, mert ő tud egy nagyon király szállást. Mutat róla képeket a telóján, teljesen olyan, mint egy japán kapszulahotel. Nem kérdés, ki kell próbálnom. A 10€ pedig nem is vészes, ha tényleg ilyen király hely ez a Zendoira!
Az ajtóban az amerikai forma uncle Steven örül meg nekem, meg is ölel. Ő is azt mondja, hogy fullos a hely, úgyhogy rávállalok. A mázlim dolgozik, az utolsó szabad ágy az enyém. A hely pedig az eddigi legjobb, amiben voltam.
Este főzünk egyet francia cimborámmal. Közben észreveszem, hogy a mosdó ajtaja iszonyatosat csattan minden alkalommal, ha valaki bemegy, ez pedig rohadtul nem lesz jó éjszaka. Ezért, ha már gépész vagyok, meghekkelem a rendszert stílszerűen egy füldugóval és némi duct tape-el. Működik, többen megköszönik! :)
Tanulság: amit nem lehet megoldani kalapáccsal, WD40-nel vagy duct tape-el, azt nem is érdemes megpróbálni.
