Fél hétkor több telefon ébresztője is megszólalt egyszerre a szobában. A reggeli zöld lekvár volt, amit ha csukott szemmel ettem nagyon finomnak tűnt. Tamás elszaladt, ma nagyobb távot tervezett be mint én, mert jövő hét végén repül és oda kell érnie időben, nem ér rá tökölni.
Nekem ugyanis még nincs meg a jegyem haza, majd megveszem online ha a félúton túl leszek, akkor már szerintem egészen jól ki tudom majd számolni hogy nagyjából mikor végzek.
Az eső esik, ahogy kell. Nyolckor lépek ki a szállás kapuján, ezúttal egyedül. Nem lesz ez sokáig így, már elég jó kis csapat kovácsolódott össze azokból, akik egy időben mennek. Vannak spanyolok, finnek, lengyelek, németek, a magyarok (vagyis már csak a magyar) és egy ausztrál.
Össze is futok egy kedves német pasassal, Andreas a neve, aki tanár és épp a fizetett szabadságÉVÉN van. Otthonról indult, Svájcban belehúzott kicsit a szállásárak miatt, majd Le Puy-nál buszra szállt és eljött Irúnig, hogy legyen ideje végigmenni. Van egy mini lakóautója, szóval egyből összecimbiztünk, mert én is az ilyen autókon pörgök egy ideje.
Reggel 8:45-kor kiérünk a városból, ahol meredek köves emelkedő kezdődik, aminek a tetején érdemes visszanézni, mert besz@rsz a panorámától. Készítek is hamar pár nagyon király felvételt:
Megálltam hát filmezni, közben a többiek szépen megelőztek. Délelőtt 10:00-ra érek fel a hegygerincre, ahol egysávos (sáros?) lesz az út.
Ahogy haladok tovább lefelé pár kapun is keresztül kell menni, amik mellett nagyon fain tehenes táblák figyelmeztetnek ismét a kapuk becsukásának fontosságára:
Utána kiérek az aszfaltra, jól esik egy kicsit végre nem dagasztani a sarat. Hamarosan mozgásserült nénikét látok az első ház mellett, aki mindenféle ételt-italt árul és naná, hogy a többiek éppen itt kempelnek.
Veszek is egy erősen felejthető híg kávét, amit csak a filterkafén edződött germánok tudnának értékelni. Egyszer csak egy kis házhoz érünk, ahol egy bácsi ül és vizet kinál mondván, hogy olyan 14 kilométer jön, ahol aztán semmi nem lesz, nemhogy innivaló. Már hatalmas hegyes forró sivatagot vízionálok, de nem veszek vizet, mert van a kulacsomban. Hatalmas volt a kamu, mert a hegy tetején lévő háznál van egy csap, ami bárki által használható, de hát ugye innen senki nem megy vissza reklamálni az öreghez.
Háromnegyed 12-kor megállok pisilni technikai szünetre és szamócázni, csokis gofri-barack kombót tolni az arcomba.
Fenyvesek és eukaliptuszerdők közt vezet az út. Az idő felhős, de kellemes, a terep sem nehéz, mármint itteni viszonylatban.
De mint kiderül, ez csak a beetetés. Kisvártatva elágazik az út, asszem a bringások a mázlisabbak, ahogy elnézem a lehetőségeket. A sáros-csúszós emelkedőnél csak a lejtő rosszabb, vagy fordítva, amelyiken épp küzdünk a talpon maradásért. A következő kilométer erről szólt, majd részben a hegy túloldalán ereszkedés is.
Esős időben ezek miatt én inkább a bringautat választanám. Felfelé a sárba hol beleragadunk, hol megcsúszunk, mikor melyikre van kevésbé szükségünk. Itt már mindenki túra- vagy vándorbottal közlekedik, mert a sáros terep ezek nélkül kész öngyilkosság (kis túlzással persze).
Az első házaktól lefelé már aszfalton jövünk. Tamás nem szerette ezt - inkább az erdei utakat preferálta - de van rá egy fogadásom hogy ma ő is fellélegzett a szilárd talajra érkezve. Ballagtunk egy darabig, mire egy templomhoz értünk. Itt gondoltam kajálni kellene, de útitársam bedobta, hogy lehet, hogy van a közelben kávé, ez pedig azonnal bekapcsolt valamit a fejemben.
Kimondta a varázsszót, rögtön kettesbe váltottam, majd nagyjából 30 méterre a templom mögött meg is leltük az igazi falusi krimót, ahol két jó kávé és egy sör 4€ volt, de tízet is simán megért volna. Kettő előtt pár perccel befutottak a többiek is, hamarosan már kis pohár hideg sörbe kapaszkodott mindenki.
Az úttest melletti járdán elsétálunk Larrabetzu-ig. Itt nagy élet van a főtéren és jó a hangulata. Kérdezem, hogy nem maradunk-e, de a többiek a következő falura szavaznak. Végül is irányban van, ezért holnap közelebbről indulunk, szóval úgy döntöttem, hogy velük tartok.
Továbbmegyünk a következő településig (Lezama) ami bő 3 kilométeres sétát jelent az autóút mellett. 15:40-re beérünk, de kiderül, hogy fullon van a hely, szóval vissza kell mennünk az előző faluba. Ismét bebizonyosodott, hogy hallgatnom kellett volna a megérzésemre.
A buszt lekéssük, mert négykor elment, a következő pedig elvileg majd csak hatkor érkezik. Nem bánjuk, mert az itteni szállás annyira zsúfolt, nagyon kis helyen elég sok ember van egy légtérben.
Már éppen elindultunk visszafelé (mérsékelt lelkesedéssel) amikor Ruben visszanézett és felkiáltott: Ott a busz! A négyórás ugyanis pontosan annyit késett, hogy visszaszaladva épp elértük! Potom 1,50-ért visszavitt és pont a szállás mellett állt meg. Az albergue kitűnő, sokkal jobb, mint amiről lemaradtunk és ez is donativo.
A postaépület felső szintjén van, úgy néz ki, mintha új lenne itt minden. Bár fronton minden rendben van, lemegyünk páran egy sörre a térre napozni, közben körbejár a masszázslabdám és lehet, hogy a lábgomba is.
A faluban nagyon erős tehénsz@rszag terjeng, az ausztrál lány megkérdezi, hogy vajon mi lehet ennek az oka? Megnyugtatom, hogy ez errefelé teljesen normális, mert ez a falu Spanyolország legnagyobb tehénszar exportőre. A többiek félrenyelik a sört a röhögéstől.
Este aztán kaja, de a helyiek lebeszélnek minket a zarándokmenüről, mert állítólag nem esik túlzásokba a helyi vendéglős arc, ha ilyet rendelsz. Az egyik mellékutcai bárban ellenben 10€ fejenként a bőséges vegyestál és egy-egy pohár pia, amihez kapunk a végén ajándékba egy kupac jóféle Kit-Kat jégkrémeket.
Költés:
Szállás 10€
kaja 10€
kávé+sör 8€
busz 1,5€
szumma 29,5€ < 30€ szóval ma is büdzsén belül vagyok!
'jóvanazúgy!
A nap fényképeit ide kattintva találod meg a Facebook oldalon!
Csatlakozz hozzám Facebook-on is!
A blogra feliratkozhatsz, így nem maradsz e a legújabb posztokról, csak klikkelj az alábbi képen látható módon a "Követés" gombra:
Ha tetszett, kérlek nyomd meg a gombot!
