Készülődés a Nortéra - Biztosítás és útlevél

2018. május 06. 11:51 - Pellegrino

 Már csak egy hónap volt hátra az indulásig - ezúttal a Camino del Norte, azaz az Északi Út a cél - és mivel tavaly is jó szolgálatomra volt az utasbiztosításom, ezért természetesen idén is megkötöm, nem kockáztatok. Elég sokféle biztosítás van, ezért körültekintőnek kell lennem.

utasbiztositas_turazas_el_camino_kedvezmeny_kuponkod_2.jpg

Mivel tavalyról már van EU-s TB kártyám, ami 3 évig érvényes, ezért most elég csak az utasbiztosítással foglalkoznom. Plusz - bár a Caminóhoz nem kell - megcsináltattam az útlevelemet, sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem a közeljövőben. Ez nem tartozik szervesen ide, de sajnos nem ment zökkenőmentesen, ezért gondoltam hogy közinccsé teszem itt, hátha segít pár embernek és nem járnak pórul úgy, mint én.

Az utasbiztosítás

Először is felugrottam a biztosítási alkusz oldalra, ahol egyébként kedvezményesen lehet Caminóra biztosítást kötni. Mivel elég sokat jövök-megyek, ezért már regisztráltam náluk, így belépés után nem kellett kitöltögetni az adataimat. 

Az alapadatok kitöltése

Elég volt kiválasztani, hogy milyen céllal utazom (hagyományos) hányan megyünk (egyedül) hová (EU) és mivel (repülő), meddig fog tartani (nem tudom, ezért a biztonság kedvéért beírtam 42 napot) és az elérhetőségeimet. Utána még pár kérdés következik, például hogy milyen kütyüket viszünk magunkkal (telefon, tablet, laptop, fényképező, kamera stb) illetve hogy mennyit veszítenénk az út meghiúsulása esetén. Ez utóbbi nekem nem lényeges, mert ugyebár nem nyaralni megyek, így nincsen előre lefoglalt szállodám stb. aminek bebuknám az árát.

3_1.png

A biztosítók ajánlatainak listája

Ezen adatok alapján kapom a már megszokott listát, amiből kiderül, hogy melyik cég mennyiért ajánja a szolgáltatását. A cég neve melletti piktogramok mutatják, hogy milyen dolgokra ajánl kiemelt fedezetet. Utána jön az ára (a piros szám a kuponkódos kedvezménnyel csökkentett összeget mutatja), a kettő között pedig egy "Termék értékelés" szám látható. Ha erre rávisszük az egeret, megtudhatjuk, hogy pontosan mit is takar az adott ajánlat forintálisan.

Klikk a képre a galériáért!

 Kedvencem a "limit nélkül" felirat, ami azt jelenti, hogy a biztosító minden költséget áll az adott esetben. Az első pár cégnél a költségek nagyjából azonosak, a különbség csak kb. 10-20%, viszont az ajánlott szolgáltatások között sokkal nagyobb differenciák vannak. Piros kerettel jelöltem a számomra legfontosabb részeket, ezek alapján választottam ki az egyik céget.

Klikk a képre a galériáért!

Ezután már csak pár kattintás: összefoglaló a kiválasztott szolgáltatás fedezeteiről, majd adatellenőrzés, fizetési mód kiválasztása és meg is vagyunk. Remélem idén nem lesz rá szükségem, de az biztos, hogy nyugodtabb leszek, hogy van biztosításom.

Az útlevél

Bár a Caminóra nem kell, mégis elmentem és megigényeltem a kormányablaknál az okmányt, jó az, ha van. Lehet 5 vagy 10 évre rendelni, én inkább ez utóbbit választottam. Ekkor összesen 14.000 forint illetéket kell a helyszínen befizetni, ami jó, hogy lehet bankkártyával is.

2018-2027 = 10 év?

Ha nem kérünk gyorsított eljárást, akkor elvileg 20 napon belül kapjuk meg az útlevelet. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nagyjából 7-8 napon belül megérkezik vagy postán, vagy személyes átvételre a kormányablakhoz, amit a megrendeléskor kiválasztunk. Én a postát választottam, majd mikor megkaptam az okmányt jött a meglepetés: 10 helyett mindössze 9 évig volt érvényes!

Mint kiderült, valami furcsa oknál fogva úgy változtattak a jogszabályokon, hogy az ember 9. év utáni születésnapjáig tartson az érvényesség, ami az én szerencsétlen esetemben 2 héttel az igénylés után következett, így 9 év és egy bő hét lett belőle. Sajnos ez például a jogosítványok esetén is így van, ezért van olyan ismerősöm, aki hetekig vezet jogsi nélkül, mert nem akar egy évet bukni az érvényességből.

Így lesz a 10 év érvényességből 9

Sajnos a honlapjukon kint vannak ezek az információk, ezért reklamálni nem lehet. Ez azért szomorú, mert  egyrészt nem ártana szólni ügyintézéskor a kormányablaknál erről, vagy akár lehetne arányosítani az illeték összegét. De még jobb lenne, ha egyszerűen úgy csinálnák, hogy az érvényesség a kiállítás dátuma plusz 10 év lenne és kész. Ha pedig mindenképpen a születésnaphoz kötnék az összes okmány érvényességét - gondolom azért, hogy az ember ne felejtse el - akkor ne a kilencedik, hanem a tizedik év után következő születésnapig tartson az érvényesség. Ez sokkal felhasználóbarátabb lenne.

Szóval figyeljetek oda, és ha tehetitek, a születésnapotok után intézzétek az útlevelet és a jogsit!

Az EU TB kártyáról itt olvashatsz!

Köszi a megosztást!

Közkívánatra elkészült Facebook oldalam, kövess ott is, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról!

Ez is érdekelhet:

Az Északi Út - útinaplóm 0. napja

Camino del Norte - az utazás megszervezése

A Francia Út

Füldugóteszt a nyugodt éjszakákért

A túrabotok fajtái

A hálózsákokról

A túrazoknik anatómiája

A túrabakancs kiálasztása

A hátizsák

Camino-s felszerelések

Praktikus Camino tippek és trükkök 

become-a-patron-button-1_1.png

 

 

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

arrow_outline_yellow_down.png

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elcaminofrances.blog.hu/api/trackback/id/tr1713894896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

menkő 2018.05.07. 14:11:45

Még jó, hogy nem 1 éves érvényességűt igényeltél. Mire megkapod, már le is járt.

RHalacska 2018.05.07. 14:11:55

Igen, leht a régi rend szerint, de most minden személyes okmányod egyazon hónapban jár le. Így az is lehet, hogy a jogosítványod, útleveled, személyid egy hónapban jár lé, és mire feleszmélsz keresheted a születési anyakönyvi kivonatot, hogy tudjál intézni okmányt magadnak. Szerintem zseniális :(

Pellegrino 2018.05.07. 14:12:45

@RHalacska: Az király lenne, mert fogalmam sincs, hogy hol van...

m.t. 2018.05.07. 16:00:39

@Pellegrino:
Barmikor tudsz ujat igenyelni a szuletesi helyeden az okmanyirodan. Szemelyivel lakcimkartyaval...

fifibá55 2018.05.07. 16:00:47

Az emberek mindig a szabályokat hibáztatják, magukat, hogy rendetlenek/feledékenyek és mindent az utolsó percre hagynak, sosem. (Az ügyfélkapun be lehet állítani, hogy küldjön figyelmeztetést okmány közelgő lejártakor.)
Az érvényességi idő - valóban bosszantó - lecsökkenése max. egyszer történik, utána már mindig a fordulónapig lesz érvényes az okmány.
A biztosítási ismertető nagyon hasznos, köszönet érte.

wrstjnethn 2018.05.07. 16:00:51

Miert kell mindennek olyan körülményesnek lenni abban a tetves országban? Állandóan a kisbetűt lesni és az értelmetlen szabályok mentén lavírozni. Miert nem lehet a tíz év simán tíz év?? Az is megoldhatatlan, hogy a lejáratkor ne veszítsen az ember időt. Angliában, ha vizsgáztatni kell a kocsit, akkor 1 hónappal a lejárat előtt el lehet vinni, de az új érvényesség az eredeti lejárat szerint hosszabbodik. Ennyi.

Pellegrino 2018.05.07. 16:03:01

@fifibá55: Nincs mit, örülök, ha segítettem vele! :)

adrfst 2018.05.08. 17:09:56

@wrstjnethn: Különösen az ilyen kis szivatások tetszenek, mint a tíz év helyett kilencig érvényes okmányok. Senkinek egy fillérjébe sem került volna, ha nem rövidül, hanem hosszabodik az érvényesség. Még az államháztartási hiány se szakadt volna össze a kieső bevételtől. Lehet, hogy ez a híres magyar virtus, hogy szeretjük egymást sz_patni. És végülis saját magunkat.

kasu 2018.05.08. 17:10:07

@RHalacska: még mindig jobb így, mintha minden más időpontban járna le, akkor arról kommentelnél, hogy micsoda baromság, "örökké" rohangálnod kell a cuccaidért:-)
süti beállítások módosítása